Most itt vagy
Itt > Posts tagged "magyarorszag" (Page 8)

A magyar gázmezők gazdaggá tehetnék az országot

Magyarország földjének mélyén, Makó közelében olyan gázkincsre bukkantak hivatásos külföldi kincsvadászok, amely negyven éven át képes volna biztosítani Magyarország gázellátását, vagy a mostani ínséges időkben egy intenzív, húsz évre rövidített kitermelést véve alapul, akkora bevételhez juttathatná a magyar államkasszát, amely rövid idő, mondjuk öt-tíz év alatt, a magyar életszínvonalat körülbelül az osztrák szintre emelné, és…

Magyarország mind katonai, mind polgári területen felkészült az ukrajnai helyzetre

Magyarország nemzetbiztonsági szervei, mind katonai, mind polgári területen felkészültek az ukrajnai helyzetre, amelyről jelenleg azt lehet mondani, hogy fokozódik – mondta Molnár Zsolt, szocialista országgyűlési képviselő az Országgyűlés nemzetbiztonsági és külügyi bizottságának együttes ülése után csütörtökön. A nemzetbiztonsági bizottság elnöke szerint Ukrajnában polgárháború reális veszélye is fenyeget. A legfontosabb, hogy a béke fenntartható legyen és…

Magyarország-Finnország rendhagyó előzetes

Holnap 18 órakor labdarúgó válogatottunk megkezdi idei szereplését Finnország ellen idén először, de nem utoljára, mivel a győri barátságos meccs után, ősszel már tétmeccsen is szembenézhetünk északi “nyelvrokonainkkal”. Azonban én nem ezért ragadtam virtuális tollat, hanem az újdonsült szövetségi kapitány Pintér Attila személye miatt, mégpedig egy olyan érdekesség miatt, amiről eddig nemigen lehetett hallani. Nyilván…

Ukrán válság- Magyarország felkészült a helyzet kezelésére

Magyarország mind rendészeti, mind határrendészeti, mind egészségügyi területen felkészült az ukrán válsággal kapcsolatos esetleges események kezelésére – áll a Belügyminisztérium közleményében. A tárca tájékoztatása szerint az országos rendőrfőkapitány folyamatosan jelent az operatív törzs vezetőjének. A minisztérium azt is megerősítette: menedékkérelmet nem terjesztettek elő az ukrán helyzettel összefüggésben. Jelezték: az ukrán-magyar határforgalomban nem volt kiugró változás…

Magyarországon a lakosság 56 százaléka pénztelenség miatt nem tud megtakarítani

A megkérdezettek 53 százaléka a fizetésemelést, 37 százaléka pedig az adókedvezményt jelölte meg a megtakarítás ösztönzői között – közölte az Aegon Magyarország az anyavállalata által 12 országban elvégzett felmérésének eredményét. A 12 ezer aktív korú, illetve nyugdíjas megkérdezésével végzett felmérés kimutatta, hogy Magyarországon 56 százalék azok aránya, akik a pénztelenség miatt nem tudnak megtakarítani. A…

Orbán Viktor: Közép-Európa lehet Európa megújulásának motorja

A jövőben a közép-európai régió lehet a kontinens gazdasági és kulturális megújulásának egyik motorja – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán. A kormányfő lengyel kollégája, Donald Tusk társaságában ünnepi díszelőadáson vesz részt a Liszt Ferenc Zeneakadémián. Az esemény előtt tartott beszédében kiemelte: “ez a közös küldetés még közelebb hozhat minket egymáshoz, és mindkét ország számára egy…

Orbán Viktor: Az újítások kora még nem ért véget

Magyarországnak nem szabad félnie, ha tanulni kell, mert az újítások kora még nem ért véget – mondta Orbán Viktor miniszterelnök egy hétfői konferencián, Budapesten. A kormányfő szerint Magyarországnak “nem szabad provinciálisnak lennie”, a magyar politikai elitnek érdemes túltekintenie az európai tapasztalatokon, és tanulnia kell például az Egyesült Államok vagy Japán közgazdasági gondolkodásából. Orbán Viktor úgy…

Magyarország felébredt Csipkerózsika álmából

Vlagyimir Putyin január 14-én, kedden Novo- Ogaryovo-ban találkozott Orbán Viktorral. A megbeszélésen mindkét vezető egyetértett abban, hogy Brüsszel elnyomó stratégiájával szemben fel kell venni a harcot – olvasható a Pravda legfrissebb számában. A Paksi Atomerőmű új blokkjainak orosz érdekeltsége stratégiai áttörést hoz a nyugati diktatúra felszámolásához. A két új nukleáris reaktor a mai villamos energia…

Orosz-EU munkacsoportot hoznak létre a Déli Áramlat gázvezetékkel kapcsolatos vita rendezésére

A Déli Áramlat európai földgázgázvezetékkel kapcsolatos jogi és műszaki kérdések rendezésére Moszkva és Brüsszel munkacsoportot hoz létre – erről egyezett meg pénteken az orosz fővárosban Günther Öttinger, az Európai Bizottság energiaügyi biztosa és az orosz szakminiszter. Az uniós biztos részt vett az úgynevezett Oroszország-Európai Unió energetikai partnerségi állandó bizottság VIII. ülésén, majd külön is tárgyalt…

Oroszország 2,7-3 ezer milliárd forint össszegű hitelt nyújt Magyarországnak

Régóta folynak a tárgyalások Oroszország és Magyarország között a paksi erőmű két új reaktorblokkjának megépítésére nyújtandó orosz hitelről – közölte szerdán Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter. Megerősítette, hogy a Magyarországnak nyújtandó hitel feltételeiről még folynak a tárgyalások. Azt reméli, hogy az év első felében meghozzák a végső döntést. A szaktárca vezetője azt mondta, hogy Oroszország 9-10…

Erdei Zsolt Eb-címért száll a ringbe Magyarországon

Erdei Zsolt, korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú profi ökölvívó világbajnok még legalább egy mérkőzés erejére visszatér a ringbe. Az már biztos, hogy március 8-án,  Kecskeméten a Boksz Világszervezet (WBO) Európa-bajnoki címéért küzdhet meg. A 39 éves bokszoló szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy minden bizonnyal ez lesz az utolsó meccse, ám ha a találkozó jól sikerül a számára,…

Szijjártó Péter: Az izraeli földgáz segíthet oldani Magyarország függését az orosz energiahordozóktól

Az izraeli földgáz segíthet oldani Magyarország függését az orosz energiahordozóktól – mondta Szijjártó Péter a Jerusalem Postnak adott interjúban. A nemrégiben talált izraeli földgázlelet segíthet oldani Magyarország függését az orosz energiahordozóktól – mondta a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára az izraeli napilap internetes oldalán vasárnap közzétett cikk szerint. Az államtitkár múlt pénteken, kétnapos tel-avivi látogatása…

Magyarország – gyarmatország

Hosszú évek óta nem hagy nyugodni a felismerés, hogy szülőhazám, Magyarország, a magyar föld, kristálytiszta forrásaink, gyógyvizeink, mezőgazdaságunk, ásványkincseink, magasztosan az ég felé törő hegyeink, természeti csodáink, kulturális örökségeink, és még hosszasan sorolhatnám a megannyi felbecsülhetetlen értékeinket; már nem a miénk. Talán soha nem is voltak azok… Túléltük a tatárjárást, a törökvészt, világháborúkat, az ország…

Magyarország megerősítette elkötelezettségét a Déli Áramlat megépítése mellett

Magyarország megerősítette elkötelezettségét a Déli Áramlat megépítése mellett, a gázvezeték európai szakaszával megteremti az országok között eddig hiányzó összeköttetéseket, és hozzájárul az egész közép-európai régió ellátásbiztonságának erősítéséhez. A magyar kormány kiemelt jelentőséget tulajdonít a beruházás megvalósításának, hiszen a projektnek az energiapiacok fellendítésén túl a megtermelt GDP és a foglalkoztatás növelése révén fontos szerepe lehet a…

Magyarországi nők névházasságokkal segítették a határátlépést szerb állampolgárságú férfiaknak

Idén márciusban kötötték az első olyan érdekházasságot, amelyről a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság is tud. Azóta összesen csaknem száz esetre derült fény. Az ügyben nyomozás is kezdődött, ami igencsak meglepő eredménnyel zárult. A szerbiai magyar nagykövetségnek tűnt fel először, ahol tucatjával kérték a házasságlevelek honosítását. Az ügyben nyomozás is kezdődött. “Névházasságokkal segítették a határátlépést, ami egészen…

Orbán Viktor: “Magyarország 2010-hez képest ma szabad és független ország”

Magyarország 2010-hez képest ma szabad és független ország – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, ezzel magyarázva, hogy olyan intézkedésre is lehetőség van, mint például a héten bejelentett sertésáfa-csökkentés és új családpolitikai támogatások bevezetése. A kormányfő hangsúlyozta: Magyarország ma a saját lábán áll, “ami a mi életünkhöz kell,…

Rácz Szabó László, a zentai MPSz elnöke: Magyarország támogatja-e a vajdasági magyarok autonómiatörekvéseit?

Magyarország támogatja-e a vajdasági magyarok autonómiatörekvéseit, tette fel a kérdést ma délelőtti zentai sajtótájékoztatóján Rácz Szabó László, a zentai Magyar Polgári Szövetség elnöke, aki emellett beszélt a november 9-én esedékes, az 1944 őszén Zentán elkövetett magyarellenes atrocitások áldozatainak tiszteletére szervezendő megemlékezésről is. – Nemrég szembesültünk azzal, hogy a magyar parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök a Szávay…

Titkos adatgyűjtés – Magyarország magyarázatot vár az Egyesült Államoktól

A lehallgató-átjátszó állomásokról szóló hírekkel kapcsolatban Magyarország elvárja, hogy az Egyesült Államok mihamarább tisztázza a helyzetet, és adjon magyarázatot a történtekre – közölte a Külügyminisztérium szerdán az MTI-vel. A külügyi tárca közleményében arra reagált, hogy a WikiLeaks az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgató-átjátszó központjainak helyszínét tartalmazó illusztrációs anyagot tett közzé, és az egyik térképen Budapest…

Top