Most itt vagy
Itt > Posts tagged "Izrael" (Page 7)

Izraelből importált gyűlöletkampány

                A Jobbik felszólítja az MSZP-t, hogy az “Izraelből importált gyűlöletkampány” helyett szakmai párbeszédet és tisztességes politikai versenyt folytasson a jövőben, mert az országnak erre van szüksége – jelentette ki szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Volner János. Az ellenzéki párt alelnöke úgy fogalmazott, hogy az MSZP “visszahozta Izraelből a mocskolódó…

Izraelnek a romló biztonsági környezetben egyre nagyobb szüksége van egy külső patrónusra

                A jelenlegi, hullámzó stratégiai környezetben Izrael nem engedheti meg magának, hogy politikailag elszigetelődjön. Szüksége van egy befolyásos patrónusra, és ez a szükséglet egyre nő, ahogy egyre ingatagabbak a viszonyok a zsidó állam közvetlen szomszédságában, Szíriában, Libanonban, Egyiptomban és Jordániában – írta a Stratfor amerikai elemzőközpont. Izrael nemzetbiztonsági…

Mahmúd Abbász palesztin elnök: Izraelnek vissza kell vonulnia az 1967-es határvonalak mögé

                Mahmúd Abbász palesztin elnök a béketárgyalások fél évre szóló felújítását kezdeményezte a ciszjordániai építkezések befagyasztásáért az Arab Liga dohai konferenciáján – jelentette hétfőn az izraeli The Jerusalem Post című angol nyelvű lap. Az Izraellel folytatott tárgyalásoknak Abbász szerint ott kell folytatódniuk, ahol Ehud Olmert volt izraeli miniszterelnökkel…

Az ENSZ Közgyűlése azt követeli Izraeltől, hogy vonuljon ki a Golán-fennsíkról

                Az ENSZ Közgyűlése Izraeltől azt követeli hogy vonuljon ki az 1967-ben elfoglalt Golán-fennsíkról, ne nevezze többé fővárosának Jeruzsálemet és kezdjen béketárgyalásokat a palesztinokkal. A Közgyűlés dokumentumában kimondatott, hogy „bármely intézkedés Izrael, vagyis a megszálló ország részéről, arra vonatkozólag, hogy Jeruzsálemben saját törvényeket, igazságszolgáltatást, és igazgatási rendszert vezessen…

Nukleáris programjának ellenőrizhetőségére szólította fel Izraelt az ENSZ Közgyűlése

                Csaknem egyhangú határozatban szólította fel az ENSZ Közgyűlése Izraelt arra, hogy tegye lehetővé nukleáris létesítményeinek nemzetközi ellenőrzését. A helyi idő szerint hétfő este elfogadott határozatot 174 tagállam támogatta, 6 ellene voksolt, és ugyancsak 6 ország tartózkodott a szavazástól. A dokumentum sürgette Izraelt, hogy nyissa meg nukleáris létesítményeit…

Izrael korábbi politikáját kívánja folytatni

          Az izraeli kormány megerősítette, hogy nem mondja fel a palesztinokkal kötött megállapodásait megtorlásul azért, mert az ENSZ Közgyűlése csütörtökön szavaz arról a határozatról, amelynek alapján megfigyelő államra emelne Palesztina státusa a világszervezetben. “Nincs szándékunk felmondani egyetlen megállapodást sem, főként gazdasági területen. A szavazást követően az utolsó betűig eleget teszünk az…

Gyöngyösi Márton kiáll a palesztinokért

                Gyöngyösi Márton elmondja: a 2008-2009-es gázai vérfürdő után újabb izraeli terrornak lehettünk tanúi. Minden áldozat fájó, de az áldozatok száma aránytalan. Izrael rendelkezik a világ legjobban felszerelt hadseregével. A leggyalázatosabb közleménye a Külügyminisztériumnak volt, amely hűségesküt tett Izrael mellett. Németh Zsolt válaszában rámutat: a magyar kormány nem…

Gáza – a tűzszüneti megállapodás nem hivatalos részletei

                A hírügynökségekhez kiszivárgott részletek szerint a szerda este bejelentett gázai tűzszünetben a Hamász vállalta az övezetből kiinduló összes rakétatámadás leállítását, Izrael pedig azt, hogy megszünteti a radikális palesztin szervezet vezetőinek célzott likvidálását, és a Gáza elleni összes (légi, szárazföldi és tengeri) hadműveletet. A többi palesztin frakciónak is…

A palesztinok mihamarabbi felfegyverzését sürgetik Egyiptomban

              Mohamed Morszi egyiptomi elnök egyik tanácsadója sürgette a független palesztin állam létrehozásának mielőbbi kinyilvánítását – jelentette a Kol Jiszráél (Izrael Hangja) rádióállomás. Mohamed Fuad Dzsadallah, az elnök igazságügyi tanácsadója egy arab tévécsatornán beszélt arról, hogy szükséges a palesztin állam létrehozása, valamint el kell kezdeni a palesztinok felfegyverzését, hogy…

Egyiptom figyelmeztette a zsidó államot : súlyos árat fizetnek, ha folytatják a Gázai övezet támadását

                Muhámmád Murszi egyiptomi elnök megüzente Izraelnek: „Súlyos árat fizet az agresszor, ha folytatja a támadásokat”. Hisám Kandíl egyiptomi külügyminiszter ma délelőtti gázavárosi rokonszenv-látogatása után Muhámmád Murszi elnök ismét egyértelműen és határozottan kijelentette: Izraelnek meg kell értenie, hogy a forradalmi Egyiptom egészen más, mint amilyenhez hozzászoktak Huszni Mubárak…

Izrael felújíthatja a célzott likvidálást – hadiállapot az ország déli részén

                A szélsőséges palesztin szervezetek vezetőinek célzott likvidálását fontolgatja az izraeli kormány, hogy megállítsa a radikális Hamász által ellenőrzött Gázai övezetből érkező rakétatámadásokat – közölték jeruzsálemi védelmi minisztériumi források. Benjámin Netanjahu miniszterelnök szűk kőrű biztonsági kormányülést hívott össze kilenc miniszter részvételével a Dél-Izraelben kialakult helyzet miatt. A miniszterek…

Újabb tűzpárbaj Szíria és Izrael között

                Tovább szélesedett az erőszak tegnap a szíriai–török és a szíriai–izraeli határ térségében. Szíriai légicsapásokban többen meghaltak és megsebesültek, az izraeli hadsereg pedig először adott le célzott lövéseket a Golán-fennsíkról szíriai alakulatokra. Egy szíriai harci gép csapást mért tegnap a török határnál fekvő Rász-el-Ain településre, egy bomba a…

Négy izraeli és egy palesztin rakétatámadás áldozatává vált

                Egy rakétatámadásban négy izraeli halt meg és néhány ház megrongálódott. A sajtó információja szerint, a Gázai-övezetből összesen 30 rakétát lőttek ki Izraelre. Válaszul az izraeli hadsereg csapást mért a Gázai-övezet észak-nyugati részére. Az előzetes jelentések szerint, egy palesztin meghalt, néhányan megsebesültek. Eközben tegnap az izraeli támadásban legkevesebb…

Október 23. – Vona Gábor : Nem leszünk új Palesztina !

                A Jobbik elnöke szerint a ’89-es politikai generáció minden tagjának takarodnia kell a magyar közéletből, mert “az elmúlt 22 év bőven elegendő volt belőlük”. Vona Gábor erről pártja október 23-i budapesti nagygyűlésén, több ezer ember előtt beszélt a belvárosi Deák Ferenc téren. Az ellenzéki pártvezető – aki…

Izrael – a Hezbollah beismerte, hogy az övé volt az lelőtt drón

                „Nem ez volt az első, de nem is az utolsó alkalom” – közölte a libanoni síita szervezet vezetője. Haszan Naszrallah sejk, a radikális Hezbollah vezetője beismerte csütörtökön, hogy a szervezete küldött Izrael fölé egy „iráni gyártmányú” pilóta nélküli repülőgépet, amely „kényes célpontok” felett repült el. „Korszerű felderítő…

Irán elleni háború – így indulna ?

                Villámháború, vagy a közel-keleti totális összeomlás előszele? Erre keresték a választ a Newsweeknek korábbi politikai és katonai vezetők, akik szerint Izrael óriási kockázatot vállalna egy esetleges Irán elleni csapással. Hajnali öt órakor megszólal Dan Shapiro, az Egyesült Államok izraeli nagykövetének telefonja. A vonal másik végén Rafi Barak,…

Palesztina megállítaná Izrael terjeszkedését

                Palesztina ENSZ-tagságának újbóli megvitatását kérte Mahmud Abbasz, amelyre az ENSZ Közgyűlés elnöke szerint legkorábban novermberben kerülhet sor. A palesztinok szerint azonban a tavalyi próbálkozáshoz hasonlóan ez is kudarcba fog fulladni. Úgy érzik, cserben hagyta őket a nemzetközi közösség. Az ENSZ-hez fordult Mahmud Abbasz palesztin elnök, hogy tárgyalják…

Izrael – amerikai turista lövöldözött egy szállodában

                Egy amerikai turista tüzet nyitott, és megölt egy embert pénteken reggel egy izraeli szállodában – közölte az izraeli rendőrség szóvivője. Miki Rózenfeld szerint az incidens a vörös-tengeri, Egyiptom és Jordánia határa mellett fekvő Eilat üdülőváros egyik szállodájában történt. Egyes hírügynökségi jelentések szerint sebesültjei is vannak a lövöldözésnek….

Top