Most itt vagy
Itt > Posts tagged "haza"

A Haza semmivel sem pótolható érték

A Haza semmivel sem pótolható értéket jelent mindannyiunk számára – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter az augusztus 20-i katonai tisztavatáson tartott köszöntőjében, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren vasárnap. Simicskó István kiemelte: amíg vannak ilyen magyar fiatalok, akik a katonai hivatást választják, és esküjük szerint akár életüket is feláldoznák az ország védelmében, “addig van nemzeti jövőnk”….

Német diktatúra 2017.

De erről is az a tetves vén k…va tehet… úgy vették meg kilóra a rohadék liberális sorosisták, ahogy elő van írva. Igazi rohadt szemét Stasi-ügynök… Alig hittem a fülemnek. Németországi barátomat hívom telefonon. Hosszan beszélgetünk mindenféle témáról. Főként egyháztörténet, németországi magyarok, Németországban élő kitelepített magyarországi svábok kihalása… stb.. de amikor a jelen történésekről kérdezem, elhallgat….

Ma született vitéz nagybányai Horthy Miklós

Személye például szolgálhat minden magyar számára. Országgyarapító államférfi és katona volt. Lovagiasságát ellenségei is elismerték. Akkor vette át az ország vezetését amikor legyőzőink is azt nyilatkozták- olyan mértékben csonkították meg Magyarországot, hogy az 5 évnél tovább nem tud létezni. Horthy Miklós a magyar pengőt a világ harmadik legerősebb valutájává tette, több száz óvodát, iskolát és…

Nekünk szabadság és függetlenség nélkül nem igazi otthon a Haza

Brüsszelt meg kell állítani, és a kormányzati felelősséget továbbra is a nemzeti erők kezében kell tartani – jelentette ki a miniszterelnök a Magyar Nemzeti Múzeumnál rendezett díszünnepségen szerdán. “Lehet, hogy Brüsszelnek és a nemzetközi pénztőkének nem számít sem a magyar nemzet múltja, sem a magyar jövő. De nekünk számít. Lehet, hogy Brüsszelnek és a nemzetközi…

Megoldás Európa problémájára: Sorkatonaság

Jó előre tudom, nem leszek túl népszerű a mostanában sóhajtozó sok pacifista között, mégis vállalom a véleményemet: szerintem el kéne gondolkodni a sorkatonaság újbóli bevezetésén. Mindenütt! Értem ezalatt – Európában. Vagy legalább alapjaiban megtervezni, aztán megvalósítani egy újfajta fegyveres szolgálat beindítását. Adott a svájci példa. Működik. Területvédelmi egységekbe kapnak beosztást a megfelelő korú férfiak, akiknek…

Vitézavatás 2016

2016. szeptember 24-én a budapesti ferences templomban tartotta legnagyobb és legkiemelkedőbb eseményét a Vitézi Rend, az ünnepélyes vitézavatást. A díszes ünnepséget hetekkel korábbi szervező és előkészületi munka előzte meg, hogy az avatás minél méltóbb módon kerüljön megrendezésre. A program napján a szervezők már korán reggel a helyszínre érkeztek, hogy előkészítsék a fogadóhelységet a regisztráció és…

Aki a földet műveli, az a Hazát is védi

A magyar gazdák Magyarország biztonságát és megújulását segítik elő, mert aki a földet műveli, az a Hazát is védi – mondta a földművelésügyi miniszter vasárnap a Heves megyei Kápolnán rendezett Magyarok kenyere ünnepségen. Fazekas Sándor a rendezvényen úgy fogalmazott: az államalapításnak a magyar gazdák, földművesek is részesei több mint ezer éve, hiszen azzal, hogy megművelik…

Igazi nő, bájos, szép, csinos és a muszlim betolakodókkal szemben védi Hazáját

Ausztrália miniszterelnöke: Julia Gillard. Muszlimok, akik az iszlám sharia törvényei szerint akarnak élni, hagyják el Ausztráliát! Ezt újból hallhatták múlt szerdán, amikor a kormány a radikálisok ellen fordult, hogy a lappangó terror támadásoknak elejét vegye. Gillard ismét feldühítette az ausztrál muszlimok egy részét szerdán a következővel: támogatja a kémelhárítókat abban, hogy lehallgassák a mecseteket. IDÉZET:…

Minden negyedik német azzal a gondolattal játszik, hogy elhagyja hazáját

A CIA egyik jelentése azt a képet vetíti elénk, hogy a közel-keleti és észak-afrikai menekültek hullámai országokat árasztanak el, és számos nagyváros kormányozhatatlanná válik. A hónap első hetében jelent meg Udo Ulfkotte német újságíró új könyve A menekültipar – Miként profitálnak politikusok, újságírók és szociális szervezetek a menekülthullámból címmel. 11 hónappal azután, hogy szintén a…

Illegális bevándorlók- ITT NAGY BAJ VAN!

NE ITT LENGESSÉK A ZÁSZLÓT, A TRANSZPARENSEIKET, NE ITT HADONÁSSZANAK A KÉSEKKEL, BOTOKKAL, MACSÉTÁKKAL, NE ITT DOBÁLJÁK KŐVEL A RENDŐRÖKET, A KIRAKATOKAT, HANEM OTT, AHOL AZ IGAZI ELLENSÉG VAN!!! EMBEREK, HONFITÁRSAK, MAGYAROK!!!!! KÉREM GONDOLKOZZATOK! KÉREM OLVASSÁTOK EL! 1. KÉRDEZNÉM, KIK EZEK A ZÖMÉBEN 16, 18-40 ÉV KÖZÖTTI, 90%-BAN FÉRFIAK, AKIK  “VÉGIGGYALOGOLTÁK, ÉHEN, SZOMJAN” A FÉL…

A fényes gomb

Van a kivénhedt és rozzant Európa asszonyság kabátján egy fényes gomb. Mi magyarok Magyarországnak, magyar Hazának hívjuk. A szarkák számára viszont csak egy fényes gomb, amit el szeretnének lopni. Ilyen a szarkák természete. Hazánk történetét nézve, bőven jutott szarka, aki ránk fente a csőrét. Némelyiket lenyilaztuk, egynéhányat elzavartunk, volt, amelyiket hazaküldtük. ° Tisztességes küzdelem volt…

A hatvani csata 166. évfordulója

Kossuth e szavakkal tudósította a képviselőházat: „ Gáspár megütközött az ellenséggel és annak elbizakodott vezérét- Schlieket, ki magáéhoz hivatta volt embereit ebédre, épen nevenapján, azon biztatással, hogy egyszersmind egy kis „nyul-kergetést” fognak majd látni, diadalmasan visszaverte s Hatvant elfoglalta , miért is tábornoknak neveztem ki. Általában  a  magyar hadsereg lelkesülve van; annak utósó tagjait is…

Vlagyimir Putyin elnök Nőnapi köszöntője

Tudják, az idén úgy döntöttünk, hogy találkoztunk az oroszországi hölgyek képviselőivel, és az ő segítségükkel, támogatásukkal gratulálunk minden nőnek az országban március 8-án. Nekünk orosz férfiaknak a Nő a tavaszt, a megújulást, az újjászületést jelenti. Nem véletlen, hogy meghívtuk a  Kremlbe a hölgyeket, akik adtak hazánknak gyermekeket, akik erősítik a nemzetet, a kultúrát, az oktatást,…

A szerbeket vissza fogják küldeni hazájukba

Újabb Nyugatra távozási lehetőség szűnt meg a szerbek számára, miután Berlin a napokban biztonságos országnak minősítette Szerbiát, s bejelentette: a korábbiaknál szigorúbban bírálja el a nyugat-balkáni országból érkezők menekültkérelmét – erősítette meg hétfőn a Vecernje Novosti című belgrádi napilapnak Németország belgrádi nagykövete. Heinz Wilhelm, a diplomáciai képviselet vezetője emlékeztetett arra, hogy a szíriaiak után a…

Egy héttel az avatás előtt- A Vitézi Rend eszmeisége

A Vitézi Rend és annak tagjai mindenkoron kiálltak a nemzet érdekeiért, a magyarság megmaradásáért és ez napjainkban sincs másként. Támogatunk minden olyan kezdeményezést, mely összeegyeztethető alapítónk szándékával és akaratával, de elítélünk és elhatárolódunk minden szélsőséges megnyilvánulástól és törekvéstől, mely bármely magyar ellen irányul, légyen az határon innen vagy határon túl! A Vitézi Rendnek hármas célja…

Harmadik Orbán-kormány- Miniszterelnök: Egyedül Istené a dicsőség

A következő négy év a nagy tettek korszaka lesz Orbán Viktor miniszterelnök szerint, aki pénteken a parlamentben bemutatta harmadik kormánya tagjait. A kormányfő felszólalásában néppárti kormányzást tűzött célul, miniszterei iránytűjének pedig a hazaszeretetet, az alázatot és a szolgálatot határozta meg. Míg az előző négy év a nagy és bátor gondolatok időszaka volt, addig a következő…

Simon után jöhet a Simor-ügy

A Magyar Állam 2008-ban IMF hitelfelvétellel stabilizálta hazánk helyzetét, azonban a hitel felhasználására rejtélyes körülmények között került sor. Az Egyesület elnöksége szerint, Simon Gábor vagyonának keletkezése és elhelyezése egy rendkívül izgalmas időszakban történt. Falus Zsolt Ferenc az Egyesület elnöke szerint, az IMF hitel felhasználását rendkívül spekulatív módon valósította meg a Magyar Nemzeti Bank, Simor András…

Erdély a magyarnak saját hazája

                1989. december 28-ra virradó éjszakán közel száz teherautóból és személygépkocsiból álló segélyszállítmány indult a városligeti Dózsa György útról Erdélybe. A Magyar Demokrata Fórum Ó utcai „székházában”, a földszintes barakk épületben, hihetetlen mennyiségű élelmiszer és ruhanemű gyűlt össze néhány nap alatt. Biztonsági okokból két konvojban indultunk különböző útvonalon….

Top