Most itt vagy
Itt > Posts tagged "történelem"

Neparáczki Endre genetikus: SZKÍTA-HUN és KELET ÁZSIAI SZÁRMAZÁSUNK

Neparáczki Endre doktori értekezése (kivonat), tartalmi összefoglaló: Eredményeink támogatják a középkori krónikáink hitelét, melyek azt állítják, hogy a „honfoglalás” a magyarok második bejövetele, és a honfoglalók itt már magyar nyelvű népességet találtak. Adataink hihetővé teszik az elismerten eredetileg is magyar nyelvű székelyek hun hagyományát, és a honfoglalást megelőző jelenlétüket a Kárpát-medencében. Ezzel magyarázatot nyer a…

A dicső hadvezér: Kinizsi Pál

1494. november 24-én, ma 524 esztendeje, hogy meghalt Kinizsi Pál országbíró, temesi ispán, Mátyás király hadvezére. Feltehetőleg az 1430-as években született, szűkebb pátriája ismeretlen és máig több település verseng azért, hogy Kinizsi Pált saját szülöttjének mondhassa. Származásával kapcsolatban egy dolog valószínűsíthető: címerpajzsa heraldikájából következtetve székely felmenői voltak. Nagyvázsonyban, Biharban és a Bánátban is egyaránt előszeretettel…

Egy Igaz Hazafi: Megbékélni lehet, de felejteni nem!

„Azt a kezet, amelynek nevében az embert halálra ítélték és képletesen ki is végezték, a megbékélés után megszorítani lehet, de megcsókolni nem.” Nemeskéri Kiss Miklós  Bikádpusztán született 1820. november 22.-én. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc honvéd ezredese, franciaországi magyar emigráns politikus. Pécsett végezte el a piarista gimnáziumot, majd 1837-től Pesten tanult jogot; 1841-ben szerzett oklevelet….

Ahol tanúként hallgatták ki vitéz nagybányai Horthy Miklós Kormányzó Urat

72 éve a nürnbergi perben 22 náci vezetőt talált bűnösnek a Nemzetközi törvényszék háborús bűnök elkövetésében. A nürnbergi per az első olyan per volt, amelyben a szövetséges hatalmak a Harmadik Birodalom politikai, katonai és gazdasági vezetői felett ítélkeztek a második világháború alatt elkövetett bűneik miatt. A per a németországi Nürnbergben zajlott. A vádlottak a Nemzetiszocialista…

Ha meg akarunk élni még egy ezer évet…

Szent Jobb-körmeneten még sohasem voltam, és ahogy elnézem a dolgokat, aligha leszek, bár a politikában is igaz a mondás: soha se mondd, hogy soha! A Szent Jobb nemzeti történelmünk része, és egyidejűleg katolikus ereklye is. Ezer év alatt a nemzeti és az egyházi összenőtt, s fölösleges minden kísérlet, hogy szétválasszák. Én nem tiltottam volna a…

Zsarátnok

2017. június 21-én Budapesten a felújított Klebelsberg-kastély ünnepélyes átadásán Orbán Viktor izzó parazsat dobott a történelmet sötét (libsi) szemüvegen szemlélők közé. A miniszterelnök beszéde rámutatott arra, hogy ha szembe merünk nézni a múlt eseményeivel, valamint elismerjük a nemzet jövő építésének kövezeteit, akkor a történelem csak azokat temeti el, kik reális ismeretek és józan gondolkodás hiányában…

Jégcsata: Nyugat, tanulj a történelemből!

A 13. század végétől a nyugati keresztesek, a dánok és németek vették célba a Baltikumot, melynek balti és turáni lakói még őshitük és hagyományaik szerint éltek. Ezt megelőzően nyugatról jött hittérítők próbálták meg békésen megtéríteni a pogányokat. A már behódolt és megvett ortodox orosz fejedelmek (mint István király) elhanyagolták a livóniai népek megtérítését, inkább kiszipolyozásukra…

Lengyel-magyar testvériség Európa példaképe

Európa országai és népei között soha sem volt béke, szinte mindenkinek vannak kollektív traumái, „sebei”, vagy tudatosult, vagy a tudat alatt rejtetten működik. (francia-német, francia-angol, ír-angol, baszk-spanyol, horvát-szerb, albán-szerb, lengyel-német, lengyel-orosz, magyar-román, ukrán-orosz, román-orosz, stb.) Van azonban két nép Közép-Európában, akik 1000 év alatt egymás mellett élnek és a legnagyobb nehézségek mellett is kitartottak egymás…

A mohácsi csata

Négyszáznyolcvankilenc évvel ezelőtt, 1526. augusztus 29-én zajlott le a mohácsi csata. 1526. augusztus 29-én kora délután a Magyar Királyság mintegy 25 ezer főnyi hadserege a mohácsi csatamezőn megsemmisítő vere­séget szenvedett I. Nagy Szulejmán szultán (1520–1566) 75-80 ezer főnyi oszmán-török csapataitól. A csupán másfél órán át tartó ütközetben a magyar sereg szinte teljes gyalogsága mellett a…

1918. július 16.- II. Miklós cárt és családját kivégzik a bolsevikok

 II. Miklós cár és családja emlékére                                                                                                                                                                                                                                                                           A most következő írásomban a tragikus sorsú II. Miklós (teljes nevén: Nyikolaj Alekszandrovics Romanov) orosz cárra és családjára emlékezem. Egy korábbi írásomban több forrásból is utaltam arra, hogy a magyar származású Nagy Imre  miniszterelnök részt vett a cári család kivégzésében 1918-ban. Itt erre részletesen ki fogok térni….

A vízcsapból is antiszemitázás folyik

A vízcsapból is antiszemitázás folyik. A cionista hatalom érdeke szerint működő propagandának köszönhetően egyfolytában ömlik a gusztustalan provokátorok fröcsögése, nyakunkba zúdítva újabbnál újabb feszültséget, nyugtalanságot. Márpedig a történelemtudás hiányos ismerete nem ment fel senkit a hazug állítások előbb-utóbbi felelősségre vonása alól. A legfrissebb hírek szerint az izraeli külügy ismét aggódik amiatt, hogy Magyarországon “újra próbálják…

Régi-új eszmék – Tananyagba épített globalizáció

Nem tanultunk kommunista múltunk diktatúra korszakának hibáiból. Az internacionálé kommunista rögös eszméje ma sem képes érvényét veszteni. Sokak érdeke, hogy új köntösben felszínen tartsa a bukott elveket, sőt, továbbadja és az ifjúság amúgy is manipulált, világról alkotott szemléletét tovább rontsa. A legújabb, EU pénzből támogatott képzés keretében pedagógusok tanulhatják meg, miként lehet gyermekeinket tananyagba építve…

„Új fejezet kezdődött a szerb nép történelmében”

„Új fejezet kezdődött a szerb nép történelmében” – ezekkel a szavakkal indította  Szerbia európai uniós csatlakozási tárgyalásait Evangelosz Venizelosz, az uniós elnöklő Görögország külügyminisztere, egyúttal hitet tett amellett, hogy Szerbia teljesíti a feltételeket és az EU tagjává válik. Ivica Dačić szerbiai miniszterelnök az EU és Szerbia első kormányközi konferenciája után sajtótájékoztatón kijelentette: Szerbia második világháború…

Délvidék- A történelem átírásának és új ünnepek bevezetésének vagyunk tanúi

A Vajdasági Párt (VP) szombaton bejelentette, november 9-ét a fasizmus  elleni harc napjaként ünnepelik, ugyanakkor a legélesebben elítélték az egyik népnek a másik fölé emelkedését és dominanciáját, különös tekintettel a többnemzetiségű Vajdaságra. „A történelem átírásának és új ünnepek bevezetésének vagyunk tanúi, továbbá annak, hogy olyan eseményekről emlékeznek meg e vidékeken, amelyeknek nincs történelmi alapja a…

Magyar embernek Őrvidék nem Burgenland

                  ÚJVÁRI DOROTTYA FELVÉTELEI – Fraknó vára a belső udvarról Mint minden helynevünk, ez is nyelvünk szerves része, amely sajnálatos módon, feledésbe merülőben van. Az egyik köztévé vezető személyisége, egy megbeszéléskor fölvetésemre, hogy a bemondók, műsorvezetők a terület új keletű német neve helyett használják a régi magyart,…

Ünnepi programokkal emlékeznek a nándorfehérvári diadalra

                  Gyermekprogramokkal és díszsortűzzel emlékeznek ma a nándorfehérvári diadalra Budapesten. Délelőtt érkeznek a Széchenyi István térre a Hunyadi-járaton részt vevő hajók, fedélzetükön azzal a mintegy 300 gyerekkel, akiknek egy része az Erzsébet-tábor keretében Belgrádban – az egykori Nándorfehérváron – tanulmányi kiránduláson vett részt. A Magyar Honvédség Tűzszerész…

“A történelem legnagyobb internetes csatája” – vasárnap kiber támadás Izrael ellen ?

                „A történelem legnagyobb internetes csatájának” megindításával fenyegetőznek nemzetközi hackerek, akik vasárnap kibertámadást akarnak kibontakoztatni Izrael ellen. Helyi sajtóértesülések szerint vasárnap csatarendbe áll a hackerekkel szemben Izrael rendszergazdákból, biztonsági szakemberekből álló „kiberhadserege”, hogy kivédje az „#OpIsrael” néven bejelentett támadást, amelynek célja „Izrael letörlése az internet térképéről”. A támadás…

Történelemhamisítás liberális körökben

                Népirtás volt a magyarok célja a Szovjetunióban – történelmet hamisít Krausz Tamás és köre Ártatlan civileket gyilkolni mentek a Szovjetunióba a második világháború idején a németek mellett a magyarok is – így foglalható össze röviden az üzenete egy nemrég megjelent kiadványnak. Az egyoldalú és vitatható forrásokat felvonultató…

Top

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás