Most itt vagy
Itt > Posts tagged "vandálok"

A hazaárulás önmagában is elítélendő

Napok óta nem győzöm felvenni a telefonokat, és nem győzöm nyugtatni az érdeklődő barátokat: – „Higgyétek el, Orbán Viktor tudja, mit csinál…” – mondom szakmányban a vonal innenső végén, szerte a Kárpát-hazába. Merthogy nem vagyunk egyedül.  Erdély, Partium, Felvidék, Délvidék, Őrvidék ugrásra készen várja a pillanatot, amikor az amúgy is sokat látogatott fővárosban, magyar polgárként…

Vandálok pusztítottak a kömlődi temetőben

                Az előzetes becslések szerint több százezer forintos kárt okoztak azok a vandálok, akik a hét közepén a Komárom-Esztergom megyei Kömlődön több sírt is megrongáltak. Bogáth István, a helyi református közösség gondnoka arról tájékoztatott, hogy a temetőben három fejkő ledöntése mellett díszeket, vázákat törtek össze, szórtak szét. A károk…

Top

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás