Ne szóljon a mentségünkre, de megjegyezzük, a nemzeti öntudatukat oly büszkén ápoló amerikaiak 20 százaléka is úgy véli, sosem járt ember a Holdon.

Évekkel ezelőtt Michael Shermer, az amerikai Skeptic magazin alapító szerkesztője a Fox Broadcasting Company tévécsatorna ama műsorát elemzi, melynek a következő címet adták: Összeesküvés-elmélet: jártunk-e a Holdon?

A program beharangozója szerint minden rendelkezésre álló információ alapján a néző maga dönthet.

Ennek eredménye volt a hitetlen 20 százalék.

Természetesen a nézőnek nem állt rendelkezésére minden információ, írja Shermer. Nézzük meg pontról pontra, mit állított a Fox és mivel magyarázhatók ezek az állítások.

Állítás: A Holdon készült fényképeken az árnyékok két fényforrásra engednek következtetni. Mivel a Holdon a Nap az egyedüli fényforrás, a másiknak a stúdió lámpájának kellett lennie.
Válasz: Eltekintve attól, hogy a NASA nyilvánvalóan nem olyan ostoba, hogy ilyen hibát elkövessen, meg kell jegyezni, hogy a Holdon nem egy, hanem három fényforrás is van. Az egyik a Nap, a másik a Föld, mely a napsugarakat a Holdra is visszaveri, a harmadik pedig maga a Hold, mely szintén hatalmas reflektorként viselkedik, különösen, ha rajta állunk.
Reakció: Az, hogy ki mennyire ostoba nem tartozik a fizikai probléma tudományos megválaszolásához. /A NASA valóban dörzsölt/. Ha a Hold fényforrásai a Nap, a Hold maga, és a Föld, akkor mért nem három árnyéka van minden képen, de legalább is többön a Holdon. Továbbá, mért nincs a Földön is legalább három árnyéka a tárgyaknak, nappal!!!, vagy éjszaka!!!

Állítás: Az amerikai zászló „lobogni” látszott a felvételeken a Hold légkör nélküli felszínén.
Válasz: A zászló csak addig „lobogott”, amíg az űrhajósok a kezükben tartották és a felszínbe szúrták.
Reakció: A zászló nem akkor lobogott, amikor az „űrhajósok” megfogták, hanem akkor, amikor az emberek távol álltak tőle. Amikor lobogni kezdett odarohantak és testükkel próbálták takargatni a lobogást.

Állítás: Nem látszik kráterszerű nyom azon a helyen, ahol a holdkomp leszállt.
Válasz: A Hold felszínét csupán néhány centiméter vastagságú porréteg borítja, alatta a felszín szilárd, melyet a holdkomp hajtóműve nem képes megbolygatni.
Reakció: Amennyiben a néhány centis porréteget a hajtómű elfújta, akkor nem lenne szabad mély csizmanyomoknak látszania a holdkomp mellett. A kifúvásnak van egy átmeneti része, ahol már nem fújta el a réteget a hajtómű, s ott viszont görgetésnyomoknak kellene lennie, de ott sincs ilyen. Továbbá, a leszállótalpakban tengeteg pornak kellene lennie, azok azonban fémtiszták, s ez megintcsak azt bizonyítja, hogy nem működött a hajtómű.

Állítás: Amikor a holdkomp felső része felemelkedett a Holdról, nem látszott jele a rakétahajtómű működésének.
Válasz: Először is, a kép világosan mutatja, hogy igenis volt kifúvás, ahogy a por és egyéb részecskék felemelkedtek. Másodszor, oxigénmentes környezetben nincs olyan üzemanyag, ami a rakétahajtómű tűzcsóvájához hasonló jelenséget produkálna.
Reakció: A felszálláskor nem volt oxigénmentes környezet, hisz az oxigént a hajtóművet ellátó tartályban magával vitte a Földről. Mert- hogy a NASA nem volt olyan ostoba, ugyebár, hogy ne küldjön oxigént a Holdra, ahol nincs oxigén. De persze nem erről van szó. Ha a Holdról szállt volna fel a holdkomp, bizony látni kellett volna a csóvát, hisz a meteoritoknak is van csóvája, pedig azok is oxigénmentes környezetben repülnek. /Haley-Bop/

Állítás: A holdkompszimulátor, amin az űrhajósok a Földön gyakoroltak, igencsak instabilnak látszott. Armstrong egyik gyakorlat során csaknem életét vesztette, amikor a szimulátor összetört. A valódi holdkomp sokkal nagyobb és nehezebb volt, mint amin az űrhajósok gyakoroltak.
Válasz: Gyakorlat teszi a mestert és azok a fiúk gyakoroltak. Egy bicikli is instabil, amíg meg nem tanuljuk, hogyan kell használni. Továbbá, a Hold gravitációja csak hatoda a földinek, ezért a holdkomp súlya ott sokkal kevésbé destabilizáló tényező.
Reakció: Sokaknak feltünt, hogy a bátor, majdnem analfabéta, az óvatosságot nélkülöző ugrálás olyan, mintha a Földönt történt volna. Túl gyorsan érkeztek le az „űrhajósok”. Túl nagyokat estek, a várt 1/6 gravitációhoz képest. És hát tudva lévő, hogy a legkisebb sérülés az űrruhán az adott „űrhajós” azonnali szörnyű halálát okozta volna. Egy normális ember egy ilyen idegen és veszélyes környezetben csak nagyon óvatosan járt volna a Holdon.

Állítás: A Holdon készült felvételeken és filmeken nem látszanak csillagok.
Válasz: A csillagok a legtöbb, Földön készült fényképen, filmen sem látszanak, egyszerűen azért, mert túl halványak. Ahhoz, hogy éjszaka felvételeket készíthessenek a csillagos égboltról, hosszú idejű expozíció szükséges.
Reakció: A Földön más viszonyok vannak, mint a légkör nélküli Holdon, ugyanis ott nem nyelődhetett el a csillagok fénye. Ott még nappal is kellett látni a csillagokat, nem úgy, mint a Földön.

Tények Az első holdexpedíció során az asztronauták 22 kg-nyi kőzetanyagot és holdport hoztak a Földre, továbbá visszahozták azt a hosszú alumíniumfóliát, amelyet a napszél részecskéinek felfogására helyeztek el a külső munkálatok idejére. A Hold felszínén felállítottak egy rengésjelzőt a holdrengések érzékelésére. Ugyancsak a Holdon maradt egy lézer tükörrendszer a Föld-Hold távolság nagy pontosságú mérésére. A felszínről gyűjtött mintákon kívül talajmintavevővel 13 cm mélységből is hoztak kőzetet. A következő öt expedíció mind a kutatási tervet, mind az egyes részletvizsgálatokat számottevően bővítette. Ezek az adatok felbecsülhetetlen szolgálatot tettek a Hold és általában a Naprendszer megismerésében. (MCSE)

Reakció: Amennyiben bárki átadna ma 22 kg Uránuszport a tudósoknak, senki sem tudná teljes biztonsággal igazolni, hogy az adott por az Uránuszról való, hisz nincs összehasonlító, hiteles minta az Uránuszról.

Nem volt ilyen a Holdról sem.

Ha ma egy műholdról származó fóliát odaadnánk vizsgálatra, akkor nem tudnák megállapítani, hogy a Fólia megjárta-e a Holdat is.

A Holdra el lehet juttatni egy tükörrendszert, de ez nem bizonyítja azt, hogy 1969-ben a NASA leszállt a Holdon!!!

A NASA pillanatnyilag nem tudja bizonyítani, hogy emberei jártak a Holdon.

Erre a hamis, műtermi felvételek nem alkalmasak. Az MCSE jobban tenné, ha a tudomány eredményeit, melyek a fényképelemzésben megnyilvánulnak nem próbálná presztisféltésből ignorálni.

A világ szemében sajnálatos, és szégyellni való tény, hogy a magyar csillagászok között egy se volt, aki észrevette volna, hogy a felvételek hamisak. Még nagyobb szégyen, hogy a köznép ezt észrevette, és a szavazásával a csillagászok tudomására hozta, s a legegetrengetőbb szégyen az, hogy ennek ellenére mégis megpróbálják áltudományos magyarázataikkal az embereket félrevezetni.

Ha az MCSE egy picit szétnézne a hálón, láthatná, hogy évekkel ezelőtt is voltak olyanok, akik kifogásolták a NASA hamis felvételeit, és ezek között komoly tudósok is voltak…

One thought on “Állítólag 53 évvel ezelőtt ember járt a Holdon

  1. Nem csak az űrkutatás páratlan eseménye-teljesítménye volt a Holdra Szállás,
    hanem a televíziózás történelmének legnagyobb élő közvetítése volt ez akkor.
    Az egyik még akkor élő tv-tudós aki egyébként a gyerekét eltiltotta a tv nézéstől,
    (ő tudta miért) így kiáltott fel: ” ezért megérte ! ” (mármint a tv feltalálása).
    A MTV nem adta élőben, hiszen akkor még szovjet fogságban voltunk, így
    az eseményt el kellett hallgatni, vagy ledegradálni, hiszen ez nem egy szovjet siker,
    ahol mindenről utólag tájékoztattak (siker esetén, kudarcról csönd), az USA pedig
    minden eseményről előre tájékoztat. Az osztrák határon élő magyarok láthatták
    itthon élőben az osztrák tv adását nézve ….
    Az MTV felvételről adott anyagot a Holdra Szállásról gyászos minőségben másnap.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás