Most itt vagy
Itt > Posts tagged "kihallgatás"

Ahol tanúként hallgatták ki vitéz nagybányai Horthy Miklós Kormányzó Urat

72 éve a nürnbergi perben 22 náci vezetőt talált bűnösnek a Nemzetközi törvényszék háborús bűnök elkövetésében. A nürnbergi per az első olyan per volt, amelyben a szövetséges hatalmak a Harmadik Birodalom politikai, katonai és gazdasági vezetői felett ítélkeztek a második világháború alatt elkövetett bűneik miatt. A per a németországi Nürnbergben zajlott. A vádlottak a Nemzetiszocialista…

Felvidék – Folyamatos rendőrségi zaklatások a magyar állampolgárság miatt: az MKP elnöke rendőrségi kihallgatáson

                Feljelentés alapján idézték be a verebélyi rendőrségre Berényi Józsefet, a Magyar Közösség Pártjának elnökét, ahol arról faggatták, valóban részt vett-e olyan rendezvényen Szlovákiában, ahol magyar állampolgárokat avattak. Berényi a Kossuth Rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy egy ismeretlen személy feljelentése alapján idézték be a rendőrségre kihallgatásra. A feljelentés elmondása…

Csatáry László kihallgatása

                A háborús bűntettel gyanúsított Csatáry László kihallgatásra érkezik a Budapesti Nyomozó Ügyészség épületébe 2012. november 8-án. Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, Csatáry Lászlót, a náci bűnösök után nyomozó Simon Wiesenthal Központ (SWC) azzal vádolja, hogy 1944 tavaszán az akkor Magyarországhoz tartozó Kassán rendőrparancsnokként kulcsszerepet játszott több mint…

Kihallgatták a “roma gárda” vezérét

                Gyanúsítottként hallgatott ki és őrizetbe is vett a rendőrség egyet azon hat ember közül, akiket a pécsi roma önvédelmi szerveződéssel összefüggésben fogtak el csütörtökön. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken, a rendőrség internetes oldalán közölte, hogy a magát Daflics ezredesnek nevező 45 éves B. Ferencet közbiztonság, közrend fenntartására…

Top