Most itt vagy
Itt > Posts tagged "szabadlábon"

Négy embernek okozta halálát: Szabadlábon Rezesova

Hat év börtön után szabadlábra helyezték a négy halálos áldozatot követelő közlekedési baleset okozása miatt elítélt Eva Rezesovát, aki a Nagy Ignác utcai fővárosi büntetés-végrehajtási intézetből kedd délelőtt távozott. A szlovák nőt jogerősen 9 év börtönre ítélték, ugyanakkor a jogszabályok szerint büntetése kétharmadának letöltése után szabadulhatott. Miután a 2012 augusztusában történt baleset óta majdnem egyfolytában…

Szabadlábon Seselj- Célja a jelenlegi szerb vezetés megdöntése

Árulónak nevezte a szerb vezetést első belgrádi nyilvános megszólalásában a háborús bűnökkel vádolt Vojislav Seselj, akit súlyos egészségügyi állapotára való tekintettel ideiglenesen szabadon engedett a hágai Nemzetközi Törvényszék. Seselj pártja, a Szerb Radikális Párt (SRS) székházának ablakából mondott beszédet szerda délután a rá várakozó néhány száz szimpatizánsnak – számolt be róla a B92 belgrádi televízió….

Szabadlábon a temerini fiúkat börtönbe juttató…!

Nemrégiben irtunk róla, hogy letartóztatták,azt a “tisztességes rendőrt” aki 2004-ben börtönbe juttatta és az összes bizonyíték hamisításáért felelős a 61 évre ítélt temerini fiúk ügyében. Azonban ,hogy ismét igazolják azt a tényt, hogy a kettős mérce él és virul bizonyítja az  is,hogy ezt a több tucat bizonyíték hamisításáért felelős “rend-őrét” csupán öt nap után szabadon…

Szabadlábon a magyar ellenes temerini incidens szerb elkövetői

                Szabadlábon van az az öt szerb nemzetiségű fiatal, akiket a hétvégi temerini incidens elkövetőiként garázdasággal gyanúsítottak, tudta meg nem hivatalos forrásokból a B92. A szombat hajnali verekedés résztvevői a mai reggelt még a fogházban várták be, majd a vizsgálóbíróhoz mentek kihallgatásra. Egyikük fivére, a 20 esztendős Dejan…

Top

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás