Most itt vagy
Itt > Posts tagged "magyartudat.com" (Page 5)

Az USA belerángat bennünket az Oroszország elleni háborúba

A Pentagon tervei szerint 40 ezer főre növelik az orosz határon állomásozó NATO-csapatok létszámát. Ez a NATO legnagyobb katonai erődemonstrációja 1990 óta. olvashatjuk a Russia-insider oldalon. A NATO keleti tagországaiban való katonai jelenlét megerősítéséről állapodtak meg az észak-atlanti szövetség védelmi miniszterei szerdán, a kétnapos brüsszeli tanácskozás első napján. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár sajtótájékoztatóján elmondta, a katonai…

Százmillió az illegális bevándorlók okozta mezőgazdasági károk kompenzálására

A kormány Fazekas Sándor mezőgazdasági miniszter bízta meg, hogy százmillió forint keretösszeggel dolgozza ki az illegális bevándorlók által a déli országhatárnál okozott mezőgazdasági károk kompenzálására irányuló támogatási konstrukciót – olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb, kedden megjelent számában. A közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a minisztert az Európai Unió működéséről szóló szerződés a mezőgazdasági ágazatban nyújtott csekély…

Líbia… nem az volt a baj, hogy diktátor volt Kadhafi

Mit kapott a líbiai polgár alanyi jogon? Hihetetlen. Líbia: Kadhafi “diktátor “idején 16 dolog járt alanyi jogon a líbiai állampolgároknak. Ez mára a múlté lett, az amerikai demokrácia-export jóvoltából: 1. Líbiában mindenkinek állampolgári jogon járt az ingyenes elektromos áram, vagyis senki sem fizetett villanyszámlát. 2. Líbiában a bank állami tulajdonban volt, és 0% kamatot számított…

A Kormányzó halála

59 éve, 1957-ben halt meg a portugáliai Estorilban vitéz nagybányai Horthy Miklós altengernagy, a Magyar Királyság kormányzója. Az 1956-os forradalom híre előbb fellelkesítette, ám annak későbbi kudarca nagyon megviselte a mindvégig jó egészségnek örvendő emigrációban élő Horthyt. A forradalom leverése után apátiába zuhant, bár az orvosok szerint szervi bajban nem szenvedett, nemsokára elhunyt. Edelsheim Gyulai…

Új magyar nemzeti légitársaság alapításáról tárgyalt Magyarország és Oroszország

Egy új magyar nemzeti légitársaság alapításáról tárgyalt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) illetékese és az orosz Szuhoj repülőgépgyártó képviselője hétfőn Budapesten – hangzott el az M1 aktuális csatorna híradójában. A tervek szerint a gyártó hat új repülőgépet és pénzt is adna a légitársaság létrehozásához. Az orosz cég először tavaly októberben egyeztetett erről a minisztériummal. A…

Olasz EP képviselő: A Schengeni Megállapodást fel kell függeszteni

Az illegális bevándorlók miatt meg kell erősíteni az országhatárok védelmét, és határozatlan időre fel kell függeszteni a Schengeni Megállapodást, ezzel egy időben katonai járőröket kell küldeni a vízi határokra és a tengeren vissza kell küldeni az érkező illegális bevándorlókat, mondta Matteo Salvini az EP tagja, és az olasz Északi Liga ellenzéki párt elnöke, hétfőn egy…

A közel-keleti amerikai politika okozza az európai illegális bevándorlást

Az Európát elárasztó menekültáradatot az Egyesült Államok közel-keleti politikája okozza és nem Oroszország szíriai beavatkozása, írta vasárnap Alekszej Pucskov, az orosz parlament alsóházának nemzetközi bizottságának elnöke a Twitteren. Az orosz katonai beavatkozás Szíriában 215 szeptember szeptember 30-án kezdődött. Tehát a jóval Európát elárasztó menekültáradat kezdete után, kommentálva a német parlamenti politikus, Norbert Röttgen kijelentéseit, aki…

Szíria- Bemutatkozott a világ legveszélyesebb harci repülőgépe

A TASS orosz hírügynökség jelentése szerint a héten Oroszország áthelyezett Szíriába egy csoport új generációs Szu-35S harci repülőgépet (NATO-kód: Flanker-E). A Szu-35S harci repülőgépek harci küldetéseiket a szíriai Khmeimim légibázisról hajtják végre, közölte az orosz védelmi minisztérium. A nyugati média szerint az orosz Szu-35S vadászgép: “kiváló és veszélyes”. Az áthelyezés iránt egyaránt érdeklődött az orosz…

Szíria- Feltételezhető, hogy Törökország katonai behatolásra készül

Oroszország védelmi minisztériuma azt gyanítja, hogy Törökország folyamatosan készíti fel csapatait a szíriai területekre történő behatolásra. Mi, egyre több jelét észleljük a török ​​fegyveres erők azon titkos mozgásának, mely aktív katonai hadművelet szíriai előkészítésére utalnak, közölte Igor Konacsenkov a minisztérium szóvivője. A török-szír határ közelében lévő ellenőrző pontok közelébe jelentős katonai technikát csoportosítanak át, folytatta…

Normalizálódó bajor-orosz kapcsolat

Horst Seehofer bajor miniszterelnök Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyal. A kétoldalú kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok helyreállításának nagyon nagy jelentősége van, mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök a Horst Seehofer bajor miniszterelnökkel folytatott moszkvai tárgyaláson. Az orosz elnök megköszönte Horst Seehofer erőfeszítéseit, mely szerint Bajorország normalizálja kapcsolatát Oroszországgal. Van egy különleges kapcsolatunk Bajorországgal, mely a kétoldalú…

Illegális bevándorlás- Az EU engedett a török zsarolásnak: Hazánk 14,7 millió eurót ad

Magyarországnak 14,7 millió euróval kell hozzájárulnia a csomaghoz. Az uniós tagállamok megállapodtak az Európába tartó menekültáradat megfékezéséért cserében Törökországnak felajánlott hárommilliárd eurós segélyalap finanszírozásáról – jelentette be szerdán az Európai Unió Tanácsa. Magyarországnak 14,7 millió euróval kell hozzájárulnia a csomaghoz. Az egyezség értelmében a teljes összeg egyharmadát, egymilliárd eurót az EU költségvetéséből különítenek el, kétmilliárdot…

A francia belügyminiszter betiltotta Calais-ban a migránsok elleni tüntetéseket

Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter szerdán betiltott minden olyan tüntetést, amely megzavarhatja a közrendet az észak-franciaországi Calais-ban, ahol több ezer migráns várakozik a Nagy-Britanniába való illegális átjutásra. A döntés előzménye, hogy az euroszkeptikus és bevándorlásellenes Hazafias Európaiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű német mozgalom francia csoportja szombatra tüntetést szervezett a migránsok ellen a kikötővárosban, ahol…

Akik megmentették a budapesti zsidóságot

A második világháború és a rendszerváltozás utáni időszak sem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy a hazai történettudomány megírta volna a valóságnak megfelelően: miként menekült meg a budapesti zsidóság 1944-ben a náci haláltáboroktól. Csupán annyi történt, hogy a Bajcsy-Zsilinszky Társaság és a Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére emléktáblát avattunk 1992. november 6-án Koszorús Ferenc vezérkari ezredes tiszteletére a Dohány…

Amikor Sztálingrádnál kapituláltak a németek és szövetségeseik

A sztálingrádi ütközet volt a világtörténelem legnagyobb folyamatos csatája. A harc 199 napig tombolt egyhuzamban. A veszteségeket még megbecsülni is nehéz: a szovjetek vesztesége akkora volt, hogy a szovjet kormány egyszerűen megtagadta azok nyilvánosságra hozatalát. A tengelyhatalmak veszteségeit halottakban, sebesültekben és hadifoglyokban 850.000-re teszik a történészek. 400.000 német, 200.000 román, 130.000 olasz és 120.000 magyar…

Az orosz kormány megadóztatná a Google és az Apple szolgáltatásait

Az orosz elnök hivatalos weboldalán hétfőn megjelent közlemény szerint a Szövetségi Monopóliumellenes Szolgálatnak, a gazdaságfejlesztési, a pénzügyi tárcának, az adóhivatalnak, valamint más illetékes minisztériumoknak és szerveknek szeptember 1-jéig kell előterjeszteniük javaslataikat. Így értelmezi a Vedomosztyi című lap online kiadása Vlagyimir Putyin orosz elnök utasítását, hogy az illetékes minisztériumok és kormányhivatalok dolgozzanak ki javaslatokat arra, hogy…

Ha egyszer az emberek rájönnek, kik önök valójában, rövid időn belül felkötik önöket!

Érdemes átgondolni a szavait! Godfrey Bloom független uniós képviselő (az EP gazdasági és pénzügyi bizottságának tagja) egypercese az Európai Parlamentben! Íme a szöveg: “Rendben, elnök úr! Murray Rothbard amerikai filozófus jutott eszembe, aki azt mondta:”Az állam egy rabló intézmény. Az adózás pedig az a lehetőség, melynek révén a politikusok és bürokraták ellophatják az állampolgárok pénzét,…

Obama építi muszlim kapcsolatait

Obama elnök egyre erőteljesebben hallatja hangját a muszlimellenes retorikával szemben. Barack Obama amerikai elnök jövő szerdán ellátogat Baltimore-ban a muzulmán közösségi házba, ahol a többi között mecset is működik. A bejelentésnek máris élénk sajtóvisszhangja van. A Baltimore nyugati részén található iszlám ház az Egyesült Államok keleti partjának egyik legnagyobb muzulmán központja, amely – ahogyan a…

Illegális bevándorlás- Jogos a kétely a török határlezárással kapcsolatban

Oroszország EU megbízottja, Vladimir Csizsov kételkedik Törökország azon szándékában, hogy lezárja határát Szíria felé. Csizsov mindezt a Rosszija 24 orosz állami televíziós csatornának nyilatkozta hozzátéve hogy, az EU és az Egyesült Államok kezdik belátni az Orosz Föderáció javaslatának igazságát, mely szerint a török-szíriai határ le kell zárni Ezzel megszűnne az az útvonala, melyen fegyvereket és olajat…

Top