Ujgurok gyökerei – a nép, amely a nomádok közül csak a magyart tartja rokonának.

Az ujgur testvéreink  („fehér emberek hosszú, világos hajjal” – ahogyan egy korabeli kínai utazó látja őket), akik a Sárga folyó és a mongol sztyeppék között éltek.
Az évszázadok során a szomszédos, kisebbrendűségi komplexussal igazán nem vádolható Középső  Birodalom mindig is megpróbálta bekebelezni őket, ha nem egyéb, már csak az itt húzódó – és nagyon komoly gazdasági hasznot hajtó – Selyemút feletti totális ellenőrzés okán.
A hivatalos kínai álláspont szerint Hszincsiang, (vagyis az „új határvidék”) már az időszámításunk előtti első században a Mennyei Birodalom szerves részévé válik – persze ezzel az indokkal az ujgurok (akiknek őseit a bizánciak „fehér hunoknak” nevezték) nagyon nem értenek egyet.
Amint az Kőrösi tanárának, Benkő Ferencnek földrajzkönyvéből kiderül, „Nagy és Kis Bukária” akkori fogalmak szerint lényegében Turkesztánnal azonos és az Aral-tótól Észak-Kínáig és Mongóliáig elnyúló hatalmas terület volt.
Nevezetesen: „Nagy-Bukária” tulajdonképpen Turkesztán nyugati része és egészen a Musztag-ata hegységig terjed. „Kis Bukária” viszont a Musztag-ata vidékétől keletre eső, Kínához tartozó terület, és a mai értelemben vett Kelet-Turkesztánnal azonos, a Tarim-medencében fekszik, amelyet északon a Tien-san, délen pedig a Kien-lun hegyláncai vesznek közre, s keleti felé a Góbi-sivatagot is magában foglalja.
Csoma kutatói felfogásában a kitűzött cél nemcsak a magyar őshaza megtalálása volt, hanem a magyarok rokonának tekintett hunok ázsiai őstörténetének tisztázása is.
Ázsiai utazásom tárgya: kikutatni a magyarok első település helyeit. Összegyűjteni történelmi tetteinket, megfigyelni a hasonlóságát, ami több keleti nyelv és a mi anyanyelvünk között van.
– írja.
Különféle források szerint Kőrösi Csoma Sándornak a göttingeni egyetemen folytatott tanulmányai során két olyan tanára is volt, aki arra ösztönözte, hogy a magyarok eredetét kutassa.
Az egyik Eichhorn, akit híres orientalistaként ismer a nyugati világ.
A másik pedig az antropológia megalapítója Blumenbach professzor volt.
Kőrösi az utóbbi révén tette magáévá az ujgur elméletet.
Ugyanis a professzor irányította rá figyelmét arra, hogy a magyarok valószínűleg a kínai évkönyvekben sokat szereplő ujguroktól származnak.
De ő volt az is, aki arra biztatta tanítványát, hogy a magyarságnak ezt az állítólagos őstörzsét, és ezeknek eredeti hazáját felkeresse.
Mint ismeretes Kőrösi Csoma Sándor végül is sohasem jutott el az ujgurok közé.
Személyes véleményem szerint ebben – nagy valószínűséggel – az is akadályozhatta, hogy nem volt muszlim, nem ismerte a szükséges mértékben és alapossággal az iszlám vallást, az iszlám kultúrát.
Abban a korban – és ezt bizton állíthatom – egy ilyen cél megvalósítása, a megfelelő tudás nélkül eleve kudarcra volt ítélve.
Hogy mit talált volna Kőrösi, ha eljut a céljához és találkozik az ujgurokkal?
Erre most nem térnénk ki részletesen, de egy dolgot mégis elmondunk:
Mukliszi Juszupbek, ujgur történész, aki a 30-as években a kínaiak által alapított nemzetiségi főiskolán, 1941-ben, Urumcsiban végezett, azt állítja:
Az ujgur nép őslakos Ázsiában, eredetükről az a legenda járja, hogy élt Közép-Ázsiában két testvér, „10 ujgur” és „9 ujgur”.
Tőlük származik e pusztai nép két csoportja: a kínai Hszincsiang területén élő népcsoport a „9 ujgur” népe, míg a „10 ujgur”, az onogurok Európába vándoroltak, s ők a magyarok ősei – tartja a máig is élő legenda.
Az ujgurok a mai napig számon tartják a magyarságot, mint távoli rokonokat. 14 milliónak tudjuk az Európában élő magyarok számát, mi Kelet-Ázsiában 22 millióan vagyunk, így a törzs leszármazottait 36 milliós lélekszámúra becsüljük.
Ujgurisztán egy megszállt ország
 
Ujgurisztán az ujgurok otthona volt legkevesebb 2000 éven át, amely idő alatt kisebb megszakításokkal szabad és független ország volt, szemben a kínaiak állításával, mely szerint Ujgurisztán õsi, elválaszthatatlan kínai föld.
A történelmi tények világosan bizonyítják, hogy Kína ezen állítása történelem hamisításon alapszik, annak a reményében, hogy az elnyomás és az asszimiláció eredményeit idővel legitimálhatja a világ szemében.
A kínai inváziók sora Kr. e. 104-ben kezdődött, és azóta Ujgurisztánt többször foglalták el kínai csapatok, ám ezek a megszállások soha sem voltak hosszú életűek. A következőkben néhány történelmi adalék a kínai megszállásokról:
1. A Wu ti korban, Li Kuang tábornok Kr. e. 104-ben elfoglalta Ujgurisztánt, de Ujgurisztán népe visszaszerezte függetlenségét Kr. e. 86-ban, a kínai katonák legyőzésével.
2. A Hsuan Ti korban, Chang Chi tábornok megtámadta és elfoglalta Ujgurisztánt Kr. e. 59-ben. Azonban Kr. e. 10-ben az ujgur kánok legyőzték a kínai seregeket és visszanyerték szabadságukat.
3. A Ming Ti kor Második Kán Dinasztiája idején Pan Chao tábornok belháborút indított Ujgurisztán megtámadásával, Kr.u. 73-ban. Ez a háború mintegy 28 éven át tartott. Kr. u. 102-ben Pan Chao visszatért Kínába, majd egy évre rá fiának Pan Yungnak menekülnie kellett az õt legyõzõ ujgur kánok elõl. Ekkor Ujgurisztán újból visszanyerte biztonságát és függetlenségét.
4. A Topa(Wei) korban, Ujgurisztán adót volt köteles fizetni Kínának, 448-tól 460-ig.
5. 657-ben a Tang dinasztiabeli Kau Tsung elfoglalta Ujgurisztánt, de 669-ben a Gök Türk kánok kiűzték a kínaiakat Ujgurisztánból.
6. 747-ben Kau Tsung a koreai Kao Sien-chi tábornokot nevezte ki a kínai seregek parancsnokává és megbízta az egymással hadakozó ujgur kánok egy csoportjának támogatásával.
Ez a tábornok  kihasználva az ujgurok megosztottságát, rendkívül agyafúrt és kegyetlen módon állította szembe egymással az ujgurokat, és így sikerült Ujgurisztánt kínai alávetettségbe taszítania.
Azonban az ujgurok 751-ben arab segítséggel megsemmisítették Kao Sien-chi erõit és így elnyerték függetlenségüket.
Kr. e. 104 és Kr. u. 751 között hat kínai hadjárat indult Ujgurisztán ellen.
Ezalatt a 855 év alatt, a kínaiak mindössze 157 évig uralták Ujgurisztánt, és mint ahogy a hadjáratok gyakorisága mutatja, ez az uralom mindvégig csak részleges és idõleges maradt.
A fennmaradó 698 évben Ujgurisztán szabad és független ország volt.
Abban időszakban (Kr. e. 104-Kr. u. 751) általánosságban baráti volt viszony és kereskedelmi kapcsolatok létesültek Ujgurisztán és Kína között.
Az újabb keletű kínai történelmi könyvek és politikai szándék ezeket a kapcsolatokat hátsó szándékoktól öveztetve úgy igyekszik beállítani, mint Ujgurisztán Kínának való alávetettségének bizonyítékát, hogy így legitimálják Ujgurisztán iránti igényüket.
Miután az arab, türk és tibeti erők kiűzték a kínai megszállókat 751-ben, mintegy 1000 esztendő telt el a kínai mandzsu uralkodók hódításáig.
Ez alatt a hosszú időszak alatt nem Kína volt az egyetlen fontos diplomáciai tényező Ujgurisztán számára.
Az ujgurok önkéntesen csatlakoztak a Mongol Birodalomhoz, ahol 207 éven keresztül megtartották függetlenségüket és fontos szerepet játszottak annak kulturális és politikai életében.
A fennmaradó 800 éven keresztül Ujgurisztán teljesen független volt, a jólét és fejlõdés saját útját járta.
A mandzsu hódítók mintegy egy millió polgári lakos élete árán 1876-ban elfoglalták Ujgurisztánt és formálisan is betagolták a Mandzsu birodalomba, Xingjiang (vagy Sinkiang, amelynek jelentése „új tartomány”) Tartomány néven.
Ezen időtől fogva Ujgurisztán folyamatosan katonai közigazgatás alatt állt.
1949-ig 42 fegyveres felkelés tört ki (átlagosan négyévente) a mandzsu uralom ellen, a függetlenség visszaszerzéséért.
1933-ban az ujgurok Ujgurisztán déli részén megalakították a Kelet-Turkesztáni Iszlám Köztársaságot, majd Ujgurisztán egészén a második Kelet-Turkesztáni Köztársaságot.
Az előbbi államalakulat 3 évig, míg az utóbbi 5 évig állt fenn.
A kommunista Kína 1949-ben foglalta el Ujgurisztánt, és 1955-ben változtatta XUAR-ra a nevét.
A kommunista Kína, azóta gyarmatosító uralmat valósít meg Ujgurisztánban.
Az ujgurok leírhatatlan szenvedéseket kellet kiálljanak az embertelen idegen elnyomó uralom alatt. Dacára a szenvedéseknek és a kulturális genocídiumnak az ujgurok lelkét nem sikerült megtörni.
A hozzáférhető kínai források szerint, az ujgurok 1954 óta, a kockázatok és veszélyek ellenére tüntetéseket és felvonulásokat szerveznek, földalatti mozgalmakat alakítanak, hogy kivívják jogegyenlőségüket vagy akár függetlenségüket, harcuk mely csúcspontját 1996-ban érte el, soha sem szűnt meg.
Az ujgurok építette Ming Oy vagy az Ezer Buddha Temploma még megtekinthetők Kucha, Turfán és Dunhuang városaiban, ahol a kanchou ujgurok éltek.
Kucha városában több mint 50 buddhista templom, könyvtár és a szegényeket istápoló népjóléti intézmény volt.
Hotan városában 14 nagy és számos kisebb kolostor állt.
Az ujgurisztáni ujgurok 934-benv vették fel az iszlámot, a Karahanida Satuk Bughra Kán uralkodása alatt. Azóta az iszlám az ujgurok egyetlen vallása, mind a mai napig.
Az ujgur hatalom, tekintély és kultúra a történelem hosszú folyamán át virágzott és több mint 1000 éven át uralta Közép-Ázsiát majd meredek hanyatlásba kezdett a mandzsu invázió után, majd a nacionalista de különösképp a kommunista Kína uralma alatt.

61 thoughts on “Ujgurok – a nép, amely csak a magyart tartja rokonának

  1. Köszönet az ismeretanyag újbóli megjelentetéséhez. Nagyon időszerű! Mint ahogy a 747-es események is mily hasonlóságot mutatnak a mai Magyarországon.

  2. Kár, hogy éppen a mi szempontunkból érdekes időpontokból nincs feljegyzés. Az ötödik századi népvándorlások, a hatodik-hetedik századra tehető első és a kilencedik századi második honfoglalásunk. Nem ír arról hogy az Arany Horda (XIII. sz.) részeként jártak-e hazánkban, és volt-e részük Temurlán török elleni hadjáratában, ami ugye nekünk itt Európában igen jól jött a XIV. században.
    Ez így kicsit felületes és elnagyolt. Valamint tényleg furcsa kicsit hogy ha mi magyarok vagyunk minden európai nép őse, akkor mit is csináltunk a távol-keleten.

  3. Turkish’m írás. Nem tudom, a magyar (google translated)
    sizlere önemli açıklamalar yapmalıyım.
    ipek, kağıt, seramik, çini, minyatür, fresk, barut, matbaa gibi bir çok buluşların çinliler tarafından yapıldığını bilirsiniz. ama gerçek bu saydıklarım ve daha fazlası, kubbe ve kümbet mimarisi, kanallarla su taşımacılığı, piramit yapımı uygurlarca insanlığa kazandırılmıştır.. ilk bitkiden kağıt yapımı dut ağacıdır. dut liflerinden yapıldı. bu batıya ilk bergamaya geldi pergamon, parşömen oldu. ipek böceği de yanlızca dut ağacı yapraklarıyla yaşar.. dut ağacı da çin coğrafyasında yoktur. işgal altındaki uygur topraklarında yetişir ve dünyaya türk göçleriyle yayılmıştır. yani türk florasıdır..

    1. Ezt találtam, ha segít:
      Én fontos megállapításokat tett számokat.
      selyem, papír, kerámia, fazekasság, miniatűr festmények, freskók, a puskapor, a nyomtatás nagyon hasonlít a találmánya a kínai tudja. Azt mondanám, de ez az igazság, és több, kupola és a kupola, a csatorna vízi közlekedés, piramis építése ujgurok hozzák az emberiség .. Az első a növény, hogy a papír eperfa. készült eperfa szálak. Bergama először jött a nyugati Pergamon volt pergamen. selyemhernyó eperfa levelei a magányos életet .. Vannak még a földrajz porcelán bogyó fa. Növekszik a megszállt területen, és a világ ujgur törökök terjednek a migráció. Török növényvilág, amely ..

    2. Az én törököm az írás. , a magyar (google fordítás)
      Fontos pontosításokat kell tennem önnek.
      Tudod, hogy sok találmányt, mint például a selyem, a papír, a kerámia, a porcelán, a miniatűr, a freskó, a puskapor, a nyomdagép a kínaiak készítettek. De az igazság az, hogy ezeket és még sok minden mást, a kupola és a kupola építészetét, a vízszállítást a csatornákkal, a piramisok építését az ujgurok hozták az emberiség elé. Az első növényből készült papír az eperfa. fa. eperfa rostokból készült. Pergamon, amely először érkezett Pergamonba nyugatra, pergamen lett. A selyemhernyó csak az eperfa levelein él, az eperfa nem létezik a kínai földrajzban. A megszállt ujgur területeken növekszik, és török ​​vándorlásokkal terjedt el a világban. azaz török ​​flóra.
      Tessék 🙂

  4. Édes apámtól hallottam, hogy a győztesek írják a történelmet, igy volt az 1919 és 1945 után is. Csak fel nem fogható részemre, hogy azok a nyugati államok, amelyeket a magyarok mentettek meg a Tatár és a későbbi Oszán expanziótól, most ellenünk szövetkeznek a szocialista- liberális söpredékkel.
    Nyolcvan éves koromban emlékeszek, hogy gyermek koromban, sok olyan asszonyt és embert láttam a magyarok között, akiknek a szemük és az arc csontjuk, Ázsiai kinézésre emlékeztetett.
    Az iskolákban, még most is a Fin-Ugor eredetet tanítják, mert a MTA nem tart lépést az Archelológusokkal és a történészekkel.
    Mikor kezdjük tanítani, hogy a magyarok a legősibb nemzet Európában 28 000 éves.

    1. sajnos, nekünk magyaroknak ez a SORS lett megadatva, (l. h. MI állítsuk meg az Oszmán, Tatár seregeket, s meneküljön meg a nyugat. MIÉRT a pontos választ senki nem tudja, nem is fogja. CSAK egy kiragadott példa (szomorú, h. ezt hozom fel, de elég ütős, – ránk nézve), sehol a világon NINCS olyan nyelv, ahol a Jó Isten – t olyan mélységben, szennyes módon stb. tudja káromolni, – mint a magyar, – lehet, h. rosszul látom. DE, vegyük a dolgok másik oldalát, „Teher alatt nő a pálma” „Prés alatt a gyerek” stb. stb. – lehet, h. elcsépelt, – de igaz. Hogy megállítottuk a középkori hordákat, szerintem ezek dolgok a VILÁG TÖRTÉNELEM- ben – CSAK rész siker – a nyugat részére ! VAN EGY MONDÁS : „AZ NEVET IGAZÁN, AKI A VÉGÉN NEVET” – igen ezen is lehet mosolyogni, mivel Mi ezt már nem érjük meg, – de, kénytelen vagyok hozzátenni : Isten útjai kiszámíthatatlanok – ezen is sokan nevetgélnek – lelkük rajta

    2. A válasz szerintem az irigységben rejlik.Ha jól rémlik a történelem során több olyan ország is volt amivel az ő saját igényük szerint voltunk jó viszonyban vagy épp nem.Hiszem azt hogy sokaknak szemet szúrt akkoriban,hogy Magyarországnak ennyire központi szerepe volt mindig is(főleg háború idején).
      De nézzük meg most mi van.Ha egy népnek sikerül eltöröld a gyökerét,elfeledtesd vele honnan jött és kik ők,akkor sikerülhet megfosztani őket az igazi nagyságuktól.
      Azért az is nagyban érdekes,hogy az ujgurok is nagyon nehéz időket éltek meg.De ha tippelnem kéne,akkor már csak a nagyobb lélekszámból kiindulva is nekik jobban sikerül hűek maradjanak elődeikhez/gyökereikhez.És mig mi mondhatni szellemi elnyomás alatt voltunk/vagyunk,addig ezek szerint az ujgurok nagyon is aktiv/agressziv elnyomás alatt.
      Megmondom őszintén,hogy mai napig nem is hallottam az ujgurok létezéséről.De már ez is elég érdekes szerintem.Viszont nagyon kiváncsivá tett.Szivesen ellátogatnék hozzájuk.

    3. Pontosan az anyósóm és lánya is keskeny és kissé ferde szeme volt az európao kerek szemekhez viszonyitva.

  5. Kapaszkodjon meg minden ‘hitetlen’: 16 eve kutatom merre hagyott kulturnyomot nepunk,eredmeny /diohejban/; a Jordan-tol az Andokig,a Csendes-oc.-tol az Atlantiig mindenutt ROVASIRAS-aink jonnek elo.Aztan ‘eltunnek’, nem publikusak! Egyebkent jo lenne mar felfognunk; ha egy nep/itt az ujgur/ ugy tudja,hogy a magyar testvere,akkor AZ! A magyar anyagok kozt is igy vannak ok ,csak „alneven’,avagy a mi ‘anyakonyvunk-ben’idegenek altali kitekert nevek alatt.Eszak-,Del-,Kozep-Ami rogyadozik a rovasos szikla stb.feliratoktol, a hires Windland-map/Bor-,v.Szoloorszag-terkep/ is ROVA lett,meghozza a „viking”-amerikafelfedezes soran egy-BIZONYITOTTAN!-MAGYAR altal irva.Amerika=Amerigo -rol/Vespucci/lett nevezve es ertelme:IMRE. Ez is TENY,ugyanis Amerigo a nevet a Vatikan-i Szent IMRE KAPOLNA neva-dojarol kapta edesanyjatol a szent kiralyfink tiszteletere . Mi meg ugy „tanultuk’ ,hogy Amerigo Vespucci volt a felfedezo. /Sok 10 ezer eve az ‘indian”-ok bizony EUr-AZSIA-bol ‘fedeztek fel elsonek,aztan csak par ezer eve a Sumer-szabirok/tudjatok kik,nem?/,aztan a Vikingek -VEGUL-,KEZEBEN A WINDLA ND-terkeppel!!–a ‘nagy”-columBUS/h/! MI=OSNEP+OSNYELV.Ez van!! Ezert vagyunk utban mas „osnepnek’? .Sok a rovasunk Kozep-Keleten es Sziria -Egyiptom -ban stb. Bosnyak=Besenyo piramisban, de oda mar’Angol-Runa’-kent irtak! ERTITEK? Igy ok az OSNEP ! Ennyire egyszeru sok 10 ezer eves kultura ‘elsajatitasa’-nekik,most!

  6. Az a baj, Bartus Tibor, hogy nem csak az MTA nem tart lépést a történészekkel, hanem a kormány sem. 1945 után a komenisták tökös legények voltak. eltávolították a tudósokat és se szó se beszéd a maguk embereit ültették s helyükbe, hogy azt tanítsák amit kell és ne azt ami igaz. A nagynemzeti nagyegyüttműködő kormánynak pedig 2/3-al meg van kötve a keze. Aha …

    1. (eSzeL)
      Ezt István és német felesége által betelepített keresztény papok tették a magyar történelemmel 🙂

  7. Az újgurokkal való rokonságra alapozta az általa kidolgozott őstörténetünket Kiszely István is.
    Nem vagyok történész, de ismerek párőstörténet variációt, és ezek között ez is jobb minit a „hivatalos” történészek finn ugor nyelvrokonságára alapozott halandzsa. Elnézést, de minthogy valóban ismerek és át tanulmányoztam többet is, a hivatalos történészek bizonygatásai akasztottak ki amikor azt kezdték bizonygatni, hogy az a bizonyíték, ami a különbség.
    Kiszely kutatásait a kínaiak is segítették, sőt! Hosszú idő után ő volt az első kutató, akit a térségbe engedtek. Az kidolgozott elméletnek, ha mást nem veszünk alapul, a kínaiak 4 ezer éve írják évkönyveiket, és ezekre alapozva tartanak minket az ujgurok által távoli rokonaiknak, vagy talán inkább ismerősöknek. Annak a népnek, amely a szomszédságban nagy állattartó és földművelő nép volt, akiktől ínségesebb években élelmet vásárolhattak.
    Nagyon érdekes volt az a leírások és a Kiszelyvel készített interjúk, amelyek az ujgúrokkal való találkozásokról szóltak. Rokonoknak látta, és nem csak a viselkedésük és szokásaik alapján, hanem mint kézett zenész zene értő ember az ősi magyar zenével is rokonságot talált.

  8. Egy szikrányit sem lennék meglepve, ha rokonaink lennének. Nem értek hozzá igazán, de a hasonlóság több szempontból is feltűnő. Természetesen nem a külsőségekre gondolok.

    1. Érdekes látni, hogy ilyen arcokat a Magyarországon sok felé látni.
      Vicc, hogy német, orosz, kínai sét izraeli kutatók is azt állítják, hogy a magyarok igen ősi nép és nyomaik a világban kelet felé mindenhol megtalálhatók. Nyelvünket a világ sok nyelvésze az egyik legkifinomultabbnak tartja, olyannak, amely szinte mesterségesnek tűnik, annyira logikus és egyben bonyolult is. Sok nyugati költő, író csodálta a magyar nyelvet.Egyedül mi „tudósaink” szólják le népünket. Állandóan azt kutatják, hogyan tudják bebizonyítani, hogy a magyarok a Kárpátmedencébe barbár, primitív népként érkeztek és itt a magasan fejlett szláv népeket leigázták, majd átvettünk a nyelvünkbe olyan szavakat, amelyeknek már a sztyeppéken is meg kellett lenniük de mi lecseréltük egy szláv szóra. Glatz Ferenc szerint mi magyarok csak makogni tudtunk és a szlávok tanítottak meg minket beszélni.
      Sajnos a szocializmus elpusztította a magyarok önérzetét és önbecsülését. Nincs még egy nép, amely a saját történelmét negatív irányba átírja és azt a gyermekeinek tanítja.
      Kitörli a fényes múltat és helyette képes azt írni, hogy Magyarország egy primitív elmaradott ország volt mindig is, a „fejlett” nyugathoz képest. Ennek rengeteg tény ellentmond de ez a sok „tudóst” nem zavarja, egyszerűen tudomást sem vesz róla.

    2. Hiszen az újgurok világosan kimondják: legközelebbi rokonaink. Nem csak legenda dokumentálni is tudják. (Csak remélhetjük, hogy azóta a kínaiak nem semmisítették meg.) Rosszabbul bánnak velük, mint az amerikaiak az indiánokkal. Gyermekek elszakítása, csupa kínai közé kényszerítése, egymás között nem házasodhatnak, minden semmiségért letartőztatna kegyeseket, verik, halálra éheztetik, stb. Szegények tőlünk várbának megmentést. Magánszemélyek próbáltak beutazni, nem engedik őket semmiképp.

  9. Azért nem olyan bonyolult ez,
    tessék elolvasni:

    Nemeskürty István: MI MAGYAROK

    c. könyvét. Hiteles. Ajánlott – kötelező olvasmány ma már.

    1. Pontosan (Lakos).
      Ez a könyv a magyar történelem „bibliája”.

      Minden más csak mese, legenda, esetleg
      szórakoztató olvasmányok, vagy önjelölt zsenik
      propaganda kiadványa.
      Egy nottinghami lakos is úgy mutatkozik be,
      hogy Robin Hood városában él, pedig R.H. sosem
      létezett. Mi is gyártjuk rendesen a legendáinkat 🙂

  10. Büszke vagyok rá, hogy az újgúr nép rokonának tart minket magyarokat. És én is rokonomnak tartom Őket. Olyan sok bántást és megalázást kapunk nálunk alávalóbb, gonoszabb és ostobább népektől, hogy üdítő kivétel egy kis rokoni kézfogás.

  11. Több utalás található itt is, más oldalakon is
    Nemeskürty István: Mi Magyarok c. könyvére.
    Ez helyénvaló, érték. A könyv alapja a nyelvünk.
    Ugyanakkor maga a szerző irja könyvének végén:
    „… a genetikai sajátságok sem hanyagolhatóak el.
    Külföldiek akkor is megállapitják, határainkon
    kivül tartózkodó magyarokról, hogy magyarok,
    ha szájukat se nyitják ki, pedig e magyarok ősei
    német, szláv, zsidó emberek. De úgylátszik,
    nyelvünkön túl is lehet bennünk valami, ami
    még mindig őrzi a honfoglalók génemlékeit.
    Talán a táplálék is teszi ezt, mely abból a földből
    terem, melybe ezerötvenegy év óta temetjük
    halottainkat. ” 493.oldal. (hibátlan)

    1. Ez igaz,
      bár sok közünk nem volt a kereszténységhez
      Gézáig, aki elkezdett minket bevinni Európába,
      ahol már amúgy is itt voltunk, majd a fia behozta
      a németeket anyuka utasitására az erőszakhoz.
      Amit tudunk, a mai magyarok német-szláv-zsidó
      emberek leszármazottjai, a többi köd és mese.

      1. Micsoda rosszindulatu és hazug vádaskodás,hogy mí magyarok német,szidó és szláv utódok vagyunk.Ez vérlázító.

      2. A bajorok HUNOK voltak Atilla alatt is a zsidó és szláv meghatározás vallási ideológiai váltásból eredö alap és nem genetikai!
        Az ujgurok genetikailag gondolják a rokonságot és nem az iszlám kereszténység ideológián!

        Namost ha a vallásokat valaki megvizsgálja nincs sok különbség mind valamikor a bibliának átforgatott változata ami a Mahabrata é valójában a vizözön elött élt népek eposzaiból irt biblia az alapja mindnek.
        Hogy az a nép földi vagy kivüli volt én inkább fejlett földire gondolnék akik elpusztitották feketemágiával lemuriát atlantiszt és ujból kezdödött a barlangokból minden a megmenekültekkel.

    2. Az is nagy ostobaságot követ el aki nem ismeri a történelmet, így az abból fakadó szükségszerűségeket sem. Az ujgurok az iszlám vallást vették fel mi meg a kereszténységet. Pontosan azért mert nekünk is mint nekik is a közeg ahol éltek határozta ezt meg. Nem volt választásuk, mint ahogy nekünk sem.
      Nem légüres térben éltek akkor sem a nemzetek. – Különben nem szajkóz senki semmit, csak Ön próbál a „divatos” önpusztító, lekicsinylő, önsanyargató véleményének hangot adni. Még nem találkoztam egy néppel sem a világon aki ennyire leszarta volna magát, pedig a magyarhoz képest megtehetné. „Gratulálok” hogy ennyire tiszteli őseit !

  12. Nagyon elegem van már a sok kocanyelvész ostobaságaiból.
    Mi bajuk azzal, hogy finnugor nyelvet beszélünk, de honfoglaló őseink valúszínűleg kétnyelvúek lehettek, legalább is az arisztrokrácia. A hétvezér többségének török eredetű neve volt (Tas, Töhötöm, Árpád stb.), de a pór nép ugor nyelven beszélhetett. Hál’Istennek az Árpádok miután végigraboltuk, dúltuk Európa nyugati felét, rájöttek, hogy mégiscsak a legjobb a keresztény hit, annak is a római katolikus változata, így nem lettünk se nem ortodox kersztények, se nem moszlimok, meg nem is szlávosodtunk el, mint bolgár barátaink. Egy biztos, Keletről jöttünk, nem hiába tartanak minket nemcsak az újgurok, hanem a kínaiak, japánok, koreaiak is távoli rokonaiknak. Ugyanis is ők is ugyanúgy magukba szívják a világot (családnév-utónév, év-hónap-nap stb.) mint mi, ellentétben az individualista indoeurópaikkal, akik saját valóságukat veítik ki a világra. De az is biztos, hogy a hunokhoz, sumérekhez stb. nem sok közünk lehet. Annak ellenére, hogy a több ezer éve kihalt sumér nyelveben lehetett néhány szó, amelynek kiejtése esetleg egybevág egy két mai magyar szóval (Kis, Ur stb.) A magyar is egészen másképp hangozhatott sok évszázaddal ezelőtt. (a hodu utu reát ma hadi útrának mondjuk). Már ez is szinte elegendő bizonyíték arra, hogy nincs semmiféle ilyen rokonság.

    1. Szultán47,
      a finn-ugor elmélet az amit az osztrákok találtak ki tehát hamis. Ragaszkodsz olyasvalami ami nem állja meg a helyét.
      Másodszor, nem honfoglalásról van szó hanem hazatérésről. Segítségként, többet kell olvasni nem pedig bevenni azok dumáját akik tudatosan rombolják magyarságunkat. Nyilvánvaló lelki szellemi csekélységed amikor a nemzetellen beszélsz! Lelked rá!

  13. „Az ujgurok az iszlám vallást több mint 1000 éve vették föl, a 10. században. Tehát akkora kulturális különbségek vannak az 1000 éves keresztény Magyarország és szunnita Ujgurisztán között, – hogy nagy ostobaságot követ el az, aki mindezek ellenére csak szajkózza az ujgur-magyar rokonságot.
    http://magaspart.hu/ujgur-terroristak-is-harcolnak-az-iszlam-allam-hordaiban/
    Ez igy van,

    A magyar „migráns-ügy” = „orbán-ügy”
    Ha nincs „orbán-ügy” , nincs magyar „migráns-ügy” sem.
    Ez ilyen egyszerű, tessék kipróbálni.

  14. Az ujgurok az iszlám vallást több mint 1000 éve vették föl, a 10. században. Tehát akkora kulturális különbségek vannak az 1000 éves keresztény Magyarország és szunnita Ujgurisztán között, – hogy nagy ostobaságot követ el az, aki mindezek ellenére csak szajkózza az ujgur-magyar rokonságot.
    http://magaspart.hu/ujgur-terroristak-is-harcolnak-az-iszlam-allam-hordaiban/
    Ez igy van,

    A magyar “migráns-ügy” = “orbán-ügy”
    Ha nincs “orbán-ügy” , nincs magyar “migráns-ügy” sem.
    Ez ilyen egyszerű, tessék kipróbálni.

    Ez is igy van.

  15. Azért jó azoknak akik tudják, hogy kik voltak
    az őseik 1000 évvel ezelött, pl a németek.
    Mert nekünk magyaroknak fogalmunk sem
    lehet erről, miután semmi de semmi emlékünk
    nem maradt fent erről.

    Csak annyit tudunk, hogy német, szláv és zsidó
    emberek leszármazottjai vagyunk, semmi többet.

    Egy közös van bennünk, a nyelv, bár azt sem
    ünnepeljük meg mint nemzeti – állami ünnepet,
    bár az irek sem „irűl” beszélnek, hanem angolul.

    Sorra zúzzák be a régi tankönyveket a rendszerváltozás óta, esetleg átkerülnek a
    mesekönyv kategóriába néhánynak a tartalma.

    Mindenki azt hisz magáról amit akar, hiszen
    vannak álmok és legendák is, miért is ne ?

    1. Ha mindenki azt hisz magáról amit akar, akkor neked legyenek a rokonaid a németszlávzsidók, én meg maradok az ujguroknál

      1. Magánügy Tibi,ru.
        Mi pedig maradunk magyarnak
        a honfitársaimmal egyetemben, hiszen azok vagyunk,
        mindenféle magyarázkodás és „magyarkodás” nélkül is

        1. Ti nem magyarok,hanem áruló labancok vagytok,akiknek minden eladó,ha jól meg van fizetve.

  16. Csalakozom az előttem szólóhoz: az ujgur nép egyértelmüen türk (nem az iszálmról beszélek!) és minden további nélkül elfogadom távoli rokonnak, hallgasd meg a „fekete, fekete holló” c.. népdalt -lehetőleg autentikus előadásban – a dallam akár magyar is lehetne, bár a ritmus egyértelmüen arab ! (nem türk!)
    Amúgy a fiziologiájuk is inkább türk, mint magyar – de hát a türk-magyar rokonságban is hiszek… (még a roszz tulajdonságaink is hasonlók…)

    1. Uyghur Folk Song
      Qara Qara Qaghlar (Black Crowns) Fekete Hollo) Youtube-en
      masik ez nagyon szuper Uyghur Song-Kayda sen Youtube szinten

  17. Toth Istvan igazad van fent van Youtube-on ezt kell beirni Uyghur Folk Song Qara Quara Qaghlar (Black Crowns Q =ku-betu teljessen szekelyfoldi dal hangzasa van. Fekete Fekete Hollo magyarul.Szomoru szep dal. Ajanlok egy masikat ugyan itt Uyghur Song- Kayda sen szuper jo ezt kivittek volna San Remoi zenei fesztivalra befuto lehetett volna.Ja es ennek is mai magyar mulatos fillingje van.Erdemes rakeresni.Garantalom lajkolni fogja mindenki! Jo mulatast!

  18. Mi pedig maradunk magyarnak
    a honfitársaimmal egyetemben, hiszen azok vagyunk,
    mindenféle magyarázkodás és “magyarkodás” nélkül is.
    Ez igy van, közünk nincs a fenti néphez sem.
    Más a legenda gyártás és más a valóság.

  19. Azóta DNS vizsgálatok bizonyították, hogy
    valódi őseink már itt voltak
    amikor az u.n. „honfoglalás” lezajlott.
    Vagyis a „honfoglalók” egyszerűen hazajöttek a már
    itt élő leendő magyarokhoz, akik sokkal többen voltak
    mint ők.
    Így az igazi őseink egyszerűen európaiak,
    a magyar nyelvvel együtt.
    A később kialakult itt élő nemzetiségeket nem tudtuk
    megtartani, ebből lett a trianoni vereség és valóban,
    a mai magyarok már német, szláv és zsidó emberek
    leszármazottjai, az „ősmagyar” nem létezik, nem létezhet.

  20. Még mindig jobb a counter-jihadista kínai megszállás, mint az arabizáló iszlám „függetlenség”. Keresztények voltak az ujgurok, államvallás volt náluk a kereszténység egykor.

  21. Lehet, hogy egykor rokon nép volt az ujgur, de 1000 év arabizáló bebarnító barbár iszlám után már maximum csak egyes hagyomány nyomokban. Jobban hasonlítanak a kínaiakra, mint ránk. Ezek a képek szépen ki lettek válogatva, de csak nézzétek meg az átlag ujgurt, ezerszer inkább ferde szemű sárga, mint magyar.

    1. Ez az álmodozás és legenda csapda. Idézek:
      „kb 3000 évvel ezeleőtt a Kárpát Medencébe
      menekültek érkeztek, akik alapvetően állattenyésztők
      voltak és sehol nem hagyták őket letelepedni.
      Ezután csak több 100 év után kezdték magukat
      magyaroknak nevezni. A finn nyelv ma hangzásra
      olyan, mintha a visszafele játszanánk le a magyart
      Csak a német-szláv-zsidó eredet bizonyítható.”
      (idézet vége)

  22. Sokan hiszik, hogy az azonosítatlan őseink egy helyről
    jöttek, pedig ott az egész távol – közelkelet, ahonnan
    menekültek nyugat felé tömegesen,
    valóban 3000 évvel ezelőtt,
    ráadásul itt már voltak menekült népek, ezekkel
    keveredett az a rengeteg migráns.
    Ami csoda, hogy szép lassan kifejlesztették a saját
    nyelvűket, aminek a magyar nevet adták.

    Régebbi néhány (askenázi) magyar szó …
    https://itthonotthon.blog.hu/2011/04/13/heber_szavak_a_magyar_nyelvben

    Mai magyar szavaink pl.:
    menedzser, kommentelő, dizájn, projekt, migráncs ..
    lájkol, illetve héber nevek — wikipédia …..

  23. Hiába rokonaink,a rohadt terrorista,gyilkos,ellenséges muzulmán vallást követik.Így nekem már nem rokonaim!

    1. hát, rokonaink, de áttértek az iszlámra. ez van. előbb utóbb úgyis a kereszténységre fognak térni, a kereszténység a jövő. Az iszlám az judaizmus 2.0, a judaizmusnak egy ilyen térítő, birodalomépítő változata, amit a bizánci térítés megállítására hoztak létre. de millió kis részletében szinte egy az egyben megegyezik a judaizmussal.

      1. Ezt leírtad „Tisa” miután van neted a pc -den.
        De attól még olyan hülye vagy mint ide Lacháza 🙂

  24. Most találtak egy kelta kést Szolnokon elrejtve.
    Kb 3000 éves a lelet, egy sírból vehették ki …
    A „Honfoglalás” jóval később volt (896), lehet gondolkodni,
    hogy vajon kik lehettek a valódi őseink.

    1. Mely néphez tartoztak Magyarországnak kő-, réz- és bronzkori lakosai? Nem tudjuk. A Krisztus születése előtti első század közepe tájáig sűrű homály borítja hazánkat, mely csak akkor kezd oszladozni, mikor a világhódító rómaiak mindinkább közelednek az Alpok s a Közép-Duna vidékéhez. (500. Kr. e)

  25. A magyarok honfoglalás előtti „történelmét” középkori papok költötték,
    a mondáinkat XIX.sz -i holdkóros költők „írták”.
    Semmiféle írásos emlékünk nem maradt fent.

  26. az ujgurok a heftalitákkalszövetkeztk és egy részük az avarokkal eljutott a Kárpát medencébe. a zsidókhoz, szlávokhoz
    semmi közünk és a germánokhoz se. Ezek a primitiv népek foglalkozzanak a sajáát dolgaikkal és a mi ügyünkből tűnjenek el.

    1. Kiegészítve:
      „Legendák alapján” SEM ….. írta Anonymus (PM) a Honfoglalás történetét 1300 körül.
      Ugyanis még a népmeséket és a népdalokat sem vette figyelembe.
      Célja egyes egydül az uralkodó osztály igényeit kiszolgálni egy kitalált mesével.
      A nevét mindenki tudta akiknek írta, ezért nem írta le, mert hogy minek.
      (Magyar történelemkönyv). A többivel egyetértek.

  27. Beteges hataloméhségből és hatalomféltésből táplálkozó gyülölet szivárog fentiekből, ami áthatja jelenkori közéletünket és egyre távolabb áll nemzetünk nagyjainak népünk problémáit áthidaló bölcsességétől, higgadtságától. Mai magyar népünket évszázadok kényszerei alakították és homályba vesző eredete sem lehet más mint vegyes, s mára még vegyesebb. Legalábbis annak, aki megismerte hol boldog, hol tragikus történelmünket. A hazaszeretet sohasem indokolta, indokolhatja népünk megosztását, egymással szembeállítását, ha az valóban hazaszeretet és nem alkalmi csoportérdekű (politikai) haszonlesés.

  28. A Habsburg hatalom atvetel a 150 eves Torok megszalas utan folhigitotta az Os Magyar Vert! A Dunantul Tolna, Vas, Somogy, BUDA es PEST, a tobbi kozott, bevandorlokkal let nepesitve. Pelda az En Csaladom; Apai oldal; TOBLER (Sveic- Pomerania), TAPASZTI ( Olasz)! Anyai ag; NAVRATIL (Moravia), WEISZ (Zsido)! Felesegem pedig az Aposom szerint; KOPANY Ivadek! A NYELV, a Magyar Nyelv, ami tesz/tart minket Magyarnak! Magyarnak LENNI vagy, nem lenni! Ez az Orok Igazsag! Az Ujgurok kapcsolatat a Nyelvunkel tudjuk igazolni!

  29. Imre J Tihanyi példája pontosan ábrázolja
    a mai magyarok nagy többségének nemzeti származását, összetételét.
    Igaza van abban is, a magyar nyelv a legnagyobb összetartó erő,
    Ezért is kellene, hogy a legnagyobb nemzeti ünnepünk
    a „Magyar Nyelv Napja” legyen, mert ez is jelzi, jelezné a sikeres
    megmaradásunkat. Persze egy ünnep kevés, mindennap
    fontos gyakorolni, a rendszeres könyv olvasással is.

  30. Magyar történelem tankönyvből idézet, irta Győrffy György történész:
    Egy földművelési módokat ismerő, a maga pogány túlvilághitében élő, mohamedán,
    ótestamentumi zsidó- és keresztény eszmékről tudó, az írás alapelemeit alkalmazó,
    katonailag szervezett lovas nomád népcsoport érkezett a nyolcszázas évek, tehát a Krisztus
    születése után számított kilencedik évszázad utolsó évtizedében a földrajzilag Kárpát-medencének nevezett tájegységbe.

    A tv, internet jó dolgok, de csak akkor ha én használom azokat és nem azok engem 🙂

  31. 2 oldal ahol nevek és szavak eredete találhatók a magyar nyelvben

    hu.wikipedia.org/wiki/Kategória:Héber_eredetű_magyar_keresztnevek

    sites.google.com/site/jiddisjoevevenyszavak/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás