Most itt vagy
Itt > Posts tagged "ügy"

Trianon nem lezárt ügy

Miközben a nyugati elit az orosz propagandától félti a hatalmát, megfeledkezik azokról az aknákról, amelyeket elődeik helyeztek el a közös Európának nevezett konstrukció alá. Sokan úgy gondolják, hogy a kisebbségi kérdést Európa már lezárta és jelesre vizsgázott belőle. Pedig a valóság sokszor rácáfol az ideológiai útvesztőkben tévelygő hurráoptimista vezetők lázálmaira. Így történt ez Ukrajna, Moldova…

Ki fizeti meg a devizahitelesek kárát?

Kitörő lelkesedés övezhetné a devizahitelesek helyzetének rendezését, az alattomosan kicsalt pénzek visszajuttatását jogos tulajdonosaiknak. Csakhogy nincs itt valami rendjén, hiszen még kilátásba sincs véve a felelősségrevonás. Mondjuk ki nyíltan, csalás történt, mégpedig nem is akármilyen nagyságrendű. Becslések szerint a tisztességtelen szerződés megkötése, az árfolyamrés visszafizetése 50-60 milliárd, az egyoldalú kamatemeléseké 400-450 milliárd forint visszafizetéssel jár….

Hamarosan elkezdődnek az uzsoraperek devizahitel ügyben

Az Egyesület elnökségének az álláspontja szerint, az ingatlanfedezet mellett nyújtott deviza alapú hitelezés – mely során a kedvezőtlen irányú árfolyamváltozás korlátlan felszámítása valósult meg – uzsorás. A deviza árfolyamok változásából származó kockázatokat a hitelezők származtatott (derivatív) ügyletek kötésével kiküszöbölték, mely azt jelenti, hogy a fedezeti ingatlanok hitelbiztosítéki értéke és a derivatív ügyletkötés eredményének a figyelembe…

Devizahitelek- Visszautalt Magyarországra egy ügyet az uniós bíróság

A szombathelyi törvényszék feladata eldönteni, hogy az uniós fogyasztóvédelmi szabályok értelmében tisztességtelen szerződési feltétel-e egy devizahitel-szerződésben, hogy a bank kikötötte: az esetleges jogvitákban nem rendes, hanem választottbíróság járhat el – derül ki a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság hétfőn közzétett végzéséből. A luxembourgi bírák a végzésben arra mutatnak rá, hogy szombathelyi kollégáik kötelesek megállapítani azt, hogy…

Devizahitel – Nils Wahl, az Európai Bíróság kijelölt főtanácsnoka vizsgálódik

Az Európai Bíróság devizahiteles ügyben bejelentést tett. N. Wahl főtanácsnok szerint azok a szerződési feltételek, amelyek a devizahitelek folyósítására a kölcsön törlesztésekor alkalmazandó átváltási árfolyamtól eltérő árfolyam alkalmazását írják elő, nem feltétlenül számítanak tisztességesnek. Az ügy a devizahitel szerződést kötött ügyfelek problémáján jóval túlmutat, mint ahogy korábbi cikkeinkben is írtunk erről. Egyetlen megoldás, az egyoldalúan…

Az Alkotmánybíróság hétfőn kezdi tárgyalni a devizahitelesek ügyét

Az Alkotmánybíróság (Ab) következő, január 27-i ülésén kezdi tárgyalni a kormány devizahitelekkel kapcsolatos alaptörvény-értelmezésre irányuló indítványát és egy munkaügyi perben eljáró bírónak a 98 százalékos különadóval kapcsolatos beadványát – közölte szerdán honlapján a testület. Bitskey Botond, az Ab főtitkára korábban jelezte, hogy a devizahiteles ügyben a határozat meghozatalához várhatóan több ülésre is szüksége lesz a…

Hivatalossá válhat Oroszország lengyelországi háborús bűne – Katyn ügy

Az Európai Emberi Jogi Bíróság (ECHR) bejelentette, hogy végleges döntést hoz az 1940-ben kivégzett lengyel katonák rokonai által benyújtott panasza ügyében. A vérengzést szovjet NKVD (Belügyi Népbiztosság) tisztek végezték Smolensk térségében, Katynban. A Katyn-ügy kivizsgálása során a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy Oroszország nem megszegte a jogorvoslati út biztosításának kötelezettségét, csak nem hozott megfelelő…

Székelyföld – Mikó-ügy

              A székelyföldi közösség megerősödésének egyik meghatározó folyamata a rendszerváltást követően az elkobzott egyházi és közösségi tulajdonok visszaszerzése volt. Nem volt könnyű folyamat a jogi háttér megteremtése. Nem volt zökkenőmentes a tulajdonjog törvény előtti bizonyítása. Nem fejeződött be, és korántsem ellentmondásmentes maga a végleges visszaszolgáltatás sem. Ennek ellenére az…

Állítólagos piaci manipulációs ügyben hallgatták meg a zágrábi rendőrségen Csányi Sándort

                Tájékoztató jellegű rendőrségi beszélgetésen vett részt Csányi Sándor a horvát kormány és a Mol Nyrt. közötti tárgyalások első fordulója után szerdán Zágrábban – számolt be szerdán délután a Jutarnji List című horvát napilap internetes oldalán. Csányi Sándort, a magyar olajipari vállalat igazgatótanácsának alelnökét a lap értesülései szerint…

Csatáry László-ügy – Felfüggesztette a büntetőeljárást a bíróság

                Felfüggesztette a háborús bűntettel vádolt Csatáry László elleni büntetőeljárást a Fővárosi Törvényszék – értesült az MTI Hírcentrum. A Kossuth Rádió hétfő esti Krónikájában elhangzott: a bíróság azzal indokolta a döntést, hogy a vádiratban szereplő cselekményekért Csatáry Lászlót egyszer már elítélték. A bíróság szerint meg kell vizsgálni, hogy…

Deviza kölcsön ügyben pert nyertek a bank ellen

                Precedens értékű ítélet született a Dunaújvárosi Járásbíróságon, deviza, svájci frank alapú kölcsön ügyben. A bank által egyoldalúan megfogalmazott kölcsönszerződést a bíróság jogszerűtlennek ítélte és az adósok ellen folyó végrehajtási eljárást megszüntette. Erről dr. Komjáti Sándor  tapolcai ügyvéd elmondta, hogy két ügyfele nevében kezdeményezett pert az egyik kereskedelmi…

Előveszi a Vidékfejlesztési Minisztérium a Hajdú-Bét ügyét

          Megoldást keres a felszámolásban érintett gazdák pénzügyi gondjaira a Vidékfejlesztési Minisztérium Újra előveszi az egykori Hajdú-Bét-ügyet a Vidékfejlesztési Minisztérium, a tárca a jövő héten ül tárgyalóasztalhoz az ország egykori legnagyobb baromfi- és víziszárnyas-feldolgozó vállalat károsultjaival. Tárgyalást kezd a Hajdú-Bét cégcsoport károsultjaival a Vidékfejlesztési Minisztérium – értesült a Magyar Hírlap. Információink…

A szlovák törvényhozás elé jutott a vasúti kétnyelvűség ügye

                Április 26-án törvénymódosító-javaslatot nyújtott be a Híd párt három képviselője a szlovák törvényhozás elé, mellyel korrigálnák két évvel ezelőtti mulasztásukat a vasúti kétnyelvűség ügyében. A kormánypárt támogatása erősen kétséges. Solymos László, a párt frakcióvezetője és a javaslat egyik beterjesztője kérdésünkre elmondta, hogy az egy éve a különböző…

Szlovákiának cselekednie kell a felvidéki jogfosztottak ügyében

                Közös állásfoglalásban emlékeztet a második világháborút követő felvidéki kitelepítések jogsértéseire és egyúttal a felvidéki magyar állampolgárokkal szembeni jogfosztás beszüntetésére szólít fel a Magyar Közösség Pártja (MKP) és az Emberi Méltóság Tanácsa (EMT). “Az emberi jogok megsértése árnyékot vet az egész társadalom életére, még azokra is, akiket az…

Szerbia: Bizottság kezébe kerül a Milošević rezsim alatt meggyilkolt újságírók ügye

              Mint pénteken kiderült, csütörtöki ülésén a szerb kormány döntést hozott egy nemzetközi bizottság megalakításáról, amelynek a Szerbiában meggyilkolt újságírók ügyét kellene kivizsgálnia. A bizottságnak elsősorban Dada Vujasinović, Slavko Ćuruvija és Milan Pantić újságírók erőszakos halálának a körülményeit kellene megvilágítania. A bizottság létrehozását a B92 Alap kezdeményezte – mondta…

Top