Az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm területen elítéltek 19 ujgur férfit szélsőséges vallási cselekményekkel összefüggésben, köztük illegálisnak nevezett internetes oldalakról történő letöltésekért vagy online „térítés” miatt – jelentette honlapján a kínai igazságügyi minisztérium jogi napilapja.

A tárgyalásokra Akszu, illetve Kasgár városokban került sor, az elítéltek kisebb adminisztratív büntetéstől kezdve 5-6 éves szabadságvesztést is kaptak.
A legsúlyosabb esetnek Aihetaimu Helié bizonyult, aki olyan anyagokat töltött fel az internetre, amelyek „buzdító és a szent háborút hirdető tartalmuk miatt alkalmasak voltak az etnikai ellenségeskedés felkorbácsolására”. Hat év börtönt kapott.
Egy másik elítélt azért került rács mögé, mert szintén a világhálót használva, külföldről származó szövegeket terjesztett, amelyek „támogatták a szélsőséges vallási tevékenységet és a terrorizmust”.
Kasgár városában összesen nyolcan kaptak kettőtől öt évig terjedő börtönbüntetést garázdaság miatt. Lakásokba törtek be, és – a bírói indoklás szerint – „a vallási őrület hatása alatt” összesen 17 televíziókészüléket törtek össze. Két embert vallási anyagok mikroblogjukon keresztül történő terjesztéséért és rémhírterjesztésért 5-15-napig tartó elzárásra ítéltek.
Hszincsiangban hivatalos adatok szerint a népességnek csaknem a fele ujgur, de vannak olyan városok, települések, amelyek lakosságát szinte teljes egészében ez az őslakos, muszlim vallású népcsoport alkotja. A térségben nem ritkák az erőszakos akciók, etnikai összetűzések.
Az utóbbi évek legsúlyosabb, közel 200 halálos áldozattal és csaknem 1700 sérülttel járó zavargása 2009 júliusában történt, amikor a terület székhelyén, Urumcsiban a han kínai lakosságra támadtak ujgurok. A városban rombolásukkal, gyújtogatással jelentős károkat okoztak. Az ügyben több halálos ítélet született.
E hónap elején Magyarországon vették őrizetbe, majd kiutasították az Ujgur Világkongresszus (WUC) Németországban élő alelnökét, Ümit Hamitot, mert ellene beutazási és tartózkodási tilalom volt érvényben.

(MTI)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás