Most itt vagy
Itt > Posts tagged "featured" (Page 3)

Magyar ökölvívó győzelem Venezuelában

Győzelemmel mutatkozott be Bacskai Balázs a WSB (World Series Boxing) félprofi szervezet sorozatában: a magyar ökölvívó a venezuelai tornán debütált sikerrel. Az amatőrként 2010-ben Európa-bajnok Bacskai az őt szerződtető venezuelai csapat színeiben a caracasi WSB-eseményen – a magyar szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint – egyhangú pontozással nyert az ír Steven Donnelly ellen. Riválisára háromszor is számolni…

Orosz interkontinentális rakétakísérlet a Barents-tengeren

Az orosz Északi Flotta Projekt 955 Borei-osztályú nukleáris meghajtású tengeralattjárókról tervez végrehajtani két Bulava típusú interkontinentális ballisztikus rakéta indítását (ICBM) 2016-ban, közölte a védelmi és ipari szektora a TASS-nak. A Bulava interkontinentális ballisztikus rakéták a kamcsatkai Kura katonai körzetben fognak becsapódni, tette hozzá a forrás. A kilövést el kell végezni a Barents-tengeren 2016 első félévében….

A válságok mögött külső erők és Soros György állnak

Spiegel:Orbán Viktor magyar kormányfő a válságokat egyre gyakrabban tulajdonítja külső erőknek és személy szerint Soros Györgynek. (A miniszterelnök világosan lát. (szerkesztőség) ). A nacionalizmus a nemzetek kialakulásának, a nemzetté válás folyamatának ideológiája. Legfontosabb jellemvonása a nemzet fogalmának előtérbe helyezése, az a nézet, hogy a nemzeti azonosság (nemzeti identitás) az emberi élet alapvető értéke, amely szélsőséges…

Megrendült az erdélyi magyarok biztonságérzete

Mára Románia az “igazságszolgáltatást” használja az erdélyi magyarok jogaink és javaink visszavonására, megcsonkítására, megkarcsúsítására Kelemen Hunor szerint az elmúlt időszakban megrendült az erdélyi magyar közösség biztonságérzete. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a szövetség kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) marosvásárhelyi ülésén tartott politikai helyzetértékelésében beszélt erről. Kelemen Hunor szerint a korábban ismert, de…

A magyar miért nem dönthet a saját sorsáról?

Ha a határokat 1920-ban etnikai alapon, igazságosan húzták volna meg, akkor ma Magyarország legalább húszmilliós ország lenne. Az antant célja az volt, hogy a közép-európai népek soha ne tudjanak erős kulturális, katonai, gazdasági együttműködést kialakítani. A közép soha ne állhasson a saját lábára a két véglet, a nyugat és a kelet között; a szabadkőműves antant…

Illegális bevándorlás- Bűn lenne, ha nem lehetne bevetni a magyar hadsereget

A Magyar Honvédség (MH) vezérkari főnöke szerint bűn lenne, ha nem lehetne bevetni a hadsereget akkor, ha a rendőrök már nem tudják kezelni a migránshelyzetet. Benkő Tibor vezérezredes a egy internetes portálon pénteken megjelent interjújában arról is beszélt, hogy a közelmúltban egy kibertámadást akadályoztak meg a magyar katonák. A vezérkari főnök nem ért egyet a…

Szombaton éjféltől tűzszünet Szíriában- 100 fegyveres csoport csatlakozott

A túlnyomó többségében fegyveres csoportok elleni küzdelem keretében az úgynevezett Szabad Szíriai Hadsereg bejelentette, hogy megállapodtak abban, hogy betartja a tűzszünetet, írja a TASS. A Szabad Szíriai Hadsereg és a fegyveres ellenzék, tiszteletben tartja az ideiglenes fegyverszünetet … két hétig, melyhez velük együtt 100 fegyveres csoport csatlakozott. A tűzszünet szombaton éjfélkor lépne hatályba. Szíriai ellenzék …

Orbán Viktor: Európa úgy viselkedik, mint egy félős, bezárkózott öregasszony

Az Európai Unió azt állítja, hogyha ők az uniós tagországokkal együtt sem tudják megoldani a közel-keleti konfliktusokat, akkor  Oroszország hogyan is tudná egyedül. Ennek ellenére az EU még sem hajlandó megállapodni Moszkvával egy közös politikai irányvonalban az ottani problémákkal kapcsolatban, melyek okozzák az illegális bevándorlást, mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök egy interjúban a német Bild…

Szerbia – A migránsválság kezelésére bevethető a hadsereg

Tomislav Nikolic szerb elnök csütörtökön felhatalmazta a védelmi minisztert arra, hogy szükség esetén teljes készültségbe helyezze a hadsereget “a kívülről érkező veszélyek” elkerülése érdekében. Ez egyben azt is jelenti, hogy akár a migránsválság kezelésére is bevethető lesz a hadsereg, illetve az elnök távollétében a védelmi miniszter is hozhat a bevetésre vonatkozó döntést. A nemzetbiztonsági tanács…

Ajándék: 10.000 automata fegyver Oroszországtól Afganisztánnak

Oroszország Szíria mellett Afganisztánban is rendet csinál. Szerdán afgán kormány tisztviselők vették át azt a 10000 automata fegyvert, és vele együtt a több millió lőszert, melyet ajándékba küldött Oroszország, aminek elfogadása jelzés értékű a háború sújtotta ország részéről, hogy Moszkvát bevonja a válság megoldásába. Az afgán biztonsági erők teljes egészében a külföldi támogatások segítségével küzdenek…

Illegális bevándorlók ellen- Helikopteres felderítéssel is segít a honvédség

Helikopteres felderítéssel is segíti a határőrizeti szervek munkáját szerdától Mórahalom, Ásotthalom, Domaszék, Kelebia és Röszke térségében a honvédség. A Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán a közleményében azt írta: a határon szolgálatot teljesítő katonák létszámát jelentősen megnövelték, továbbá a veszélyeztetett határszakaszokon gép- és harcjárművek bevonásával erősítették meg a járőrözést. Az illegális határátlépés és határzár rongálás ellen a…

Magyarország fegyverkezni akar

Komoly tervek vannak arra, hogy újra legyen védelmi ipar Magyarországon, ami állami beavatkozás nélkül elképzelhetetlen – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdaságért felelős helyettes államtitkára az új iparstratégiát, az Irinyi tervet bemutatva kedden, Budapesten. Lenner Áron Márk a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen rendezett, Business & Technology elnevezésű konferencián kifejtette: a globális és regionális biztonsági kockázatokat…

Európai Unió: Emberi jogokat sért a törökök kurdok elleni agressziója

Kati Piri holland politikus (aki egyébként Magyarországon, Celldömölkön született) nem nevezte terrorszervezetnek a PKK-t, amelyet Törökország, az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetnek tekint. Emberi jogokat sért a török biztonsági erők beavatkozása a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei ellen Kati Piri, az Európai Parlament törökországi jelentéstevője szerint – ezt hozta nyilvánosságra a képviselőnő…

A németek ránk akarják lőcsölni a terheket

Magyarország egész biztosan nem vesz részt menekültkontingensek befogadásában, de más közép- és kelet-európai államokban van hajlandóság az együttműködésre – mondta Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke vasárnap a ZDF német országos közszolgálati televíziónak- olvashatjuk az MTI-ben. A szociáldemokrata Schulz utál mindent, ami nem szociáldemokrata és nem liberális. Szeretné, hogy az olcsó munkaerő jöjjön Németországba,…

Ha a britek a kilépésre szavaznak, nem lesz visszaút

Nem lesz visszaút az Európai Unióba, ha a brit EU-tagságról júniusra kiírt népszavazáson a választók többsége a távozásra voksol – mondta hétfőn a brit miniszterelnök. David Cameron, aki a London által igényelt uniós reformokról a múlt heti brüsszeli EU-csúcson született egyezséget ismertette a brit parlament alsóházában, kijelentette: ebben az esetben azonnal elkezdődik a kilépés feltételeiről…

Az lszlám Állam gyermekeket toboroz, majd megöli őket

A tizenegy éves Abu Imara al Omri letérdel, hogy megcsókolja apja kezét; majd a végső áldás előtt a fiú felrobbantja magát egy teherautóval, amely tele van robbanóanyagokkal. De Omri nincs egyedül. A gyermekkatonák bevetése messze megelőzi ISIS világra jöttét, hiszen korábbi konfliktusokban is felhasználtak fiúkat és lányokat. ISIS azonban konkrét harcra nem használja a 18…

Tesztre készülnek az orosz stratégiai rakétások

Az oroszországi stratégiai rakéta erők 2016 második negyedévében tesztelik az RS-26 (Rubezs)  interkontinentális ballisztikus rakétát, közölte a TASS hírügynökséggel az állami védelmi ipar ágazat. A kilövést Kazahsztánban hajtják végre, mondta a forrás. Az RS-26 szilárd hajtóanyagú ballisztikus rakéta (kódneve: Rubezs), az RS-24 rakéta továbbfejlesztett változata. Az RS-26 könnyebb, mint az RS-24 (Jars) rakéta és több…

Top