Most itt vagy
Itt > Főoldal > Téli rezsicsökkentés fával és szénnel fűtőknek

Téli rezsicsökkentés fával és szénnel fűtőknek

A kormány szerdai ülésén döntést hozott arról, hogy a kiépített gázhálózattal rendelkező településeken fával és szénnel fűtők is megkapják a téli rezsicsökkentést – tájékoztatta a kormányszóvivő csütörtökön az MTI-t.

Kovács Zoltán közleményében azt írta: az a cél, hogy azokhoz a családokhoz is megérkezzen a téli rezsicsökkentés, akik olyan településen élnek, ahol ugyan van kiépített gáz- vagy távhőhálózat, de az ő utcájukba, házukba valamilyen oknál fogva nincs bekötve, ezért mással, például fával, szénnel fűtenek.
Tudatta: becslések szerint mintegy 800 ezer ilyen háztartás van az országban.
Kovács Zoltán részletezte: az érintettek október 15-ig jelenthetik be támogatási igényüket a helyi önkormányzatoknál. Az igényeket a Belügyminisztérium októberben összegzi és a kormány elé terjeszti, majd átutalja a szükséges forrást az önkormányzatoknak. Az önkormányzatok gondoskodnak a háztartásonként 12 ezer forint értékű tüzelőanyag biztosításáról. Az igénylők a téli fűtési szezonban vehetik majd át a tüzelőanyagot.
Az önkormányzatokhoz várhatóan írásban kell bejelentést tenni legkésőbb október 15-ig, a Belügyminisztérium a következő hetekben tájékoztatja az önkormányzatokat a szükséges eljárásról. Csak az kaphat támogatást, aki eddig még nem részesült a téli rezsicsökkentésben, és erről az igénylőnek büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozatot is kell tennie. Az igény jogosultságát a katasztrófavédelem is ellenőrizheti.
A kormányszóvivő felhívta a figyelmet arra is, hogy a kormány korábbi döntése értelmében azok a családok is megkapják a téli rezsicsökkentést, akik olyan településen élnek, ahol nincs kiépített gáz- vagy távhőszolgáltatás. Az érintett 284 településsel a Belügyminisztérium már korábban megállapodást kötött és a támogatást is átutalta. Ezeken a településeken az önkormányzatok szeptember végig gondoskodnak arról, hogy a családok készpénzben megkapják a téli rezsicsökkentést. Ebbe a kategóriába 29 ezer háztartás tartozik, a támogatásukra 346 millió forint biztosított a kormány.

 

Powered by Facebook Comments

4 thoughts on “Téli rezsicsökkentés fával és szénnel fűtőknek

  1. Most már csak kormány(le)váltás kellene és akkor
    azok is részesülnének e “kedvezményben” akik
    VILLANNYAL fűtenek.
    Addig a cikkben említettek viszont megfagynak,
    vagy éhen halnak az orbáni hatalombetegség miatt.
    Ennyit a gyászos “kétharmadról”.

  2. A “rezsicsökkentés” az egyik propagandafegyver
    a “Soros” migráncs-veszély” mellett.
    A cél, az orbáni diktatura életben tartása.

    Egy “gazdagnál” oly mindegy a fűtés tipusa,
    ha gáz, akkor 2x annyit fog fogyasztani mint eddig,
    hiszen nem kell takarékoskodnia.
    Ha villany, akkor meg eleve jobb mint a gáz,
    mert nincs gázömlés, robbanás, szénmonoxid,
    ráadásul ha padlófűtés és tökéletes az összes
    szigetelés, még jobb és olcsóbb is.

    A propaganda a szerencsétlen 1-2 millió honfitársunknak szól, akik közül sokan olvasni sem tudnak, csak egy tv a földön, így őket etetik
    a gyűlöletkeltő hazugságokkal OV hatalomban
    tartásáért.

Vélemény, hozzászólás?

Top

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás