Most itt vagy
Itt > Posts tagged "keleti nyitás"

Magyar koszorú Pekingben: 20 millió kínai életbe került a fasizmus feletti győzelem

A magyar kormányfő már tegnapelőtt feltűnést keltett azzal, hogy megkoszorúzta a Tienanmen téren a kínai kommunisták háborús emlékművét. Tölgyessy Péter egyébként épp a héten mondta, hogy a magyar kormányfő keleti nyitást ígérő politikája csúfos kudarc. A liberális körök kezdettől fogva támadják a keleti nyitás politikáját. Az ő politikájuk: lefeküdni Amerikának. Az Orbán-kormány sem lép ki…

A nyugati integráció és a keleti nyitás együtt lehet sikeres

A nyugati integráció és a keleti nyitás együtt teheti sikeressé Magyarországot – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő kedden Budapesten, miután tárgyalt Karim Maszimov kazah miniszterelnökkel. A sajtónyilatkozatokat megelőzően a két kormányfő az Országházban stratégiai partnerségi megállapodást írt alá, amellyel kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta: keresni kell azokat a területeket, ahol az együttműködés mindkét ország előnyére…

Keleti nyitás csökkentheti az ország kiszolgáltatottságát az uniós piacoknak

                Szijjártó Péter szerint ha Magyarország bővíteni akarja exportját, dinamikusan fejlődő országok felé is fordulnia kell. A keleti nyitás szavai szerint csökkentheti az ország kiszolgáltatottságát az uniós piacoknak. Szijjártó Péter hangsúlyozta: jelenleg a magyar export több mint háromnegyede irányul az Európai Unió piacaira, kivitelünk 82 százalékát azonban külföldi…

Top