Ukrán polgárháború- Kijárási tilalmat vezettek be a Donyeck megyében

Éjszakai kijárási tilalmat vezettek be Donyeck megyében a Moszkva-barát erők – jelentette szerdán több hírügynökség.
A hírügynökségek tájékoztatása szerint a donyecki vezetés a korábban kihirdetett hadiállapottal összefüggésben keddtől kezdődően 22 órától 6 óráig kijárási tilalmat vezetett be.
A  közlemény arra figyelmeztetnek, hogy ebben az időszakban életveszélyes az utcán tartózkodni.
Azt javasolják a helyi lakosoknak, hogy állandóan legyen náluk személyigazolvány. Emellett arra is kérik őket, hogy ne hagyják járműveiket a kormányzati épületek környékén lévő utcákban.
Donyeck városában és környékén hétfő reggel súlyos harcok bontakoztak ki a helyi fegyveresek és a terrorellenes műveletben részt vevő katonák és a donyecki fegyveres erők között.
Az ukrán  hadsereg légierőt és nehézfegyvereket is bevetett. Alekszij Dmitraskovszkij, a Donyeck megye ellen folytatott katonai művelet szóvivője közölte kedden, hogy Donyeckben legalább 200  öltek meg az ukrán biztonsági erők. Ezzel szemben Denisz Pusilin donyecki szakadár vezető azt állította, hogy a terrorellenes művelet hétfőn újraindított “aktív fázisában” minimum 200-an vesztették életüket, közöttük 20-50 civil.

magyartudat.com

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás