Most itt vagy
Itt > Posts tagged "vád"

Megengedhetetlen, hogy terrorizmus vádjával elítéljenek és bebörtönözzenek két magyar embert

Az oláh földbitorlók megint nagyot ütöttek a Magyarokon. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) is bírálta csütörtökön a román legfelsőbb bíróság ítéletét, amely előző nap terrorizmus vádjával öt év börtönbüntetésre ítélte a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) két erdélyi aktivistáját. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke egy közösségi oldalon tett…

A palesztinok szervkereskedelemmel vádolják Izraelt

A megszálló hatóságok által októberben megölt palesztinok holttesteinek orvosi vizsgálata után szemek szaruhártyáinak és más testrészeknek a hiányát jelentették” – áll Manszúr levelében a ynet szerint. Tiltakozást nyújtott be az ENSZ-ben Izrael, miután palesztin illetékesek ugyanott azzal vádolták meg Jeruzsálemet, hogy megölt merénylők holttestével folytat szervkereskedelmet – jelentette a izraeli sajtó csütörtökön. Dani Danon, Izrael…

Nem ért egyet a váddal a Németországban bíróság elé állított auschwitzi lágerőr

A vádlott meghallgatásával folytatódott szerdán Németországban az egyik utolsó élő auschwitzi lágerőr pere. A legkevesebb 300 ezer ember meggyilkolásában bűnrészességgel vádolt Oskar Gröning vitatja a vádirat fő állítását, miszerint az auschwitz-birkenaui haláltábor vasútállomásának peronján teljesített szolgálatot 1944. május 16. és július 11. között. Abban az időszakban az úgynevezett magyar akció (Ungarn-Aktion) zajlott Auschwitz-Birkenauban. A haláltáborba…

Felmentették Horthy kormányzó néhai kultuszminiszterét a háborús bűntett vádja alól

Bűncselekmény hiányában felmentette Hóman Bálint néhai kultuszminisztert a háborús bűntett vádja alól a Fővárosi Törvényszék pénteken kihirdetett elsőfokú, jogerős döntésében. Hóman Bálintot 1946-ban a népbíróság életfogytiglanra ítélte, mert álláspontja szerint háborús bűntettet követett el azzal, hogy 1941-ben kormánytagként megszavazta Magyarország Szovjetunió elleni hadba lépését. Hóman Bálint börtönben hunyt el 1951-ben. A hozzátartozók már többször kezdeményezték…

Vita Washingtonban a holokauszt magyarországi kezeléséről- vádolják Budapestet

Vita bontakozott ki Magyarországnak a vészkorszakkal kapcsolatos mai történelmi felelősségvállalásáról Washingtonban, az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumában szerdán, A holokauszt Magyarországon: 70 év múlva címmel megrendezett konferencián. A Magyarország náci megszállásának 70 évfordulóján tartott fórum két házigazdája, Paul A. Shapiro, a Holokauszt Emlékmúzeumban működő kutatóközpont igazgatója és Randolph L. Braham, a Nem York-i Városi Egyetem emeritus…

Székelyföld – Mikó-ügy

              A székelyföldi közösség megerősödésének egyik meghatározó folyamata a rendszerváltást követően az elkobzott egyházi és közösségi tulajdonok visszaszerzése volt. Nem volt könnyű folyamat a jogi háttér megteremtése. Nem volt zökkenőmentes a tulajdonjog törvény előtti bizonyítása. Nem fejeződött be, és korántsem ellentmondásmentes maga a végleges visszaszolgáltatás sem. Ennek ellenére az…

Alig haladt előre a terrorcselekménnyel vádolt Budaházy György büntetőpere

                Az elmúlt egy évben alig haladt előre a terrorcselekmény vádjával Budaházy György és társai ellen 2011 tavaszán a Fővárosi Bíróságon (azóta Fővárosi Törvényszék) indult büntetőper – mondta el Szikinger István ügyvéd, az elsőrendű vádlott védője pénteken az MTI érdeklődésére. A nyári szünet előtti utolsó, pénteki tárgyaláson ismét…

Második temerini fiúk : Van még remény, Szabadkán tárgyalják tovább a hét fiú esetét

                      Szabadkán tárgyalják tovább annak a hét magyar délvidéki fiúnak az esetét akiket az ügyészség nemzeti, faji és vallási türelmetlenség szításával vádol(sic!). A vádirat szerint Kovács Norbert, Smith Tomas, Orosz Róbert,Orosz Attila, Koperec Csongor, Apatócki Flórián, Karpinszki Kornélt az állítólag elkövetett és az előbbiekben említett…

Jeszenszky Gézát vádolja egy homoszexuális “aktivista”, mert cigány szexuális szokásokról írt

                Jeszenszky Géza oslói magyar nagykövet visszautasította az egyik egyetemi jegyzetével kapcsolatban megfogalmazott  rasszizmus vádját az MTI-nek szombaton eljuttatott állásfoglalásában. A pénteken több honlapon megjelent cikk szerint a nagykövet egyik egyetemi előadásához tartozó jegyzetében előítéletek is szerepelnek. Jeszenszky Géza azt közölte az MTI-vel, hogy mindig igyekezett felhívni a világ…

Top