Teljes harckészültségbe helyezték az orosz Északi Flottát

Vlagyimir Putyin orosz elnök parancsára a hadrafoghatóság váratlan ellenőrzése keretében teljes harckészültségbe helyezték az orosz Északi Flottát, illetve a nyugati katonai körzet és a légideszant egyes alakulatait – jelentette be hétfőn Moszkvában az orosz védelmi miniszter.
orosz-eszaki-flotta-harckeszültseg2Szergej Sojgu szerint a bevethetőségi képesség ellenőrzése 38 ezer katonát, több mint 3,3 ezer haditechnikai eszközt, 41 hadihajót, 15 tengeralattjárót, illetve 110 harci repülőgépet és helikoptert érint.
A hat napig tartó rendkívüli ellenőrzés során a kijelölt katonai egységeknek az Északi-sarkvidéken, az Oroszországhoz tartozó Novaja Zemlja (Új Föld) szigetcsoportnál és a Ferenc József-földnél kell végrehajtaniuk a kiszabott feladatot.
Meg kell erősíteniük a térségben állomásozó hadseregcsoportot, meg kell semmisíteniük a feltételezett ellenség haditengerészeti erejét, fel kell venniük a harcot az ellenség diverzáns-felderítő egységeivel.
Az orosz Északi Hadiflotta, valamint a nyugati katonai körzet egységei lövészeti, valamint taktikai gyakorlatot tartanak. Emellett különleges rendeltetésű katonai egységek nagy távolságokra történő bevetését gyakorolják, továbbá az orosz államhatár védelmét a levegőben és a tengeren, valamint a távoli északi szárazföldi területeken.
Egyes nyugati hírügynökségek úgy értelmezik Sojgu bejelentését, hogy az orosz hadsereg nagyszabású hadgyakorlatot kezdett az északi sarkvidéki területeken.
Mindeközben Alekszej Meskov orosz külügyminiszter-helyettes Moszkvában kijelentette, hogy az Oroszország határainál sűrűsödő NATO-hadgyakorlatok az észak-európai stabilitás meggyengítéséhez, a feszültség erősödéséhez vezetnek a régióban.
Múlt kedden a NATO hét tagállama részvételével kezdődött tengeri hadgyakorlatot a Fekete-tengeren. A múlt hétfőn pedig több mint 120 haditechnikai eszköz érkezett az Egyesült Államokból Lettországba.
Steve Warren ezredes, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője ugyanakkor közölte, hogy az amerikai hadsereg 750 tankja, helikoptere és járműve, valamint más hadfelszerelés érkezett Rigába.
A Pentagon azt is közölte, hogy a 3. amerikai gyalogoshadosztály mintegy 3 ezer katonáját vezénylik e hét elejétől a Baltikumba, ahol az észt, a lett és a litván fegyveres erőkkel közös hadgyakorlatokon vesznek részt, írja a TASS.

magyartudat.com

Powered by Facebook Comments

2 thoughts on “Teljes harckészültségbe helyezték az orosz Északi Flottát

  1. Remélem, itthon, most az egyszer a történelem során, tudja majd mindenki, hogy melyik oldalra álljon, ha lehetöségünk úgy hozza!
    Annyit segítségül, hogy nem kell hozzá uszni tudni..

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás