Az oroszok a szocsi olimpia után kívánják megkezdeni a tárgyalásokat a horvát kormánnyal, miközben a Mol Nyrt. is sürgeti a horvát kormány és a magyar társaság tárgyalódelegációinak a találkozását – írja kormányközeli forrásra hivatkozva hétfői számában a Jutarnji list.

Az orosz befektetők akár már február végén Zágrábba érkezhetnek, hogy tárgyaljanak a horvát kormány képviselőivel és Zoran Milanovic miniszterelnökkel. A kormányközeli forrás szerint az orosz cégek bizonyosan nem lesznek egymás versenytársai az INA megvásárlásában zajló versenyben. A lap információi szerint a Mol az elmúlt napokban sürgette a horvát kormányt, hogy minél előbb találkozzon a két tárgyalódelegációi. Ezt erősítették meg horvát kormányforrások is, akik elárulták, hogy a találkozó már előkészítés alatt van. Eddig két orosz állami cég neve merült fel, amelyek esetleg megvásárolnák a Mol INA-ban meglévő (49,1 százalék) részvényeit, az egyik a Rosznyeft, a másik a Gazprom leányvállalata a Gazpromnyeft – emlékeztet a lap.

A lap szerint egyértelmű, hogy az említett orosz cégeknek nem csak maga az INA és a horvát piac az érdekes. Hogy melyik orosz cég fog ajánlatot tenni az INA részvényeire nagyban függ az oroszok délkelet-európai energetikai stratégiájától, amely az orosz állami politika része. Ezért a lehetséges ajánlattétel, a régióval kapcsolatos orosz elgondolásokat is tükrözni fogja. Arkagyij Dvorkovics orosz miniszterelnök-helyettes nemrég Horvátországban arról beszélt, hogy az orosz olajtársaságokat érdekelhetik a Mol INA-részvényei.

A politikus hozzátette, hogy az orosz kormány helyesli és támogatja az orosz cégek ezirányú lépéseit. A miniszterelnök-helyettes akkor elmondta, hogy az oroszok szeretnek üzletet kötni Horvátországban, mert ott nincsenek számukra politikailag érzékeny viták, és az eddig tapasztalatok alapján a már jelenlevő Lukoil vagy a Gazprom is gond nélkül tud működni az országban.

A lényegében a horvát állam és a Mol Nyrt. tulajdonában lévő INA olajipari vállalat jövőjéről 2013 szeptemberében kezdődtek megbeszélések. A horvát állam birtokolja az INA részvényeinek 44,84 százalékát, míg a  Mol tulajdonában van a részvények 49,1 százaléka, valamint a magyar cég rendelkezik az irányítói jogokkal. A Mol többször megerősítette, ha nem tud megállapodni a horvát kormánnyal az INA jövőjéről, a magyar cég kész a részvények eladására is – adta hírül az MTI.

 

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás