Több kínos helyzet keletkezett a napokban a német hadseregnél (Bundeswehr), mert technikai gondok miatt nem tudták a tervezett menetrendben eljuttatni Irakba az Iszlám Állam (IÁ) iszlamista terrorszervezet elleni küzdelemhez felajánlott német támogatást. A német sajtó szerint nem egyedi esetekről, hanem súlyos technikai lemaradást jelző tünetekről van szó.
Németország viszonylag szerény mértékben járul hozzá az IÁ feltartóztatását célzó nemzetközi erőfeszítésekhez ahhoz képest, hogy az Egyesült Államok, vagy éppen az első számú európai partner, Franciaország légi háborút folytat az iszlamista terroristák ellen, de a hét katonai tanácsadó Észak-Irakba utaztatása és az IÁ ellen harcoló kurdoknak szánt fegyverek és egyéb felszerelések első tételének leszállítása sem ment simán.
A kiképző tiszteket szállító Transall katonai gép meghibásodott, és ezért a Bundeswehr szakértői napokig vesztegeltek egy bulgáriai katonai bázison, mire végül szerdán tovább tudtak utazni.
nemet-hadsereg-rossz-technika2A kurdoknak szánt eszközök, járművek és fegyverek esetében pedig a csomag összeállítása is hosszabb ideig tartott a tervezettnél, német sajtóbeszámolók szerint egyebek között azért, mert kiderült, hogy a Bundeswehr raktáraiban tárolt repeszvédő mellények használhatatlanok.
A berlini vezetés még augusztus végén tett ígéretet a 70 millió euró értékű fegyver- és hadfelszerelés-támogatására. Az első szállítmánynak szerdán kellett volna indulnia, de a Bundeswehrnél éppen nem volt megfelelő szabad szállító repülő, ezért a holland hadsereg légierő segítségét kérték. A holland McDonnell Douglas KDC-10es gép azonban meghibásodott, és csak csütörtök reggel tudott elindulni.
A német sajtó szerint mindez a hadsereg súlyos technikai gondjait jelző tünet. Több lap arról írt a napokban, hogy a Bundeswehr főfelügyelőjének a Bundestag – a törvényhozás alsóháza – védelmi bizottságának megküldött jelentése alapján több haderőnemnél alkatrész-ellátási zavarokkal küzdenek, és a járművek nagy részét nem lehet használni.
Például a 109 Eurofighter vadászgép közül csak 42 tud felszállni, a 89 Tornado közül pedig 38, míg a 43 darab Transall C–160 típusú harcászati szállító repülőgépből 24 használható – áll a jelentésben.
A Bild és a Süddeutsche Zeitung arról írt, hogy gondok vannak a Boxer típusú páncélozott szállító harcjárművekkel is, a 180 darabos állományból 110 szervízben van.
A Spiegel Online hírportál egy másik forrásra hivatkozva azt írta, hogy a haditengerészetnél használt helikopterek esetében sem jobb a helyzet. A 22 darab Sea Lynx típusú helikopter közül 12-nél az elöregedésből fakadó szerkezeti hibákat állapítottak meg nyáron, és a 21 Sea King közül csupán 3 van bevethető állapotban.
A komoly gondokra utaló jelek nyomán az utóbbi hetekben kiterjedt diskurzus indult a nyilvánosságban a Bundeswehr állapotáról és jövőjéről. Az egyik gyakran hangoztatott megállapítás szerint a költségvetési támogatás felemelése a NATO által megkövetelt minimális szintre – a hazai össztermék (GDP) 2 százalékára – önmagában nem megoldás, mert a Bundeswehr a jelenleg rendelkezésre álló forrásokat sem tudja mind ésszerűen felhasználni.
Ursula von der Leyen védelmi miniszter jelezte is a 2015-ös költségvetés védelmi fedezetének szeptember közepén tartott parlamenti vitájában, hogy nem indítványozza a – jelenleg a GDP nagyjából 1,3 százalékát, mintegy 32 milliárd eurót kitevő – katonai kiadások növelését, hanem csak azt kéri a törvényhozástól, hogy ne csökkentsék tovább a támogatási szintet, írja a Deutschlandfunk.

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás