Katonáink Irakban- Patópáli magyar reakció

Az Irakban szolgálatot teljesítő magyar katonák sértetlenek és végzik a feladatukat – mondta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Irán rakétákat lőtt ki szerda hajnalban az amerikai erők által használt Ain al-Aszad iraki légitámaszpontra, megtorlásul amiért Washington egy dróncsapásban megölte az iráni Forradalmi Gárda egyik tábornokát.

Németh Szilárd a műsorban elmondta, a magyar katonák Irakban részt vettek a NATO kiképzési missziójában, de ezt felfüggesztették, és közreműködnek a koalíciós erők közös műveletében.

A parlament nemrégiben hosszabbította meg a katonák iraki mandátumát – fűzte hozzá, jelezve, a honvédek tevékenységét egy kormányközi megállapodás is szabályozza, írja az MTI.

A katonák feladatáról elmondta, főként tanácsadással, őrzés-védéssel és csapatkíséréssel foglalkoznak Irakban. “A magyar katonák egyébként ott magyar érdekeket képviselnek, és nagyon nagy tiszteletnek, nagyon nagy megbecsülésnek örvendenek” – tette hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta, a Magyar Honvédség rendelkezik azokkal a szükséges képességekkel – például a honvédség szállító repülőgépeinek köszönhetően -, amelyek a katonák biztonságba helyezéséhez szükségesek.

Németh Szilárd a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország! című csütörtöki műsorában elmondta azt is, mind az Egyesült Államok, mind pedig Irán elsősorban “befelé” üzen, hiszen mindkét országban választások lesznek. Ugyanakkor senkinek nem áll érdekében, hogy a konfliktus tovább eszkalálódjon – fűzte hozzá.

Fotó: Patrióta

Magyar Tudat Nemzeti Hírportál

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás