Texas el akar szakadni az Egyesült Államoktól

A Republikánus Párt texasi szervezetének egyik bizottsága határozatban lehetővé tette, hogy a helyi republikánusok pénteken tartandó tanácskozásukon szavazhassanak az Egyesült Államokról történő elszakadásról is.

A politikusok szinte biztosan nem szavazzák meg az elszakadást, de a teljes függetlenség hívei – a Houston Chronicle című lap csütörtöki tudósítása szerint – úsznak a boldogságban, hogy sikerült elfogadtatniuk a határozatot.
Nem ez az első alkalom, hogy Texasban a helybéliek egy része sürgeti az elszakadást a világ legnagyobb gazdaságától, amely egyébként többet ad a központi költségvetésből Texas államnak, mint amennyi adódollárt az befizet a közös kasszába. Texas történelme egyébként is függetlenségi törekvésekben gazdag. Mielőtt még csatlakozott volna az Egyesült Államokhoz, önálló államnak hirdette magát, és függetlenségét vagy legalábbis különállását mind a mai napig sokféleképpen igyekszik hangoztatni: például úgy, hogy a texasi sör címkéjén “Texas nemzeti söre” felirat olvasható vagy hogy a Texas Monthly című magazin “Texas nemzeti magazinjának” nevezi magát.
A legújabbkori elszakadási mozgalmak az 1990-es évek elején éledtek újjá, és a külvilág egy 1997-es köztörvényes bűntény kapcsán hallott róluk ismét: akkor ugyanis öt szeparatista rabolt el egy házaspárt, a bűnözőket később kilencvenévi börtönre ítélték.
A diplomatikusan fogalmazó és fellépő elszakadáspárti csoportoknak négyévente sikerül elérniük, hogy a szavazócédulákra rátegyék az elszakadásról szóló lehetőséget is. 2009-ben az állam akkori kormányzója, Rick Perry nyíltan úgy fogalmazott: amennyiben “a washingtoni kormányzat beleüti az orrát az amerikaiak életébe”, akkor Texas kész az elszakadás kimondására. Perry aztán kihátrált a fenyegetésből, és azt mondta, hogy szavait félremagyarázták.
Három évvel később a Texasi Nemzeti Mozgalom bejelentette: tagjainak létszáma négyszáz százalékkal gyarapodott, a mozgalom honlapját látogatók aránya pedig kilencszáz százalékkal növekedett. Ron Paul, texasi libertárius politikus akkor nyilatkozott úgy, hogy “az elszakadás nagyon is amerikai alapelv”. 2012-ben pedig mintegy 125 ezren írták alá az elszakadási kérelemről szóló petíciót, amelyet be is nyújtottak a Fehér Háznak. Az Obama-kormányzat azonnal közölte: szó sem lehet az elszakadásról, írja Járai Judit Washingtonból.

magyartudat.com
 

Powered by Facebook Comments

2 thoughts on “Texas el akar szakadni az Egyesült Államoktól

  1. Éljen és virágozzék a független és demokratikus Texasi Szovjet Szocialista Népköztársaság ! Javasolnám még, hogy kérjék felvételüket a FÁK-ba is !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás