Most itt vagy
Itt > Posts tagged "iszlám"

Nyugat-Európa és Közép-Európa közötti világnézeti különbségek

Európa fejlődése 1000 és 1500 közötti években nagyjából egységes volt, nem volt nagy különbség Nyugat-Európa és Közép-Európa között. A nagy változás Amerika felfedezésével kezdődött, ezért más történelmi helyzetbe került a két régió. A nyugat-európai országok megkezdték a felfedezett területek gyarmatosítását, a portugálok, spanyolok, angolok, majd később a franciák, hollandok, belgák. A gyarmatosítás által óriási bevételhez…

Magyar hatás: Európa kezd ébredezni

Európa most kezdte erősíteni a saját identitását, hogy fel tudjon valamit mutatni az iszlám identitással szemben – mondta Incze Nikoletta, a Politikai Iszlám Tanulmányok Központja kutatója az M1 aktuális csatornán vasárnap. A kutató azzal kapcsolatban, hogy kötelező lesz a kereszt kifüggesztése június 1-jétől Bajorország valamennyi állami hivatalában, elmondta: a döntés előzménye volt, hogy a közintézményekből…

Az iszlám nem tartozik hozzá Németországhoz

Az iszlám nem tartozik hozzá Németországhoz – jelentette ki Horst Seehofer német belügyminiszter egy pénteki lapinterjúban. A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke a Bild című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy Németországot a kereszténység formálta, így az ország kultúrájához tartozik a szabad vasárnap és az egyházi ünnepnapok és rituálék sora, mint a húsvét, a pünkösd és…

A német polgárháború előszele

A német választásoktól nem tartok, inkább egy német polgárháborútól, és nem az új “Európa-álomtól”. A német lakosság többsége mára már megvezetett idiótákból áll. Viszont az össz népességük 1/3-átkitevő jelen pillanatban 30, azaz harminc millió iszlám lakosuk van, mely valóban nemzeti kockázat Németországban. Ott bátran mondhatjuk és írhatjuk, hogy a 2017. szeptember 24-i választások nem a…

Akik leigázták az iszlám világot

Temüdzsin 1162-ben született, 44 éves volt, amikor az Onon forrásánál a mongol törzsek Dzsingisz kán néven uralkodójukká választották. A hatalomhoz vezető útját számos akadály nehezítette, és némi szerencse kísérte. A mongolok ősellenségeit, a tatárokat 1202-ben sikerült legyőznie, majd sorra következtek a kereitek, najmanok s a velük szövetkező kisebb törzsek. A permanens hódításra való képesség az…

ÉS NE NYÚLJANAK AZ ÉN ORSZÁGOMHOZ, AZ ÉN CSALÁDOMHOZ…

Pattanásig feszült a helyzet! Amerika fegyvereket küld Romániába és Lengyelországba, Putyin már beígérte, ha ez megtörténik, erre a két országra támad. S közben tömegesen jönnek a menekültnek álcázott néger stb. katonák Európába. Természetesen vegyítve buta áldozatokkal, akik az egészből semmit nem látnak. Európa, az európai kultúra, a kétezer éves civilizációnk, a kereszténység nagy veszélyben van!…

Japán az egyetlen állam, amely védi magát az iszlámtól!

Kérdés: Olvastad valaha  az újságban, hogy vezető egyén, politikus vagy miniszter, miniszterelnök, bármely iszlám országból látogatást tett Japánban? Valaha értesültél olyasmiről, hogy, a szaudi herceg vagy bármiféle muzulmán vezér, esetleg diktátor ellátogatott Japánba? Ugye, hogy nem? Válasz: Mert ez nem fordulhat elő a mai napig sem. Japán az egyetlen állam, amely védi magát az iszlámtól!…

A francia kormány dolgozik a franciaországi iszlám megteremtéséért

Konzultációkat indított hétfőn a francia kormány az iszlám szervezetek és a civil társadalom képviselőivel annak érdekében, hogy az ország második legnagyobb vallása jobban illeszkedjenek a köztársasági értékekhez. A belügyminisztérium egy alapítvány létrehozását tervezi a “franciaországi iszlám” megteremtéséhez. A Bernard Cazeneuve belügyminiszter vezetésével folytatott tárgyalások célja novemberig létrehozni a kulturális célú intézményt. A Franciaországi Iszlám Alapítvány…

Fico szerint szembemegy az országával, aki multikulturalizmust akar

Ha valaki azt állítja, hogy Szlovákia multikulturális akar lenni, az szembemegy az ország alapjaival – jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő szerdán a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek nyilatkozva. Robert Fico az illegális bevándorlás közvetlen és közvetett következményeiről, illetve a kötelező menekültkvótákról nyilatkozott a szlovák hírügynökségnek. A menekültkvótákkal kapcsolatban hangsúlyozta, Szlovákia nem változtat elutasító álláspontján. Fico…

Obama építi muszlim kapcsolatait

Obama elnök egyre erőteljesebben hallatja hangját a muszlimellenes retorikával szemben. Barack Obama amerikai elnök jövő szerdán ellátogat Baltimore-ban a muzulmán közösségi házba, ahol a többi között mecset is működik. A bejelentésnek máris élénk sajtóvisszhangja van. A Baltimore nyugati részén található iszlám ház az Egyesült Államok keleti partjának egyik legnagyobb muzulmán központja, amely – ahogyan a…

Árnyék: Ha bedől a Nyugat, összeomlik egész Európa!

Nyugat-Európa egy szakadék szélén áll! De azért egyet tudomásul kell venni, ha bedől a Nyugat, összeomlik egész Európa! Itt a kerítés nem védi meg az egész kontinenst, csupán ideiglenes megoldás. Ha bedől a német gazdaság, bedől Magyarország, kerítés ide vagy oda! E népvándorlás ügyében egy közös megoldás kell, és nem úgy, hogy olyan országot támogat…

Szaúd-Arábia, mint a terror elleni harc vezére ?

Na akkor kezdjük azzal, hogy Oszáma bin Láden egy szaúdi milliárdos család sarja volt! Oszáma a pénzéből és USA támogatásból, előbb harcolt Afganisztánba az oroszok ellen, majd gondolt egy iszlámosan nagyot és immár volt barátai ellen fordult. Persze attól időnként hazajárt Szaúdba. Nos, talán ahol a hatalom közelében terroristákat támogatók tolonganak, mi több, Szaúd a…

Martonyi segíteni akarja az iszlám mérsékelt vonulatát

Mindezek mellett is badarságnak minősítette azt az állítást, hogy a Nyugat erőtlen. Segíteni kell az iszlám mérsékelt vonulatát, a radikalizmussal viszont nincs megbékélés – jelentette ki Martonyi János volt külügyminiszter az iszlám radikalizmusról rendezett keddi budapesti nemzetközi konferencián. Az eszmecserét a Danube Institute (Duna Intézet), a Professzorok Batthyány Köre és a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi…

Még több merényletre kell készülni Európában

Még több merényletre kell készülni Európában, mert a terroristák számára is világos, hogy a kontinens nem elég felkészült, hogy elhárítsa a támadásokat – mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő vasárnap reggel az M1 aktuális csatorna műsorában. A szakértő szerint azt nehéz megjósolni, hogy pontosan hol csapnak le legközelebb a terroristák, de biztosan próbálkozni fognak. A párizsi…

Pozsony- Harminckét személy ellen indítottak eljárást

Pozsonyi tüntetés Európa iszlamizálódása és az Európai Unió menekültpolitikája ellen. Harminckét személlyel – többségükben cseh állampolgárokkal – szemben indított eljárást a szlovák rendőrség azok miatt a garázda cselekmények miatt, amelyeket az Európa iszlamizálódása és az Európai Unió menekültpolitikája ellen szombaton (itt) Pozsonyban tartott tüntetés idején és után követtek el – közölte a TASR szlovák közszolgálati…

Egyiptom a polgárháború szélén

                Ha eddig puskaporos hordó volt Egyiptom, akkor nemsokára robbanás közeli állapotba kerülhet. Az ideiglenes vezetés és katonai felügyelet alatt álló ország egyik bírósága ugyanis úgy döntött, hogy három héten belül bíróság elé állítják Egyiptomban a Muzulmán Testvériség vezetőit azoknak a gyilkosságoknak a felbujtóiként, amelyek a Mohamed Murszi…

Fatvát adtak ki a Mohamed-film készítői ellen

                Pakisztán és Banglades blokkolta a YouTube-ot A Mohamed prófétát és az iszlámot gyalázó amatőr film készítőinek meggyilkolására szólította fel a muzulmánokat egy egyiptomi szalafista imám. Ahmed Asus dzsihadista internetes fórumokon közzétett fatvájában (vallási rendeletben) arra szólította fel az Egyesült Államokban és Európában élő fiatal muzulmánokat, hogy öljék…

Top

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás