Most itt vagy
Itt > Posts tagged "választás"

MIÉRT NYERT ENNYIRE A FIDESZ ?

A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? címmel? Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb fölénnyel nyerte meg a 2018-as választást, mint amire akár maga is számított. Ha megnézzük a választás előtti becsléseket, köztük az általam elkövetett előrejelzést is, látható, hogy a…

2018-ról tabuk nélkül

2018-s választásokig még nagyon sok víz le fog folyni a Dunán és sok minden megtörténhet és akár annak az ellenkezője is. De vázoljunk fel néhány olyan lehetséges szituációt, amelyek egyre inkább a valósághoz vannak közel, sem mint az olyannyira emlegetett összeesküvés elméletekre hajaznának… ********** Talán még emlékeznek, emlékeztek 2014 év végén szervezett erők által provokált,…

Andrzej Duda Lengyelország elnöke

A legerősebb ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje, Andrzej Duda nyerte meg a vasárnapi lengyelországi elnökválasztást az Ipsos közvélemény-kutató által a szavazófülkéket elhagyók körében végzett felmérés szerint. Már a prognózisok kiadása után többen győztesként gratuláltak neki, néhány nyilatkozó pedig az ország előtt álló kihívásokra is utalt. A 45 éves jogász, aki a múlt…

Lengyel sajtó: a második forduló előtt éles politikai és médiaharcok várhatók

Éles politikai és médiaharcokat jósolnak hétfőn a lengyel kommentátorok az elnökválasztás második fordulója előtt, miután az első forduló vasárnap este közölt exit poll-eredményei szerint Andrzej Duda, a fő ellenzéki párt, a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje megelőzte a hivatalban levő elnököt, Bronislaw Komorowskit. Szenzációnak minősíti a váratlan választási eredményt Andrzej Stankiewicz, a Rzeczpospolita…

Kormányellenes tüntetések Izraelben

A közel ötvenezres, „Izrael változást akar” címmel megrendezett tömegtüntetésen Dagan tábornok, a Moszad volt vezetője azt mondta, hogy Izrael megalakulása óta legsúlyosabb vezetési válságát éli Benjámin Netanjahu hat éve tartó miniszterelnöksége következtében. „Az ellenségtől nem félek, a vezetésünktől viszont tartok” – jelentette ki az izraeli titkosszolgálatot 2002 és 2012 között vezető biztonsági szakember. „Hiányzik a…

Orbán Viktor- Nekünk van egy harcban edződött közösségünk

Az esélyek felénk billennek, ám olyan esély nincs, amely saját magát beváltaná, minden az emberek kezében van – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap újságíróknak, miután leadta szavazatát az önkormányzati választáson Budapest XII. kerületében, a Zugligeti Általános Iskolában. A kormányfő – aki fél 12 előtt pár perccel érkezett a szavazókörbe feleségével, Lévai Anikóval…

Vlagyimir Putyin: Kicsoda Obama, hogy ítélkezzen?

Kicsoda Barack Obama, hogy ítélkezzen? – tette fel a kérdést Vlagyimir Putyin orosz elnök a CNBC amerikai gazdasági televíziónak Szentpéterváron adott pénteki interjújában. Putyin arra reagált így, hogy beszélgetés közben felvetették neki: az amerikai elnök szerint hazudott Oroszországnak az ukrán válság kiélezésében játszott szerepével kapcsolatban. “Kicsoda ő, hogy ítélkezzen?! Kicsoda ő, hogy ítélkezzen, de komolyan?!…

Bajnai: “az orbánizmus fertőzésveszélyes, más országok is elkaphatják ezt a kórt”

Bajnai Gordon szerint a múlt vasárnap elszenvedett választási vereség után a májusi EP-választás lehetőséget ad az Együtt-PM-nek a szépítésre. A pártszövetség vezetője szombati, budapesti kampánynyitójukon ígéretet tett arra, hogy a kampányban úgy fog küzdeni, mintha az életéért küzdene. Ugyanezt kérte a megjelentektől is. Az ellenzéki politikus azt mondta, a parlamenti választáson az Együtt-PM mellett Magyarország,…

Választás 2014 – Google-térképen már láthatók a vasárnapi “kampányhatárok”

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) honlapján megjelent az a Google-térképalapú alkalmazás, amelyen láthatók az egyes szavazóhelyiségek körüli, 150 méteres sugarú kampányzónák határai. Ezek azok a területek, amelyeken vasárnap 0 órától este 7 óráig tilos lesz kampánytevékenységet folytatni. Az alkalmazás a www.valasztas.hu oldalon a “Választókerületek, szavazókörök” menüpont alatt érhető el. A választópolgárnak a saját lakcímét kell…

Szerbiai választások – Nagy sikerek és hatalmas bukások lehetnek

Váratlan sikerek és hatalmas bukások jellemezték a vasárnap megtartott, előre hozott parlamenti választásokat Szerbiában. A Szabad Választásokért és Demokráciáért Központ (CeSID) előzetes eredményei alapján a jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) a szavazatok 48,8 százalékát szerezte meg, ami 157 helyre elég a 250 fős parlamentben. A bejelentések szerint az új kormányfő is a párt elnöke, Aleksandar…

Elnöki nyilatkozat a 2014-es európai parlamenti választás kiírásáról

Magyarország kormánya 20 esztendővel ezelőtt nyújtotta be hazánk hivatalos EU-tagsági kérelmét, és immár 10 esztendeje annak, hogy egyenrangú tagjává váltunk az európai polgári demokráciák családjának. 2004-ben Magyarország polgárai először váltak jogosulttá arra, hogy az unió más nemzeteihez hasonlóan az akkori választáson kinyilvánított személyes döntésükkel maguk is részt vegyenek az Európai Parlament összetételének kialakításában, az idei…

Választások előtt

Senki nem vágyakozik az elmúlt negyven év államhatalmi rendszerére, amikor a népakarat a legcsekélyebb mértékben sem érvényesült. Azonban ki kell mondanunk, a mai, nyugati mintára épült, hatalmi fékek nélküli, szabályozatlan működés sem váltotta be a reményeket. A rendszerváltás óta álmodik az ország a demokráciára jellemző, társadalmi igazságosságról és a jóléti társadalom megvalósulásáról. A “nép uralma”…

Már nyomtatják az ajánlóíveket a választási irodák

Már nyomtatják a választási irodák az ajánlóíveket, amelyeken a választók jelölteket ajánlhatnak az áprilisi országgyűlési választásra. Az áprilisi országgyűlési választás egyik újdonsága, hogy már nem ajánlószelvényeket kell gyűjteniük a választáson jelöltként indulni szándékozóknak, hanem ajánlóíveken kell az induláshoz szükséges 500 érvényes támogató aláírást megszerezniük. A választáson indulni szándékozó pártoknak, jelölteknek az országgyűlési egyéni választókerületi választási…

Ukrajna – Viktor Janukovics készen áll az előrehozott választásokra

Az ukrán vezető úgy ítéli meg, hogy az előre hozott elnök-és parlamenti választások az egyik megoldás az elhúzódó válság megoldására. Jurij Miroshnichenko, parlamenti képviselő elmondása szerint Viktor Janukovics a hadsereg bevonása nélkül próbálja megoldani az Ukrajnában kialakult helyzetet. Ma, a Verhovna Rada (ukrán parlament) rendes ülésén a képviselők és az ellenzék meg fogja vitatni az…

Ingyenesen postázhatják szavazataikat a külhoni magyar állampolgárok

Ingyenesen adhatják postára szavazataikat a magyarországi lakcímmel nem rendelkező külhoni magyar állampolgárok – jelentette be csütörtökön Szabadkán Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke. Elmondta: Külképviseleti Választási Iroda nyílik minden magyar külképviseleten, így a Szabadkai Magyar Főkonzulátuson is. A NVI elnöke a külhoniak választási regisztrációjának és a levélben történő szavazásnak a gyakorlati tudnivalóit is…

Főpolgármesteri Hivatal – Választási plakátok elhelyezése

A választások közeledtével egyre több helyen várható választási plakátok elhelyezése. Azonban a közvilágítási oszlopokon történő plakátragasztás elkerülése nemcsak esztétikai okokból, illetve a jogkövető magatartás miatt fontos, hanem azért is, mert, a felújított oszlopok esetében a plakátkihelyezés – mivel előbb utóbb a ragasztott plakátokat kötelező eltávolítani – a garancia azonnali elvesztését jelenti. Az elmúlt három évben…

Top