Most itt vagy
Itt > Posts tagged "kampány"

A KAMPÁNY POKLA UTÁN

Nyert a Fidesz. A megnyugvás ideje jött el. Remélhetőleg vége az időnként végeláthatatlannak tűnő verbális csetepatéknak, vége a kamuhíreknek, vége a karaktergyilkosságoknak. Legalábbis szeretnénk ezt hinni. Demokratikusan, szabadon elmondhatta (ikszelhette) véleményét minden arra jogosult magyar polgár és megszületett a végeredmény. Négy évre kialakult a rend. Most mindenki elemez, kutatgat, szomorkodik, vagy pezsgőmámorban leledzik, de szép…

Püspököket pénzelt Soros, hogy a pápával kampányoljanak Clintonnak

A WikiLeaks kiszivárogtatta: Soros György, Ferenc pápa amerikai látogatása kapcsán nem sajnált 650 ezer dollárt, hogy a tengerentúli katolikusokat Hillary Clinton mögé állítsa. Miután fény derült arra, hogy alapítványán keresztül miként tartja ujját a világpolitika ütőerén, új fordulatot vett a Soros György munkásságát bemutató kiszivárogtatási botrány. Ismertté vált ugyanis WikiLeaks által az a dokumentum, amely…

Iszlám Állam elleni légicsapások- USA kampányt kezdett Oroszország ellen

Barack Obama amerikai elnök, nemrégiben azt mondta, hogy egyesítsék erőiket Oroszországgal és Iránnal a terrorizmus elleni küzdelemben Szíriában, de a Fehér Ház csak a fenekét vakarta csatlósaival együtt, és a száját járatta, mutatják az események. Egyesült Államok, Németország, Szaúd-Arábia, Katar, Franciaország és Nagy-Britannia vezetői egy lejárató kampányt kezdtek Oroszország ellen, amelyben azzal vádolják, hogy  a…

Bajnai: “az orbánizmus fertőzésveszélyes, más országok is elkaphatják ezt a kórt”

Bajnai Gordon szerint a múlt vasárnap elszenvedett választási vereség után a májusi EP-választás lehetőséget ad az Együtt-PM-nek a szépítésre. A pártszövetség vezetője szombati, budapesti kampánynyitójukon ígéretet tett arra, hogy a kampányban úgy fog küzdeni, mintha az életéért küzdene. Ugyanezt kérte a megjelentektől is. Az ellenzéki politikus azt mondta, a parlamenti választáson az Együtt-PM mellett Magyarország,…

Választás 2014 – Google-térképen már láthatók a vasárnapi “kampányhatárok”

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) honlapján megjelent az a Google-térképalapú alkalmazás, amelyen láthatók az egyes szavazóhelyiségek körüli, 150 méteres sugarú kampányzónák határai. Ezek azok a területek, amelyeken vasárnap 0 órától este 7 óráig tilos lesz kampánytevékenységet folytatni. Az alkalmazás a www.valasztas.hu oldalon a “Választókerületek, szavazókörök” menüpont alatt érhető el. A választópolgárnak a saját lakcímét kell…

Szombaton kezdődik a hivatalos kampány, hétfőtől lehet ajánlani

Szombaton kezdődik a hivatalos választási kampány, hétfőtől pedig a választópolgárok már ajánlásokat is tehetnek a képviselőjelöltekre, azaz arra, hogy kik szerepeljenek a szavazólapokon. Február 15-én, szombaton, a szavazást megelőző 50. napon kezdődik az országgyűlési képviselő-választás hivatalos kampánya az új választási eljárási törvény értelmében, ekkortól lépnek életbe a kampányra vonatkozó új szabályok is. A törvény szerint…

Választás 2014 – Nem kell bejelenteni az ajánlásgyűjtést

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) szerint az áprilisi választáson induló jelölteknek, jelölőszervezeteknek nem kell az aláírásgyűjtést bejelenteniük a hatóságnál, de a kampánycélú adatkezelést nyilvántartásba kell vetetniük. Adatvédelmi szempontból az országgyűlési választás és a kampány kiemelt jelentőségű, hiszen rövid idő alatt több millió választópolgár személyes adata kerül pártok, jelölő szervezetek és jelöltek kezelésébe –…

Kinek kampányol a jobboldal?

            Egyértelműen látszik, hogy a választások előtti kampányidőszak megkezdődött.  Zavaros azonban, hogy melyik párt kampányol melyiknek. A kétharmad úgy tűnik, nem saját maga számára gyűjti a potenciális szavazókat.  Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője szombati sajtótájékoztatóján ismét a Bajnai ügyet vette elő. A Hajdú-Bétben kisemmizett ötszáz magyar családon túl, úgy tűnik,…

A vallási közösségekre és a kampányhirdetésekre vonatkozó szabályokkal egészülhet ki az alaptörvény

                A vallási közösségekről és az Országos Bírói Tanácsról szóló rendelkezéseket, valamint a politikai hirdetések kampányidőszakok idejére vonatkozó szabályait is beterjeszti az Országgyűlésnek a kormány az ötödik alaptörvény-módosítás részeként pénteken – jelentette be Répássy Róbert igazságügyi államtitkár. Az államtitkár csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: a kereskedelmi televíziók és rádiók ingyenesen…

A Benes-dekrétumoknak fontos szerepük volt a cseh államfőválasztásban – cseh sajtó

              A szudétanémetek 2. világháború utáni kitelepítésének kérdése meghatározó szerepet játszott abban, hogy Milos Zeman a hétvégén megnyerte az első közvetlen csehországi államfőválasztást – véli a hétfői cseh sajtó. Karel Schwarzenberg önmaga tehet arról, hogy elveszítette a harcot – véli a Hospodárské Noviny című gazdasági és politikai napilap. “Elég…

Magyar Posta – Az állami cég védi piacát: bevezetésre kerül a fehér csekk

        Nemcsak jelentősen megemeli a sárga csekkek díját a Magyar Posta jövőre, hanem egy új termék, a fehér csekk formájában konkurenciát is állít a bevétele 15-16 százalékát generáló készpénz átutalási megbízásnak. A lap információi szerint a posta erre 50-80 forint közötti ajánlatot adott, ami lényegesen kedvezőbbnél a sárga csekknél. A fehér csekk…

A székely zászló nem ortodox relikvia

                Az ablakból, a bagófüsttől megsárgult függöny mögé rejtőző és onnan leselkedő kormánybiztos és segédtisztjei csak nyolcszázig bírtak elszámolni a november 8-ai tüntetésen. Összezavarta őket a székely zászlótenger. Ezt elnézzük nekik, de azért nem ártana, ha a hivatal aktuális székelytörténelem-„szakértője” venne egy-két matematikaórát is a történelem mellé, az…

Természeti katasztrófa vagy kampány az Egyesült Államokban

                                                                                                                                                                                                                                                                                                Az a legnagyszerűbb dolog Amerikában, hogy a baj, a kemény idők nem széthúzzák, hanem összehozzák az embereket – mondta a kampányát megszakító, Washingtonba visszatérő Barack Obama elnök a Sandy hurrikánnal kapcsolatban. „Ilyenkor félretesszük nézeteltéréseinket, hogy megfelelően és azonnal cselekedjünk. Azt várom, hogy most is ez történjen” – tette…

Top