Most itt vagy
Itt > Posts tagged "zavargások"

Párizs: osztályharc az utcákon

Emmanuel Macron francia elnök válságértekezletet hívott össze az üzemanyagadó emelése ellen tüntető sárgamellényesek megmozdulásait kísérő, egyre erőszakosabb zavargások miatt. A belügyminisztérium adatai szerint a múlt szombaton országszerte 136 ezren tüntettek a sárgamellényesek felhívására. 2008 óta a francia nagytőke a tőkés válság minden következményét a dolgozói osztályokra, sőt a középrétegekre hárítja át. Nő a munkaidő, átalakítják…

Soros őszre tervezi magyarországi balhéit

Az ősszel leplezetlen koalíció jöhet létre a magyarországi ellenzék és a Soros György-féle szervezetek között, hogy utóbbiak a demokrácia intézményrendszere elleni nyílt támadásokkal, utcai zavargásokkal gerjesszenek hangulatot a választások előtt – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán a Felvidéken zajló Martosi Szabadegyetem fővédnöki fórumán. Kövér László, aki kérdésekre válaszolva a világpolitika elmúlt egy…

Zavargások Frankfurtban

Összecsaptak a rendőrökkel szerdán Frankfurtban az Európai Központi Bank (EKB) elleni tüntetések résztvevői. Az intézmény új székházának átadására szervezett demonstrációkon több száz embert őrizetbe vettek. Az euróövezeti válságkezeléshez, a kapitalizmushoz és a globalizációhoz radikális kritikával viszonyuló szervezetek Blockupy nevű szövetségének aktivistái és a rendőrök már kora reggel közelharcot folytattak a 185 méter magas felkarcoló körüli…

Zavargások Jeruzsálemben

Zavargások törtek ki Jeruzsálemben egy felakasztva talált palesztin autóbuszsofőr miatt hétfőn. A palesztinok elutasítják a rendőrség öngyilkosságot feltételező álláspontját. Juszuf Haszán Al-Ramúni kelet-jeruzsálemi autóbuszvezetőt felakasztva találták meg hétfő reggel az EGGED busztársaság parkolójában. A rendőrség szerint öngyilkos lett, de a család úgy véli, izraeli telepesek végezhettek vele rasszista indítékból, bosszúból. Az At-Tor nevű arab lakónegyedben…

Ismét zavargások voltak a jeruzsálemi Mecsetek terén

Két rendőr-határőr könnyebben megsebesült a Mecsetek terénél, amikor több tucatnyi palesztin fiatal az al-Aksza mecsetnél kövek és petárdák dobálásával fogadta a térre belépő több száz izraelit és turistát. A térre vonulók között volt Móse Feiglin, a Likud párt parlamenti képviselője is – írta a ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja. A jobboldaliak szószólói szerint…

Szerbia: múlt kedd óta tartanak a zavargások mintegy 30 boszniai városban

Szerbia a nyugat-balkáni régió stabilitásának megőrzésére törekszik – jelentette ki Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök-helyettes, miután a bosznia-hercegovinai tüntetésekről tartott megbeszélést vasárnap Belgrádban Milorad Dodikkal és Mladen Bosiccsal, a boszniai Szerb Köztársaság két legnagyobb pártjának vezetőjével. A Newsweek című napilap  beszámolója szerint Vucic közölte: annak ellenére, hogy Bosznia-Hercegovina főleg bosnyákok és horvátok lakta országrészében, a Bosznia-hercegovinai…

Kárpátalja- Egyre rosszabb a helyzet

Az elmúlt napokban Ungváron is tüntetések voltak. Egyes források szerint a jelenlegi ukrán politikai helyzet aggasztó. A kárpátaljai magyarság csapdába kerül. Az eseményeket tekintve, egyik fél politikája sem kedvez az Ukrajnában kisebbségben élő magyaroknak. Janukovics elnök jelenlegi politikája arról szól, hogy korlátozta a szabadságjogokat és a kárpátaljai magyar kulturális szervezetek működését. A 2014. január 16-án…

Kettéválhat Ukrajna?

Hogy kettéválhat-e egy ország? Igen lehetséges. Ukrajna politikailag két régióra oszlott fel. A keleti és a déli részek Viktor Janukovicsért és az orosz szövetségért harcolnak, míg a nyugati részek a kormány lemondását és az elnök menesztését követelik. Az oroszok részéről a legkézenfekvőbb megoldás az lenne, ha az ország keleti és déli részeit, ahol a népesség…

Törökország – Rendőrattak, barikádok, zavargások

                Zavargások törtek ki szombat éjjel Isztambulban azután, hogy a török rendőrség este kiürítette az isztambuli Taksim teret és a hozzá kapcsolódó Gezi parkot. Több negyedben összesen több ezer ember barikádokat emelt, máglyákat gyújtott – jelentette Reuters. A tüntetők a rendőrség által korábban felállított fémkordonok elemeiből, utcakövekből és…

Zavargások az Európai Központi Bank előtt

                Bankárok elleni tüntetők lepték el az Európai Központi Bank előtti teret. Az Occupy Wall Street amerikai mozgalom európai követői, a Blockupy Frankfurt megmozdulással a pénzintézetek szerepét bírálják a gazdasági válság mélyülése miatt. A főleg baloldali szimpatizánsok már csütörtökön felállították sátraikat az EKB előtt. Péntek reggelre több ezren…

Szlovénia szerte tüntetések – zavargások Ljubljanában a megszorítások miatt

                Összetűzések alakultak ki a tüntetők egy csoportja és a rendőrök között Szlovénia fővárosában a pénteken rendezett tiltakozó akció végén, 15 rendőr és 11 polgár megsebesült, hatan súlyosan. 30 tüntetőt őrizetbe vettek. Megmozdulások voltak Szlovénia-szerte, de csak Ljubljanában szabadultak el az indulatok. A Ljubljanában tartott, többezres tüntetés –…

Top

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás