Tag Archives: vidék

Agrár-vezértermékké válhat a pálinka

palinka

                Agrár-vezértermékké és világmárkává válhat a magyar pálinka a következő tíz évben, az ehhez szükséges feltételeket most mérik fel a szakértők – közölte V. Németh Zsolt csütörtökön Budapesten, egy szakmai tanácskozáson. A Vidékfejlesztési

Kézigránátot találtak a dorogi iskola WC-jében

granat-wc

                Egy rozsdás kézigránáttal a kezében sétált be a Dorogi Rendőrkapitányságra egy helybéli férfi, majd a szerkezetet az ügyeletes elé helyezte. Azt mondta, hogy az általános iskolából jött, ott találták az erősen korrodálódott

Halálos baleset az M7-es autópálya somogyi szakaszán

baleset-somogy

                Halálos baleset történt pénteken hajnalban az M7-es autópályán; egy szlovák rendszámú kisbusz leszaladt az útról és a tetejére borult – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. Karsay Kornél elmondta: a

Buszt kellett menteni az aluljáróból Kecskeméten

busz-vizen

                Hiába volt lezárva a kecskeméti aluljáró, egy csuklós busz mégis megpróbált átkelni a vízen. A próbálkozás kudarcba fulladt. A csütörtök hajnalban hullott eső miatt le kellett zárni a kecskeméti aluljárót, mely újra

Bombariadó miatt félbeszakadt a hódmezővásárhelyi közgyűlés

bombariado-hodmezovasarhely

                Hódmezővásárhely, 2012. szeptember 6. Sándor Gábor, a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség kutyavezetője Beo nevű robbanóanyag-kereső kutyájával vizsgálja át a hódmezővásárhelyi városháza épületét 2012. szeptember 6-án. Bombariadó miatt félbeszakadt a hódmezővásárhelyi közgyűlés ülése, melyen

Turai rendőrverés – Újabb két embert állítottak elő

Darnyik-Alexander-torzszaszlos

                Újabb két embert állítottak elő csütörtök délután a nyomozók a turai rendőrbántalmazással összefüggésben, így hétre nőtt a bűncselekménnyel gyanúsíthatók köre – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az MTI-vel. (Címlapon: Darnyik Alexander

Őrizetbe vette a TEK a “Roma Gárda” vezetőjét

daflics-ezredes

                Információink szerint néhány perccel ezelőtt a TEK elfogta és őrizetbe vette a „Roma Gárda” vezetőjét, a magát Daflics ezredesnek nevező Bagó Ferencet. A Dunántúli Napló információja szerint csütörtök délután kommandósok fogták el és

Szolgálaton kívüli rendőrre támadtak többen Turán

rendor-ellen

              Szolgálaton kívüli rendőrre támadtak többen a Pest megyei Turán szerdán a késő esti órákban – erősítette meg az MTI információját az ORFK Kommunikációs Szolgálatának ügyeletese. A rendőr egy lopással gyanúsítható férfivel került szóváltásba,

400 kV-os nemzetközi távvezeték karbantartása Győrnél

tavvezetek-karbantartas

                A MAVIR Zrt. munkatársai a Győr-Bős (Gabcíkovo) 400 kV-os nemzetközi távvezeték karbantartását végzik Győr közelében 2012 szeptember 4-én. MTI Fotó: Komka Péter MTI/magyartudat.com

Alacsony a vízállás a Tiszán

tisza-namenynal

                Vásárosnamény, 2012. szeptember 5. A felére zsugorodott Tisza részben kiszáradt medre Vásárosnamény és Jánd között 2012. szeptember 5-én. Az elmúlt időszakban a csapadékszegény időjárás miatt nem hullott számottevő mennyiségű eső a Tisza

“Roma Gárda” alakult Pécsett

roma-garda

                Pécs- A „Roma Gárda” Daflics ezredesnek nevező vezetője azt mondta: a fenyegett kisebbségek érdekében kívánnak fellépni – írja a Dunántúli Napló. A „Roma Gárda” vezetője, a magát Daflics ezredesnek nevező Bagó Ferenca

Több méteres lángok, kilométerről látható füst a nyírjesi nádastűz nyomán

nadastuz-nyirjes

                A nyíregyházi belvárosból is látszott annak a tűznek a füstje, ami Nyírjestanya határában lángolt szerda délután. A Katasztrófavédelem tűzoltói egyik tűztől siettek a másikhoz. Kora estére egy nádastűz adott munkát. Nyírjestanya közelében,

Lázár János indítványa miatt aggódnak a kis falvak

perenye-kapolna

                Több vasi kistelepülés is nehéz helyzetbe kerülne, ha az Országgyűlés elfogadná a fideszes Lázár János augusztusban benyújtott képviselői önálló indítványát, amely szerint csak azonos országgyűlési egyéni választókerülethez tartozó települések hozhatnának létre közös

Kisteherautó és mezőgazdasági vontató ütközött Miskolcon

baleset

                Miskolc, 2012. szeptember 5. Rendőrök helyszínelnek a 3-as úton, Miskolc határában a baleset helyszínén, ahol egy kisteherautó és egy mezőgazdasági vontató ütközött 2012. szeptember 5-én. MTI Fotó: Vajda János MTI/magyartudat.com    

Többször is lezárhatják kedden az M3-as mogyoródi szakaszát

mogyorod

                Időszakos korlátozásokra, több esetben körülbelül 20 perces lezárásra is kell számítani kedd délután az M3-as autópálya jobb oldalán Mogyoród térségében – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. Beluzsárné Belicza Andrea

Az esztergomi Fidesz lemondásra szólítja fel a polgármestert

tetenyi-eva

                Hamis állításokkal akarta új adósságrendezési eljárás indítására kérni a képviselő-testületet Tétényi Éva polgármester a Fidesz esztergomi frakciója szerint, a kormánypárti képviselőcsoport ezért lemondásra szólítja fel a városvezetőt. A szervezet az MTI-hez hétfőn

Ceglédi konfliktus – Hiányosnak találta az országos rendőrfőkapitány a tényfeltáró vizsgálatot

cegledi-konflitus

                Hiányosnak találta, ezért kiegészítésre visszaadta a Cegléden történt rendőri intézkedéssel kapcsolatban elkészült tényfeltáró vizsgálati jelentést Hatala József országos rendőrfőkapitány – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az MTI érdeklődésére hétfőn. Garamvölgyi László

Időközi polgármester-választás Hódmezővásárhelyen

hodmezovasarhely-uj-polgarmester

                Hódmezővásárhely, 2012. szeptember 3. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, korábbi polgármester (j) gratulál Almási Istvánnak (Fidesz-KDNP), megválasztott polgármesternek (b) a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás eredményét bejelentő sajtótájékoztatón 2012. szeptember 2-án a városházán.

Kövér László: olyan hazát építünk, ahol létharc helyett becsületes verseny folyik

liter-reformatus-iskola

                Olyan otthont, közös magyar hazát szeretnénk felépíteni, ahol kíméletlen létharc helyett tisztességes, becsületes verseny folyik, amely nemcsak a gazdaságból, hanem belőlünk, emberekből is a legjobbat hozza ki – mondta Kövér László, az

Kamion és személygépkocsi ütközött Kozmadombjánál

kozmadombja - baleset

                Kozmadombja, 2012. szeptember 2. Összeroncsolódott járművek a Zala megyei Kozmadombja belterületén, ahol egy lengyel rendszámú kamion áttért a szembejövő sávba, felborult és összeütközött a szembe közlekedő szlovák rendszámú személyautóval 2012. szeptember 2-án.

Átadják az általános iskola és óvoda felújított épületét Cserszegtomajon

cserszegtomaly-iskola

                Átadják az általános iskola és óvoda felújított és kibővített épületét ma a Zala megyei Cserszegtomajon – közölte a település független polgármestere az MTI-vel. Bartha Gábor elmondta, a háromezer lakosú településen az intézmény

Vége a vágányzárnak a vasút Fegyvernek-Örményes és Kisújszállás közötti szakaszán

vasut szajol

                Miután a lőszermentesítés befejeződött, a Budapest-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza vasútvonal Fegyvernek-Örményes és Kisújszállás közötti szakaszán, szeptember 2-án a hajnali óráktól megszűnik a vonatpótló autóbuszos közlekedés, illetve a jelentős forgalomkorlátozás – közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs