Most itt vagy
Itt > Posts tagged "halálos baleset"

Négy embernek okozta halálát: Szabadlábon Rezesova

Hat év börtön után szabadlábra helyezték a négy halálos áldozatot követelő közlekedési baleset okozása miatt elítélt Eva Rezesovát, aki a Nagy Ignác utcai fővárosi büntetés-végrehajtási intézetből kedd délelőtt távozott. A szlovák nőt jogerősen 9 év börtönre ítélték, ugyanakkor a jogszabályok szerint büntetése kétharmadának letöltése után szabadulhatott. Miután a 2012 augusztusában történt baleset óta majdnem egyfolytában…

Házi őrizetből már be is vitték Rezesovát a börtönbe

  Másodfokú, jogerős döntésével megszüntette az M3-son halálos balesetet okozó szlovák nő, Eva Rezesová házi őrizetét a Budapest Környéki Törvényszék kedden, és elrendelte ismételt előzetes letartóztatását. A nőt már be is vitték a büntetés-végrehajtási intézetbe – közölte a törvényszék szóvivője az MTI-vel. Koszta János tájékoztatása szerint ezzel a döntésével a Budapest Környéki Törvényszék – helyt…

Halálos baleset az M0-s autóúton

                Budapest, 2012. október 13. Rendőr helyszínel egy összeroncsolódott mikrobusz mellett az M0-s autóút 71-es kilométerszelvényénél, az M2 Váci irányba tartó kihajtójánál 2012. október 13-án, miután a jármű összeütközött egy személygépkocsival. A balesetben egy ember meghalt, egy pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. MTI Fotó: Lakatos Péter MTI/magyartudat.com  

Halálos baleset a 6-os úton Budapesten

                Rendőrök helyszínelnek a 6-os út és az M6-os autópálya kereszteződésénél 2012. október 12-én, ahol egy személygépkocsi áttért a szemközti sávba, majd frontálisan ütközött egy lengyel rendszámú kamionnal. A balesetben a személyautót vezető 36 éves ercsi férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. MTI Fotó: Mihádák Zoltán…

Halálos baleset miatt útzár volt a 41-es főúton

                Napkor, Apagy – Napkor és Apagy között le kellett zárni teljes szélességében a 41-es főutat szombat reggel, mert két autó karambolja után az egyik fának ütközött és a sofőr meghalt. Az elsődleges információ szerint Apagy felől tartott Napkor irányába egy Mercedes és egy Opel Vectra a 41-es…

Halálos baleset Etyeknél

                Rendőrök helyszínelnek egy összeroncsolódott személyautó és egy egy árokba borult helyközi autóbusz mellett Etyek határában 2012. szeptember 25-én, miután a két jármű frontálisan összeütközött. A baleset következtében az autó sofőrje a helyszínen meghalt. A buszon utazók közül az elsődleges információk szerint nyolcan sérültek meg: ketten súlyosan, hatan…

Halálos baleset Zirc mellett

                Összetört járművek Zirc és Zirc-Aklipuszta között 2012. szeptember 14-én, miután egy személyautó kisodródott egy kanyarban, és összeütközött a szemből érkező kisteherautóval, majd a kisteherautó mögött haladó személyautó is nekiütközött a két járműnek. A balesetben a a kisodródott autó egyik utasa életét vesztette. MTI Fotó: Nagy Lajos MTI/magyartudat.com…

Szerbia – Halálos baleset aknamentesítés közben

                Csütörtök délelőtt meghalt egy munkás a Kopaonik környékén zajló aknamentesítés során. Akkor lelte halálát, amikor az egyik katonai bázis környékén felrobbant egy bomba. Értesülések szerint a baleset helyszíne nem a katonai objektum része. A kru ševaci rendőrparancsnokság vezetője, Miljan Petrovi ć arról számolt be, hogy az elhunyt…

Top