Általában nem szeretek közvetlenül reflektálni a volt MSZP-SZDSZ-es főpolgármester-helyettes szavaira. Az a személyes véleményem, hogy Horváth Csaba rendkívül korlátolt fickó, aki több ízben feltűnően igazolta már, hogy rendszerint felejthetetlen ostobaságokat beszél, amikből aztán nem tud visszajönni.

Most ’hibajegyzéket’ kreált a mi munkánkról, és azzal misztifikál. Ellenzékként persze akkor bírálhatná ilyen agresszíven a jelenlegi városvezetést, ha ő egy új, friss, kipróbálatlan arc lenne. Rejtélyes megfontolásból ezt a képet igyekszik magáról festeni. Ám nem így van. Horváth Csaba több éven át Demszky Gábor helyettese volt. Részt vett minden akkori vezetői értekezleten, aktív városvezetőként részese volt az ott született döntéseknek. A fővárosi szocialisták évek óta azon mesterkednek, hogy mindent egyedül Demszky Gáborra kenjenek.

A helyzet azonban úgy áll, hogy 2010 előtt az MSZP frakciója két és félszer akkora létszámú volt a fővárosban, mint az SZDSZ képviselőcsoportja. Demszky Horváthék aktív támogatása nélkül hosszú évekig egy hibát sem követhetett volna el, egy határozatot sem lett volna képes hozni. Annak a fővárosi MSZP-nek Horváth Csaba volt az egyik vezéregyénisége. Valószínűleg ő is tudja ezt, talán ezért is csikarhatta ki most szokatlanul korai jelölését. Maga is aggódik. Azzal próbálkozik, hogy neki aztán semmihez semmi köze nem volt mikor főpolgármester-helyettes volt. Leporolja magát és kész. Évek óta küszködünk, hogy az általuk súlyosan elrontott vagy kezeletlen, a fővárosra nézve egyértelműen kedvezőtlen döntések következményeit enyhítsük.

Gondoljanak csak a metrószerződésekre, a BKV-ra, a „CET”-re (új nevén Bálna), vagy a várost hosszú ideig nyomorgató közmű privatizációs szerződésekre. A 4-es metrót, a „CET”-et már az előző választás előtt át kellett volna adniuk a szerződések szerint, de csak jogi zűrzavarral terhelt torzókat hagytak itt. Ezeket mi rendbe hoztuk – nem volt könnyű. Ugyancsak meghagyták nekünk a hajléktalan emberek problémáját, de nem oldották meg a Rác fürdő ügyét, a 3-as metró állapotát súlyosan elhanyagolták, óriási adósságállományt halmoztak fel, és maguk mögött hagytak a városban egy szinte általános rendetlenséget. Horváth Csabának le kellene másznia a hordó tetejéről, mert nem tudni, miről is beszél. Ő Demszky helyetteseként bizonyította már, hogy gyakorlatilag semmit nem képes megoldani, csupán ordítozik, akárcsak Cohn-Bendit.

Tarlós István Budapest főpolgármestere

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás