Most itt vagy
Itt > Posts tagged "kiutasítás"

Ausztriai mecsetbezárások

Nem szabad megengedni, hogy a mecsetekben lázítsanak – mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szombat reggel az M1 aktuális csatornán azzal kapcsolatban, hogy kiutasítanak Ausztriából több külföldről támogatott imámot, és bezárnak hét mecsetet. A szakértő elmondta, fel kell lépni azok ellen, akik egy ország alkotmányos rendje ellen lázítanak. Hibás döntést hoz, aki például a politikai korrektség…

Az ujgur vezető szerint Kína állhat magyarországi kiutasításának hátterében

                Váratlanul érte az Ujgur Világkongresszus (WUC) alelnökét, hogy a magyar rendőrség a múlt héten terrorizmus gyanújával őrizetbe vette, majd kiutasította Magyarországról, mindezt anélkül, hogy bármilyen bizonyítékot felmutattak volna ellene – erről maga Ümit Hamit beszélt a Radio Free Asia (RFA) rádióállomás ujgur szolgálatának. A WUC Európáért felelős…

A püspökök kiutasítása a Felvidékről a cseh megszállás után

                Az első világháború lezárultával a megpróbáltatások sorának nem szakadt vége a függetlenedő Magyarországon, sőt, az új kormányzat pacifista elképzeléseivel szemben a háború egyáltalán nem ért még véget a kimerült és lerongyolódott ország számára: a szomszédos államok csapatai nekifogtak a megszállásnak. A katolikus egyházra is súlyos csapásokat mértek…

Top

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás