Most itt vagy
Itt > Főoldal > Véget ért a Vosztok-2018 orosz hadgyakorlat- 300 ezer katona vett részt

Véget ért a Vosztok-2018 orosz hadgyakorlat- 300 ezer katona vett részt

Oroszország ötévente rendez majd a Vosztok-2018-hoz fogható hadgyakorlatot – jelentette be Szergej Sojgu védelmi miniszter vasárnap Magadánban a Rosszija 1 állami televíziónak nyilatkozva.

A tárcavezető szerint a hadgyakorlatok szoros kapcsolatban állnak majd a tízéves állami fegyverkezési programmal. Sojgu elmondta, hogy Putyin mint az orosz fegyveres erők főparancsnoka, az előkészítéstől kezdve részt vett Vosztok-2018 minden szakaszának kidolgozásában, és az ő vezetésével zajlik majd le az értékelés is, várhatóan októberben.
Putyin csütörtökön, amikor Cugol gyakorlótéren személyesen is megszemlélte a Vosztok-2018 “legaktívabb” szakaszát, azt hangsúlyozta, hogy Oroszország tovább fogja fejleszteni fegyveres erőit nemzeti érdekeinek védelmében.
“A haza előtti kötelességünk, hogy készek legyünk megvédeni országunk szuverenitását, biztonságát és nemzeti érdekeit, valamint, ha arra szükség lesz, támogassuk szövetségeseinket. Ezért tovább fogjuk erősíteni fegyveres erőinket, a fegyverek és a haditechnika legújabb generációival fogjuk felszerelni őket és fejleszteni fogjuk a nemzetközi katonai együttműködést” – mondta Putyin.
“Oroszország békeszerető állam, nekünk nincsenek és nem is lehetnek agresszív terveink” – tette hozzá.
Az orosz Távol-Keleten és a Csendes-óceán környező vizein a héten megrendezett Vosztok-2018-on, Oroszország eddigi legnagyobb hadgyakorlatán, csaknem 300 ezer katona, több mint ezer repülőgép, helikopter és drón, mintegy 36 ezer páncélos és páncélozott harcjármű, valamint 80 hadi- és kisegítő hajó vett részt. A manőverekbe, amelyekhez egy szakaszon csatlakoztak a kínai és a mongol hadsereg alegységei is, a TASS hírügynökség szerint orosz fegyveres erők csaknem egyharmadát bevonták.
A hadgyakorlaton 59 ország 87 megfigyelője volt jelen.

Fotó: Sputnik

 

Powered by Facebook Comments

2 thoughts on “Véget ért a Vosztok-2018 orosz hadgyakorlat- 300 ezer katona vett részt

  1. No akkor egy darabig megint nem esznek ezek semmit,
    de “jól megmutatták a nyugatnak”, hogy Kina legalább velük van.
    Jót röhögünk rajtuk, de szánalmas a diktatúrájuk
    és ráadásul mi is ellátjuk őket üzlettel, propagandával …stb
    Képzelem miket mondhatnak ott az állami médiák,
    “a horthy-szálasi-rákosi diktatúrákban nem volt net
    most már van a miénkben is”.
    Egy kis valóság:
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/putyin-ujra-a-melybe-rantja-oroszorszagot.281924.html

  2. Kissé kevés, avagy sumákolás, hogy az orosz fegyveres erők csaknem egyharmada, azaz 600 ezren vettek részt a Vosztok-2018 elnevezésű hadgyakorlaton.
    A 144 milliós országnak – legalábbis a neten fellelhető adatok alapján – nagyon eltérőek az ez irányú adatai mint ahogy nyilvánvalóan a megfigyelőként résztvett 59 országénak is.

Vélemény, hozzászólás?

Top

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás