“Addig van országod, lágy kenyered, Ameddig van fegyvered”- 2020-ban is robog a magyar haderőfejlesztés

Gőzerővel zajlik a Honvédség fejlesztése: a rekordmagas, 616 milliárd forintos jövő évi honvédelmi költségvetésből bőven jut majd pénz a régi, szovjet haditechnikai eszközök lecserélésére és teljesen új szerepkörök kiépítésére is.

Mivel 2020-ban várhatóan több, korábban megkezdett eszközbeszerzési tárgyalás is a végkifejletéhez ér, jó eséllyel idén is több olyan bejelentés érkezik majd, ami nagyon komoly honvédelmi fejlesztésekről szól.

Megnéztük a teljesség igénye nélkül, melyek azok a fontosabb eszközbeszerzési bejelentések, melyek 2020-ban érkezhetnek.

Gyalogsági harcjárművek

A Rheinmetall Lynx az egyik erős esélyes.

Tavaly jelentette be Benkő Tibor honvédelmi minisztérium, hogy folyamatban van egy nehézdandár kialakítása a Honvédségen belül, ehhez pedig szükséges lesz nehéz fegyverzetű gyalogsági harcjárművek beszerzése is. Magyarország a BMP-1-esek kivonása óta nem rendelkezik ilyen eszközökkel, jelenleg a gyalogságtámogatói szerepkört többé-kevésbé BTR-80A, 30 milliméteres gépágyúval felszerelt, kerekes harcjárművek töltik be, ezeknek a fegyverzete és páncélzata viszont nem tudja felvenni a harcot egy korszerűbb gyalogsági harcjárműével. Úgy tudjuk, Magyarország több országgal is tárgyal lánctalpas gyalogsági harcjárművek beszerzéséről; bár hivatalos bejelentés hiányában az esélyeseket csak latolgatni tudjuk, úgy gondoljuk, hogy nagy valószínűséggel német Hiúzok vagy Pumák, vagy török Otokar Tulpar vagy Kaplan-20-as IFV-k lesznek a befutók.   Kapcsolódó cikkünk 2019. 09. 22.

Páncélozott szállító harcjárművek

Számos haditechnikai fórumon pletykálnak a Boxerekről.

Bár a páncélozott szállító harcjárműi feladatkör sokkal adekvátabb a BTR-ek számára, hosszabb távon teljes egészében szabadulni szeretne a Honvédelmi Minisztérium a szovjet haditechnikától, így ezektől a viszonylag jó állapotban lévő, folyamatosan felújított csapatszállítóktól is hamarosan búcsúznunk kell.

Rengeteg pletyka terjeng haditechnikai körökben arról, hogy a legesélyesebb a páncélozott szállítói feladat átvételére Magyarországon a nemzetközi, német-holland-brit ARTEC-konzorcium által kifejlesztett, 8×8-as Boxer többcélú páncélozott harcjármű, de jó esélyekkel indul a tárgyalásokon a török FNSS Pars 6×6-os és 8×8-as verziója és talán szóba jöhet még a brazil Guarani APC, az osztrák Pandur II és a finn Patria AMV is, mint a BTR-ek utódja.

Légvédelmi rakétarendszer

Még nincs végleges döntés a NASAMS mellett, de a rakéták exportjára már megvan az engedély.

Tavaly májusban jelentette be Benkő Tibor, hogy rakétavédelmi rendszer beszerzésén dolgozik a Honvédelmi Minisztérium: mint sok más esetben, itt is számos potenciális partner szóba jöhet, mint beszállító.

A legnagyobb esélyes ennek a feladatkörnek a betöltésére a norvég NASAMS II légvédelmi rakétarendszer; a komplexum által használt AIM-120C-7 rakéták iránti igényét tavaly be is adta az Egyesült Államoknak Magyarország, akik engedélyt is adtak maximum 180 darab rakéta exportjára.

Török terepjárók

A török terepjárókkal tavaly Budaörsön a nyilvánosság is találkozhatott.

Idén májusban mutatkozott be két török 4×4-es páncélozott terepjáró a Honvédelem Napján; a Nurol Makina vállalat Ejder Yalcin és Yörük járművei sokaknak nagy meglepetést jelentettek, hiszen korábban magyar gyártmányú MRAP-ek rendszeresítéséről lehetett inkább pletykákat hallani.

Rövidesen a kiállítás után a török sajtó beszámolt arról, hogy aláírásra került egy szerződés a harcjárművek megvásárlásáról, de hivatalos, minisztériumi bejelentés ezt azóta sem követte, így egyelőre még nem lehet tudni, hogy melyik típusból pontosan hány darabot vásárolt Magyarország. Könnyen lehet, hogy 2020-ban erre, illetve a járművekhez rendelt felszerelések paramétereire is fény derül.

Aknavetők

Hirtenberger 120 milis aknavető
A Hirtenberger és az ST Systems aknavetői már bemutatkoztak a Honvédségnek. Fotó: Portfolio

Tavaly novemberben érkezett a bejelentés, hogy a magyar állami tulajdonban lévő HDT Védelmi Ipar Kft. megvásárolta az osztrák Hirtenberger Defence Systems hadiipari vállalatot: a cég aknavetőket és tüzérségi lőszereket gyárt.

Bár hivatalosan még nem volt róla szó, úgy gondoljuk, hosszabb távon (ha nem is feltétlen 2020-ban) a Honvédség is vásárolhat majd a nagy múltú fegyvergyár 60, 81 és 120 milliméteres aknavetőiből vagy akár a szingapúri ST Systemsszel közösen fejlesztett SRAMS aknavető rendszerből.

Brazil szállítórepülők?

uj-katonai-repulogepek-beszerzeserol-targyal-magyarorszag-320281
A KC-390-esekkel kapcsolatos tárgyalásokat a magyar fél a mai napig nem erősítette meg. Fotó: Shutterstock

Augusztusban írták meg brazil hírlapok, hogy Magyarország KC-390-es közepes katonai szállító repülőgépek beszerzéséről tárgyal a brazil kormánnyal, ezek jó eséllyel a kiöregedett An-26 típusú szállítógépét váltanák fel.

A brazil híreket hazai bejelentés még nem követte, sőt, még az sem biztos, hogy sikerül eljutni konkrét megállapodásig az eszközök beszerzéséről, hiszen könnyen lehet, hogy hasonló célra más üzleti partner választ majd inkább Magyarország. Kapcsolódó cikkünk 2019. 08. 15.

Új kézifegyverek?

m249
Az M249-est régóta használják a magyar különleges erők is, itt viszont éppen egy régebbi amerikai hadgyakorlaton látható. Fotó: Getty Images

Bár már tavaly is folyt fegyver-összeszerelés a HM Arzenál kiskunfélegyházi üzemében, az idei év egyik nagy bejelentése várhatóan az lesz, hogy a gyárban megkezdődik a teljes körű kézifegyver-gyártás. Mint korábban beszámoltunk róla, Magyarország cseh licenc alapján fog BREN 2-es gépkarabélyokat, Scorpion-3-as géppisztolyokat, illetve P-07 és P-09-es pisztolyokat gyártani, melyek a Honvédség fő fegyverzetét képezik majd.

Kevés szó esett viszont arról, hogy mi lesz a sorsa a jelenleg használt PKM könnyű géppuskáknak és SzVD mesterlövészpuskáknak.

Ha a szovjet arzenál lecserélése a cél, ezeknek a kézifegyvereknek is menniük kell, de nincs információ arról, hogy bármely országtól vásároltunk volna akár ilyen fegyvereket, akár az ezek gyártására vonatkozó licenceket, írja a Portfolio.

Tavaly felröppent egy hír arról, hogy saját, jelentősen digitalizált mesterlövészfegyvert fejleszthet a Magyar Honvédség Modernizációs Intézete, de valószínűbb, hogy ezen a téren inkább az Egyesült Államok felé kacsingat majd Magyarország, hiszen a különleges műveleti egységeknél már évek óta szolgálatot teljesít az M24-es és M110-es mesterlövészfegyver, illetve az M249-es könnyű géppuska, melyek potenciális utódai lehetnek a megmaradó szovjet támogató fegyvereknek.

Címlap: Defense News

Magyar Tudat Nemzeti Hírportál

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás