2012. április 1-én megszűnt a kilakoltatási moratórium, ami azt jelenti, hogy az országban családok ezrei számára jelent fenyegető valóságot az otthon elveszítése.

Fontos néhány mondat erejéig kitérni a kialakult helyzet gazdasági, társadalmi előzményeire, mert ennek ismerete nélkül nem lehet megakadályozni azt a folyamatot, amely társadalmi robbanással fenyeget. A kilakoltatási folyamat felgyorsulása nem csak közvetlenül az érintetteket sújtja, hanem a teljes társadalom problémája.

Néhány mondatban kilakoltatások hátteréről.:

A kilakoltatási fenyegetettségnek, jól érzékelhetően három iránya mutatkozik:

1., a beomló devizahitelek áldozatait egy öt részből álló rendszer a hitelező bank – adósság kezelő – bíróság – végrehajtó – lakásfelvásárló/hiéna rendszer hozza kilátástalan helyzetbe.

2., az önkormányzati bérlakásban élő, jövedelmüket elvesztett családokat a Polgármesteri

Hivatal kezdeményezésére lakoltatják ki.

3., veszélyeztetettek azok a személyek, akik valamilyen tartozásukat (legyen az

10.000 Ft-os telefonszámla) nem rendezték. Az ismert menetrend szerint a kérdéses

követelés – a követelő cégtől – előbb bíróságra, majd végrehajtásra kerül, a végrehajtó cég

illetékei miatt megtöbbszöröződik, végül a felháborító módon óriásira duzzadt, józan

ésszel ki nem fizethető összeg az ingatlanra terhelődik, amelyet végül elárvereznek.

 

Vegyünk egy példát:

A hitelező pénzintézet, üzleti tekintetben a kifizetett részletek miatt elégedett, hiszen az adós – az esetek többségében – az ingatlan valós értékét már kifizette kamatok formájában.

A hitelező bank technikailag a kihelyezett hitel pénzügyi fedezetével nem rendelkezik, mivel a pénzintézeteknek 1-5% tartalékrátával kell biztosítani mindössze a működésüket.

Ez azt jelenti, hogy az 5% tartalék ráta esetén 5 millió Ft valós fedezetre, 100 millió Ft fedezet nélküli pénzt tudnak kibocsátani a bankok. A fedezet nélküli pénz úgy válik értékmérővé, hogy a hitelt felvevő adós a saját munkájának értékét adja hozzá. Ez a megtermelt pénz először kamat formájában jelentkezik a pénzintézetnél.

Az adós a részletfizetés megkezdése után hosszú évekig a kamatokat fizeti, és mert a kamat a pénzromlás miatt folyamatosan növekedik, a törzstőke érintetlen marad.

Ha az adós fizetésképtelenné válik, akkor a hitelező a követelést potom összegért továbbadja egy követeléskezelőnek, amely a tartozást egy újabb részlettel terheli meg, a tartozás rendezését kilátástalanná téve.

A Fizetési sorrend ekkor már a következő képen alakul: követeléskezelő – banki kamat – banki törzstőke.

Ezzel a módszerrel lehetséges egy 10 millió forintra értékelt panel árát a futamidő lejártára akár 30 millió forintra növelni úgy, hogy az ingatlan értéke közben folyamatosan csökken.

Az bankok által finanszírozott ingatlanok valós értékét az mutatja, hogy az árverezendő lakások, a piaci ár 15-20% ért már megszerezhetők, (pontosabban elrabolhatók).

Bár a fenti példa egy banki károsultra vonatkozik, az alapprobléma, – vagyis a kilakoltatás veszélye – ott lebeg minden hiteles, önkormányzati bérlakásban élő, valamint valamilyen tartozást felhalmozó feje felett, a gazdasági helyzet romlásával még több ember kerülhet az utcára önhibáján kívül.

Magyarországon a hitelproblémában érintettek köre, valamint az egyéb tartozásokat felhalmozók helyzete közvetve és közvetlenül hozzávetőleg 6.000.000 embert érint, vagyis a társadalom meghatározó hányadát. Elszegényedtünk.

A magyar társadalom mára eljutott abba az állapotba, hogy az egészséges táplálkozás, az emberhez méltó lakhatás és a mindennapos alkotó munka megteremtése és fenntartása hétköznapi ember szinte kivitelezhetetlen.

Ezt bizonyítják az országot elhagyó gazdasági emigránsok tízezrei, jobbára a tenni akaró fiatalok színe java.

Számos társadalmi szervezet, – Köztük a Rendszerváltó Fórum – csatlakozott a Fehér Kéményseprők Egyesülete felhívásához, miszerint meg kell akadályozni a kilakoltatásokat, meg kell védeni a fedelet a fejünk felett. Társadalmi ellenállást kell kifejteni alapjogaink megvédése érdekében.

 

 Követeljük tehát a következőket!

1. Követeljük, a kilakoltatások, árverések azonnali felfüggesztését, moratórium visszaállítását!

2. Követeljük, a már kilakoltatott családok azonnali visszahelyezését a saját tulajdonukba;

3. Követeljük, hogy a Kormány iktassa törvénybe, azon családok rehabilitálását, akik Önhibájukon kívül kerültek a kilakoltatásra, törvényben is tekintsék jogtalannak, az eljárást;

4. Követeljük, hogy a családok kifosztására szakosodott faktoring cégeket, pénzbehajtásra szakosodott kft-t, adósságkezelő, követeléskezelő, és ezen cégek kiszolgálói ellen a kormány hatékony lépéseket tegyen; Első körben, azonnal vonják vissza a működési engedélyüket, a vizsgálat idejére is!

5. KÖVETELJÜK, hogy végrehajtók által elkövetett jogtalanságok, és törvénytelen kilakoltatások megakadályozása érdekében, azonnali hatállyal vonják meg az önálló bírósági végrehajtóktól a Köztársasági Elnök és a Belügyminiszternél is nagyobb hatáskört, mert a korrupt végrehajtók azt képzelik magukról, hogy minden törvény felett állnak.

6. Teljes eltörlését kérjük a zálogtárgyak bírósági végrehajtáson kívüli értékesítésének szabályairól szóló 12/2003. (I. 30.) Korm. Rendeletnek. Ezzel egyértelműen fel lehet számolni a csaló lakásmaffiás cégek bűnözését.

7. Követeljük, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a törvényes keretek közt, járjon el azon pénzintézetekkel szemben, melyek a devizahitelesek, bizonyítottan csak erre a célra (jogtalan ingatlan szerzés) csak Magyarországon engedélyezett jelzálog és „OPCIÓS” szerződések megkötésére szakosodott;

8. Követeljük, hogy szüntessék meg és számolják fel annak lehetőségét, hogy bank cégre, vállalkozásra vagy magánszemélyre engedményezzen tartozást vagy ingatlant! Az összes faktor, credit, Zrt, Kft, követeléskezelő, árverező, kilakoltató cégeknél azonnali hatállyal kezdeményezzék tevékenységük, működésük felfüggesztését, és vezetőik ellen teljes vagyonosodási vizsgálatot elrendelni szíveskedjenek, kiemelt figyelmet fordítva az OTP Faktoringra!

9. Követeljük, hogy azon negatív szereplők, akik részt vettek a kilakoltatásokban, kiszolgálóikat, csalókat, behajtókat, ügyvédeket, banki embereket, 5 évig, ill. a pozíciójuk ismeretében 10 évig tiltsák el a közügyek gyakorlásától, a kilakoltatott családoknak az elszenvedett sérelmeikért vagyoni kártérítésben (családonként 15 millió forint) erejéig kártalanítsák!! Követeljük ezen személyek teljes vagyoni felelősségre vonását.

10. Kérjük a Földhivatalokra is kivetni, hogy azonnali hatállyal függesszenek fel az 1997. évi CXLI. Törvény 47. §. (1) bekezdése alapján minden „Ingatlanra vonatkozó jogok bejegyzése iránti kérelmeket, eljárást.” Kérjük felhívni minden munkatársuk és az illetékesek figyelmét, hogy kiemelt gondot fordítsanak a csalások megakadályozására.

Van tehát remény remény a kilakoltatások megakadályozására, de csak akkor, kellő összefogással megalapozottan, hatékonyan tudunk fellépni ellene.

A kilakoltatások megakadályozásában az legfontosabb, hogy a nehéz helyzetbe kerülő károsult időben jelezze a problémát az otthonvédők felé. Ne csak várjuk a jelentkezőket, hanem keressük, biztassuk a azokat végletekig elkeseredett honfitársainkat, akik valószínűleg önhibájukon kívül kerültek  drámai helyzetbe. Figyeljünk a rászorulókra, életeket menthetünk meg!

Április 23-án, hétfőn az országban több kilakoltatási végzést is igyekeztek érvényesíteni, amelyek egy részét ügyvédek, jogvédők, civil csoportok próbáltak megakadályozni, többnyire sikerrel.

Fontos, hogy országos szintű legyen a lakás és otthonvédelem megszervezése, szükség van minél szélesebb körű összefogásra. Kérünk mindenkit, hogy tájékoztassa a kialakult helyzetről környezetét, próbáljunk együtt, közösen összefogva segíteni a rászorultaknak!

magyartudat.hu

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás