Nem lehet egy népet büntetni a második világháborúért, és semmiért sem lehet büntetni egy egész közösséget – jelentette ki Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapján tartott megemlékezésen a szlovákiai Érsekújváron szombaton.
Berényi József a helyi művelődési házban mondott beszédében a huszadik század közép-európai történelme szégyenfoltjának nevezte a felvidéki magyarok kitelepítését. Kiemelte: a kollektív bűnösség elvét el kell törölni, mivel – mint mondta – nem lehet egy népet büntetni a második világháborúért, és semmiért sem lehet büntetni egy közösséget, csak egyéneket.
A „Fehérlaposok” című rockopera bemutatójával egybekötött megemlékezés telt ház mellett zajlott a helyi művelődési központban, s azon a felvidéki magyar párt vezetősége és több ismert felvidéki magyar közéleti személyiség mellett több, a kitelepítésben közvetlenül érintett is részt vett. Április 12-ét, a magyar lakosság Csehszlovákiából való kitelepítésének kezdőnapját a magyar Országgyűlés 2012 decemberében nyilvánította a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapjává.
A felvidéki magyar párt politikusa a megemlékezésen leszögezte: bár a kollektív bűnösség elve máig érvényben van, felemelőek a megemlékezés pillanatai, mivel azt mutatják: vannak, akik tenni akarnak a fennálló állapot ellen. Rámutatott: a kitelepítésekkel az akkori csehszlovák vezetés csehek és szlovákok kizárólagos államát akarta létrehozni. „A terv az volt, hogy megszűnjön itt a magyar kisebbség, szerencsére ez a tervük nem sikerült” – fogalmazott.
Elmondta: rá kell mutatni, hogy nem igaz az, amit ma sok szlovák hisz és amit a jelenlegi szlovák média továbbra is közvetíteni próbál, miszerint a lakosságcsere önkéntes volt. A közelgő európai parlamenti választások kapcsán megjegyezte: Szlovákiában rajtuk kívül egy párt sem vállalja fel a kollektív bűnösség elvének eltörlését, holott – mint mondta – nagyon fontos, hogy ebben a kérdésben az EP „mellénk álljon.”
A második világháború után az újjáalakult Csehszlovákiában a kassai kormányprogram a magyarokat és a németeket kollektívan tette felelőssé az ország „felbomlasztásáért”. A kormányprogramot nyomatékosító úgynevezett Benes-dekrétumok nyomán megszűnt a magyarság túlnyomó többségének állampolgársága s vagyonukat is elkobozták. Később, az 1946-ban aláírt úgynevezett „lakosságcsere-egyezmény” alapján, 1947 és 1949 között Szlovákia területéről közel nyolcvanezer felvidéki magyart telepítettek át Magyarországra.
A kollektív bűnösség elvét Szlovákiában mindmáig nem törölték el, ellenkezőleg, a Benes-dekrétumok érvényességét a pozsonyi parlament 2007-ben – Robert Fico előző kormánya idején – parlamenti határozatban erősítette meg. A felvidéki magyarságtól a velük szembeni eljárásért mindmáig sem a szlovák törvényhozás, sem szlovák politikai erő, és egy közintézmény sem kért elnézést – mutatott rá az MKP az emléknap alkalmából pénteken kiadott nyilatkozatában.

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás