Újpalota még Demján Sándor 100 millió forintos szabadon felhasználható pénzéért sem eladó!

 

 

 

 

 

 

 

 

2013. május 14. – A Magyar Tudat részt vett azon a XV. kerületi lakossági fórumon, ahol bebizonyosodott, a balliberálisok alattomos eszköztára kifogyhatatlan. A kerület vezetését azonban még Demján Sándor 100 millió forintos szabadon felhasználható pénzén sem lehet megvenni! Hogyan próbálják láthatatlan kezek átvenni a kerület irányítását és szembeszállni a helyi lakosság akaratával?

László Tamás XV. kerületi polgármester és országgyűlési képviselő a lakossági fórumon ismerteti a tényként közölt, elferdített, kivitelezhetetlen konténerváros építést, amely egyébként abszolút ellentétben áll az önkormányzati határozatban foglaltakkal.
László Tamás XV. kerületi polgármester és országgyűlési képviselő a lakossági fórumon ismerteti a tényként közölt, elferdített, kivitelezhetetlen konténerváros építés szándékát, amely egyébként abszolút ellentétben áll az önkormányzati határozatban foglaltakkal.

A korábbi 7000 kereskedelmi célú konténer lecsökkent “mindössze” 2000 darabra – A kínai kereskedelemre ma már nem jellemző az igénytelen konténeres árusítás

Az újpalotai lakosok a legutóbbi nyilvános testületi ülésen is tiltakoztak a 7000 konténer felállítása ellen, a kínai kereskedelemre ma már egyáltalán nem jellemző, igénytelen árusítás, a vele járó bűnözés, a közutak és a terület zsúfoltsága és a környék lepusztítása ellen. A mai lakossági fórumon a konténerek felállításával kapcsolatos, egyébként a képviselő testület egyhangú “nem” szavazásával meghozott határozata ismét fókuszba került.

Egy kerületi lakos biztonsági őr lenne a konténerpiacon.
Egy kerületi lakos biztonsági őr lenne a konténerpiacon.

A határozatban foglaltaknak megfelelően a kerületben konténert kereskedelmi tevékenység céljából felállítani nem lehet, a konténerek kizárólag felvonulási céllal telepíthetők, amelyeket az építkezés befejeztével természetszerűleg el kell távolítani.

Tények a kerület honlapjáról:

Tény az, hogy a XV. ker. Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 27-i ülésén a Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatban 7/2013. (II. 28.) önkormányzati rendelettel olyan módosítást fogadott el egyhangú szavazással, pártállásra való tekintet nélkül, miszerint

  • A XV. kerület közigazgatási területén mobil építményt csak ideiglenes jelleggel, felvonulási építményként lehet elhelyezni, kizárólag jogerős építési engedéllyel rendelkező beruházások kivitelezésének idejére.
  • Mobil építményben kereskedelmi tevékenység nem folytatható .
  • Telkenként, építési telkenként legfeljebb 10 mobil építmény egység helyezhető el.

Ezen három rendelkezés alapján a XV. kerületben a Magyar-Ázsiai Kereskedelmi Központ által elképzelt 2000 db kereskedelmi, szolgáltatási, vendéglátási célú mobil – konténer, konténerház, mobilház, könnyűszerkezetes, fedett, áthelyezhető, késztermékként a helyszínre szállított, vagy a helyszínen összeszerelt – építmény nem helyezhető el.

A XV. ker. Önkormányzat Képviselő-testülete a tervezett „konténerváros” létesítésével  – annak veszélyeit felismerve  – nem ért egyet, ezért él a rendelkezésére álló szabályozási eszközökkel.

A lakossági ellenállás: az eddig összegyűjtött több ezer tiltakozó aláírás, a lakossági fórumokon kinyilvánított akarat az Önkormányzatot támogatja a Pólus Center és a Szilaspark melletti területen a Magyar-Ázsiai Kereskedelmi Központ által elképzelt konténerváros létesítését ellenző szándékaiban.

Az ügy pikantériája:

A “konténerváros” telepítésének “pikantériája”, hogy a Magyar-Ázsiai Kereskedelmi Központ – a kerületi önkormányzatot “kifelejtve” – honlapján kész tényként szerződéskötést sugallva kínál kereskedőknek 2000 db konténert. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy itt a kereskedők tömeges megtévesztéséről van szó, amelynek egyenes következménye a szerződött kereskedők későbbi, helyi vezetőkre gyakorolt nyomása, amelyet nehéz lenne korrigálni.

A XV. Kerületi Önkormányzat képviselő testületének egyik tagja az egyszer már beadott "kínai" tervdokumentációk és tárgyalások ellenére, újabb tárgyalásokba bocsátkozna.
A XV. Kerületi Önkormányzat képviselő testületének egyik szocialista tagja az egyszer már beadott “kínai” tervdokumentációk és tárgyalások ellenére, újabb tárgyalásokba bocsátkozna.

A polgármester felismerve a veszélyt, azonnal intézkedett:

A polgármester – felismerve a veszély jelentőségét -, azonnal reagálni kíván a történtekre. Az önkormányzat határozott deklarációt tesz közzé, amelyben mindenkivel tudatni kívánja a kerület markáns állásfoglalását a bódék telepítése ellen.

Újpalota lakói kiállnak eredeti álláspontjuk mellett. A XV. kerületben nem lesz konténerváros.
Újpalota lakói kiállnak eredeti álláspontjuk mellett. A XV. kerületben nem lesz konténerváros.

Kik hiányoztak a lakossági fórumról?

Jó lett volna, ha a fórumon a Magyar-Ázsiai Kereskedelmi Központ vezetője is megjelenik és a történet akkor lett volna teljes, ha Kocsis Máté, VIII. kerületi polgármester elmondja, miért kíván megválni a kerületében működő jelenlegi kínai konténerpiac végeláthatatlan sorától. A piac VIII. kerületből történő eltávolítása azonban több ponton megoldatlan. Az egyik a MÁV-nak rendszeresen megfizetett bérleti díj, a másik az alacsony jövedelmi helyzetben lévő, többnyire segélyekből élő VIII. kerületi lakosság olcsó, kissé alacsony minőségű termékek iránti kereslete.

magyartudat.com (MT)

 

 

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás