Most itt vagy
Itt > Posts tagged "Gazdaság" (Page 2)

Magyarország érdeke

Vlagyimir Putyin budapesti látogatásának fő célja a hosszú távú gázszállítással kapcsolatos szerződés előkészítése és más gazdasági együttműködési megállapodások aláírása volt. Tény, hogy Magyarország a saját, máig kiaknázatlan energia lehetőségei mellett behozatalra szorul, a világ legbefolyásosabb személyének magyarországi jelenléte azonban jócskán túlmutat az energia kérdések feszegetésén. Magyarország kétharmaddal megválasztott kormánya az egyoldalú politikai-gazdasági kiszolgáltatottság ellen lépett…

Épül az új Selyemút

Oroszország és Kína új Selyemút építésébe kezdett. A párbeszéd alapja a minél több gazdasági profit elérése mindkét fél és a csatlakozók számára. Szakértők úgy vélik, hogy a kétoldalú megállapodás eredményeképpen a második Selyemút a következő évtizedben elkészül. Orosz hírforrások szerint, a kínai kezdeményezést az orosz fél még nem írta alá, de Szergej Lavrov a China…

A földalapkezelő elkezdte beszántatni a kishantosi gazdaság növényeit

A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ 21 éve a biogazdálkodás és az ehhez kapcsolódó oktatás hazai fellegvára. A „kishantosi ügy” közérdekűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy néhány hét alatt már 200 szervezet és több mint 10 000 magánszemély csatlakozott a Szövetség Kishantosért és a Fenntarthatóságért mozgalomhoz és az általa kezdeményezett nyílt levélhez. A…

Oroszország- 67 százalékra nőtt Putyin népszerűsége

Az oroszok bíznak az elnökükben és egyre többen támogatják a nemzetért végzett küldetését. Vlagyimir Putyin orosz elnök népszerűsége folyamatosan növekszik, a lakosság 67 százaléka beszél pozitívan a munkájáról . A válaszadók úgy gondolják, hogy  Putyin személyisége karizmatikus hatással van, az oroszokra, és teljes a befolyással arra, hogy mi történik hazájukban. A Levada  Közvélemény-kutató Központ által…

Európa amerikanizálása

Viviane Reding, az Európai Bizottság alelnöke fáradhatatlanul küzd egy amerikaihoz hasonló európai szuperhatalom létrehozásáért. Ugyanakkor az EU-ban a tagállamok között hatalmas különbségek mutatkoznak. Miközben a német gazdaságban rohamos fellendülés tapasztalható, a többi tagállam gazdasága jelentős hanyatlásnak indult. Az Európai Unión belül, Németország fejlődése a többi tagállam rovására megy végbe. Tudatosan, Németországba tervezett projektek megvalósítása az…

A trojka a napokban visszatér Athénba

A napokban visszatér Athénba a trojka, az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértőiből álló küldöttség, a Görögországnak nyújtott mentőprogram és a cserébe elvárt reformok soron következő felülvizsgálata pedig márciusban zárulhat le – közölte hétfőn Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és monetáris ügyekért felelős tagja és Jeroen Dijsselbloem,…

Reális Zöldek- A Kormány Paks bővítésére vonatkozó előkészítési feladatát kiválóan oldotta meg

Az Országgyűlés 2009-ben meghozott politikai felhatalmazása alapján a Kormány Paks bővítésére vonatkozó szakmai és üzleti előkészítési feladatát kiválóan oldotta meg. A reális zöldek kérik az Országgyűlés képviselőit, hogy a Paks bővítésére vonatkozó Államközi Szerződés törvénybe iktatását támogassák. Azzal, hogy a Paks II. beruházásának az időszakában az államközi hitel 40 %-át saját iparunk fejlesztésére, és mű…

Egy nagy, felívelő korszakra kell készülnünk

A miniszterelnök szerint, ha a parlamenti választás után is folytatódhat a jelenlegi gazdaságpolitika, akkor Magyarország előtt egy nagy, felívelő fejlesztési korszak áll. Orbán Viktor a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által szervezett pénteki Lámfalussy-konferencián utalt a feltörekvő piacokon tapasztalt árfolyam-ingadozásokra is, amellyel kapcsolatban leszögezte, az árfolyamkérdést kizárólagos jegybanki hatáskörnek tartja. Kijelentette egyúttal: a magyar gazdaság rendkívül…

Orbán Viktor: Közép-Európa lehet Európa megújulásának motorja

A jövőben a közép-európai régió lehet a kontinens gazdasági és kulturális megújulásának egyik motorja – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán. A kormányfő lengyel kollégája, Donald Tusk társaságában ünnepi díszelőadáson vesz részt a Liszt Ferenc Zeneakadémián. Az esemény előtt tartott beszédében kiemelte: “ez a közös küldetés még közelebb hozhat minket egymáshoz, és mindkét ország számára egy…

Magyar-azeri gazdasági kapcsolatok

Továbbra is a mezőgazdaság lehet a magyar-azeri gazdasági kapcsolatok zászlóshajója, az azeri kormány 10 ezer magyar szarvasmarha megvásárlásához szükséges költségvetési forrást hagyott jóvá – mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára az azeri-magyar gazdasági vegyes bizottság keddi plenáris ülése után telefonon az MTI-nek. Tájékoztatása szerint megállapodás született a két ország közötti állategészségügyi együttműködésről…

Ukrajna aláírja az EU- társulási szerződést, ha a feleknek sikerül “normális” feltételekben megállapodniuk

Ukrajna akkor írja alá a társulási megállapodást az Európai Unióval, amikor a feleknek sikerül “normális” feltételekben megállapodniuk, és az ország gazdaságilag is készen áll rá – jelentette ki Viktor Janukovics ukrán elnök kedden ukrán tévécsatornák újságíróinak adott interjújában. “Mindent megteszünk azért, hogy Ukrajna erősebbé váljon, hogy lakosai évről évre jobban éljenek, és hogy az ország…

Az európai tagországok már régen elvesztették politikai és gazdasági függetlenségüket

                Az Európai Unió ma már egy olyan szövetségi állam, amelyben az európai tagországok már régen elvesztették politikai és gazdasági függetlenségüket. A Brüsszelből távvezérelt prés romboló hatásának egy része mindenki számára teljességgel látható, érzékelhető. Az alulról szerveződő, látens nyomás felismerése azonban már jóval összetettebb gondolkodást igényel. Helyi önkormányzatok…

MOL ügy – A Magyar Kormány közleménye

                                                                                                                                                                                                                                                                            A magyar Kormány, mint Horvátország legjelentősebb külföldi befektetőjének, a MOL-nak legnagyobb tulajdonosa, a mai ülésén áttekintette az olajipari társaság horvátországi befektetésével kapcsolatban kialakult helyzetet. A horvát állam és a MOL között létrejött szerződés alapján a MOL maradéktalanul teljesítette az abban vállalt kötelezettségeit, és az elmúlt években…

Nem felejtünk – 2010. október 4-én Devecsert elöntötte a vörösiszap

                                                                                                                                                                                                                                                                          2010. október 4-én átszakadt az ajkai MAL Zrt. Ajka és Kolontár közötti vörösiszap-tárolójának gátja. A kiömlő egymillió köbméternyi iszap elöntötte többek között Devecser mélyebben fekvő részeit, a város területének kb. egyharmadát. A termőtalajok átlagánál több nehézfémet tartalmazó, erősen lúgos kémhatása miatt maró hatású ipari hulladék körülbelül 40 négyzetkilométeren terült szét…

Orbán Viktor: a rezsicsökkentés és a devizahitelesek támogatása nemzeti ügy

                Az európai uniós túlzottdeficit-eljárás megszüntetését, az IMF-hitel idő előtti visszafizetését, a foglalkoztatottak számának növekedését, az infláció leszorítását, a gazdasági növekedés beindulását, valamint az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok bérének emelését említette az elmúlt hónapok sikerei között Orbán Viktor hétfőn a parlamentben. “Állunk a viták elébe, és küzdünk…

Az előzetes adatoknak megfelelően 0,5 százalékkal növekedett a magyar gazdaság

                A belső kereslet nyolc negyedévig tartó csökkenés után növekedett. A beruházások négy éve tartó volumencsökkenését megtörve a szektor 0,8 százalékponttal járult hozzá a növekedéshez. Az előző negyedévhez viszonyítva, minden felhasználási tétel így a háztartások fogyasztása, kormányzati fogyasztás, beruházások, export és import is élénkültek. Az előző kormányok idején…

Az MNB 4%-ra csökkentette a jegybanki alapkamatot

              Matolcsy György a Magyar nemzeti bank elnöke keddi kamatdöntési sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a monetáris tanács az alapkamat 0,25 százalékpontos csökkentése mellett döntött. A jegybanki alapkamat így 4%, amely Matolcsy szerint egyértelműen az egyévi kamatcsökkentési sorozat sikerének nevezhető.  Út a siker felé Az alapkamat csökkentésével párhuzamosan helyet kapott…

Orbán Viktor interjúja a The Wall Street Journal európai kiadásában

              Válságban a sztenderd gazdaságpolitika nem működik, ilyenkor célzott akciókra van szükség – mondta a miniszterelnök a The Wall Street Journal európai kiadásában pénteken megjelent interjúban. Az ilyen politikára mondják az emberek, hogy unortodox. Pozitívabb szemlélettel nézve innovatív és célirányos – tette hozzá Orbán Viktor. A kormányfő szerint a…

Top