Tömegtüntetések a francia kormány családromboló politikája ellen

Tízezrek tüntettek vasárnap Párizsban és a dél-franciaországi Bordeaux-ban a baloldali kormány szerintük családromboló politikája ellen.
A rendőrség szerint a fővárosban 70 ezren, a szervezők szerint félmillióan, Bordeaux-ban a rendőrség szerint 7500-an, a szervezők szerint 30 ezren tüntettek.
francia-tuntetesA békés felvonulást a Manif pour tous nevű konzervatív kollektíva szervezte, amely milliókat vitt utcára 2013 elején a házasság és az örökbefogadás intézményét a homoszexuális párokra is kiterjesztő törvénytervezet elfogadásának megakadályozására.
A törvényt 2013 májusban a franciák többségének támogatásával elfogadták.
Több mint ezer rendőr mozgósítottak Párizsban a felvonulás békéjének megőrzésére, amelyen főleg középosztálybeli családok vettek részt francia nemzeti zászlókat lengetve, sokan kisgyerekeiket is magukkal vitték. A magasba tartott táblákon olyan feliratok voltak olvashatók, mint “A nő nem bébigép” vagy “Három naponta importálnak béranyától származó újszülöttet Franciaországba”.
“A családpolitika jelenleg folyó lerombolása katasztrofális, a rombolás egyre gyorsul” – mondta Ludovine de la Rochere, a kollektíva elnöke.
A tüntetők ezúttal azoknak az orvosi beavatkozásoknak a legalizálását szeretnék megakadályozni, amelyek segítenék, hogy azonos nemű pároknak genetikailag is – részben – saját gyerekük legyen, így például női pár esetén a mesterséges megtermékenyítést, férfi párnál a béranyaságot.
Manuel Valls miniszterelnök pénteken megerősítette, hogy a kormány továbbra sem akarja engedélyezni a béranyaságot, amelyet “tűrhetetlen gyakorlatnak” tart. Ezt az álláspontot több kormánytag megismételte vasárnap. Mindez nem volt hatással a több hónapja szerveződő tüntetésre, amelyet nyíltan támogat a szélsőjobboldali Nemzeti Front és a jobboldal egy része, amelynek képviselői a menet élén vonultak.
“A kormány hazudik. Soha annyit nem léptek előre a béranyaság felé, mint mostanában” – mondta Laurent Waquiez, a jobbközép Népi Mozgalom Uniójának (UMP) vezető politikusa a BFM hírtelevízióban. Szerinte a kormányfő pénteken csak azért mondta, hogy nem fogják legalizálni a béranyaságot, hogy kedvét szegje a tüntetőknek.
Marisol Touraine egészségügyi miniszter a Le Journal du Dimanche című vasárnap megjelent lapban azzal vádolta meg a jobboldalt, hogy alaptalanul kelt félelmet.
A Manif pout tous nevű szervezet – amelynek gondolataival a franciák 31 százaléka ért egyet – egyébként egy jogi döntés nyomán szervezte meg a megmozdulást.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága júniusban elítélte Franciaországot, amiért nem ismeri el egyenesági leszármazottnak a külföldi béranyától született gyermekeket. A döntést a kormány nem vitatta, a strasbourgi testület ugyanakkor nem foglal állást abban kérdésben, hogy a béranyaság Franciaországban nem engedélyezett.
A bíróság megállapította, hogy sérti a gyermeknek a családi élethez és a magánélethez való jogát az, hogy a francia hatóságok nem ismerik el és honosítják egy külföldön, a konkrét esetben az Egyesült Államokban béranyától törvényesen született gyermek anyakönyvi kivonatát. A bíróság szerint az emberi jogok európai egyezményével ellentétes az, hogy teljesen megtiltják a családi kapcsolat elismerését egy apa és biológiai gyermekei között. A francia kormány szerint mintegy száz, jogvédő szervezetek szerint legalább 2 ezer az olyan francia családban élő gyermekek száma, akik hontalannak számítanak.
A Manif pour tous erődemonstrációjával szemben a homoszexuálisok jogait védő szerveztek felhívására délután több százan tüntettek a párizsi République téren. Képviselőik csütörtökön petíciót adtak át Laurence Rossignol családvédelmi államtitkárnak, amelyet 250 ezren írtak alá “a minden pár és minden család jogegyenlőségének” támogatására.
Az Ifop közvélemény-kutatóintézet vasárnap megjelent felmérése szerint a franciák 55 százaléka szigorú szabályozás mellett támogatná a béranyaság engedélyezését, valamint a mesterséges megtermékenyítés kiszélesítését leszbikus nők számára.

magyartudat.com

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás