Most itt vagy
Itt > Posts tagged "featured" (Page 10)

Újabb amerikai kongresszusi képviselő állt ki Magyarország mellett

Amerikai kongresszusi képviselő állt ki a washingtoni törvényhozásban a magyar kormány migránspolitikája mellett. Ted Poe, texasi képviselő kedden “Magyarország és a menekültválság” címmel fejtette ki mondandóját. “Először is, teljességgel irreleváns a külvilág véleménye arról, hogy Magyarországnak mit kellene, vagy mit nem kellene tennie. Magyarország szuverén állam, amely végül is a saját politikai döntéseit az érdekeinek…

Mi miért nem termelhetjük ki szénhidrogén kincseinket ?

Már az általános iskolában megtanultuk, hogy a Kárpát-medence helyén a Pannon-tenger helyezkedett el, melynek több kilométer vastag üledékrétegéből létrejött az egész medence alatt lévő szénhidrogén kincs. Kutatófúrást végez Szolnokon a 4-es út elkerülő szakasza és a Holt-Tisza közötti mintegy egyhektáros területen a kőolaj és földgázkitermelő a hollandiai Sand Hill Petroleum tulajdonában lévő O&GD Central Kft….

Moszkva: Putyin-Kerry tárgyalás

Három órán át tárgyalt az orosz elnök, Vlagyimir Putyin és az amerikai külügyminiszter, John Kerry kedden Moszkvában. A találkozó nem eredményezett áttörést a kétoldalú kapcsolatokban. Kerrynek meglehetősen mozgalmas napja volt kedden, amikor megbeszélést folytatott orosz kollégájával Szergej Lavrovval, majd fogadta az orosz elnök és tett egy sétát az Arbat sétáló utcában, amely Moszkva történelmi központja,…

Szaúd-Arábia, mint a terror elleni harc vezére ?

Na akkor kezdjük azzal, hogy Oszáma bin Láden egy szaúdi milliárdos család sarja volt! Oszáma a pénzéből és USA támogatásból, előbb harcolt Afganisztánba az oroszok ellen, majd gondolt egy iszlámosan nagyot és immár volt barátai ellen fordult. Persze attól időnként hazajárt Szaúdba. Nos, talán ahol a hatalom közelében terroristákat támogatók tolonganak, mi több, Szaúd a…

Nem hátrál meg a Hóman Bálint Alapítvány- Lesz szobor Székesfehérváron

Mint korábban írtuk, folyamatos támadás érte a Hóman Bálint Alapítványt a Mazsihisz, és a Zsidó Világszövetség részéről, a Székesfehérváron felállítandó Hóman Bálint szobor miatt. Nem mond le a székesfehérvári Hóman Bálint-szobor felállításáról, de az ünnepélyes avatásról a későbbiekben dönt a Hóman Bálint Alapítvány – közölte az alapítvány kuratóriumának elnöke keddi székesfehérvári sajtótájékoztatóján. Kováts Gábor a…

Martonyi segíteni akarja az iszlám mérsékelt vonulatát

Mindezek mellett is badarságnak minősítette azt az állítást, hogy a Nyugat erőtlen. Segíteni kell az iszlám mérsékelt vonulatát, a radikalizmussal viszont nincs megbékélés – jelentette ki Martonyi János volt külügyminiszter az iszlám radikalizmusról rendezett keddi budapesti nemzetközi konferencián. Az eszmecserét a Danube Institute (Duna Intézet), a Professzorok Batthyány Köre és a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi…

Moszkva haragos: Lavrov-Kerry találkozó

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter tárgyalásokat kezdett Moszkvában John Kerry amerikai külügyminiszterrel. Az orosz külügyminisztérium elfogadhatatlannak tartja azt az amerikai törekvést, mely szerint Oroszországot, mind katonailag, mind gazdaságilag elakarja szigetelni, mondta Szergej Ribakov orosz külügyminiszter-helyettes. Mi sérelmet szenvedtünk, és teljes mértékben elutasítjuk az amerikai alattomos, hegemón törekvéseket, tette hozzá Ribakov. Jelentős problémák vannak a jelenlegi kommunikációval,…

Összefogással és értelmes párbeszéddel, kötelességeink vannak Magyarország felé!

Rád is szükség van ehhez…, mert: Minden Magyar felelős, Minden Magyarért! Szeretnék elsősorban is köszönetet mondani, mindazoknak akik elolvassák, elolvasták az alábbi írásomat és ezúton, ugyancsak megköszönve tiszteletben tartani, mindenkinek a szabad gondolatait és véleményét. Ugyanakkor én Önöknek és Nektek meg kell valljam és próbálva persze a saját nézőpontomat figyelmen kívül hagyni, hogy a saját…

Sikeres orosz ballisztikus rakétakísérlet a Barents-tengeren

A Verkhoturie orosz nukleáris tengeralattjáró (NATO-kód: Delta IV) sikeresen fellőtt egy Sineva típusú ballisztikus rakétát (NATO-kód: SS-N-23 “Skiff”) a Barents-tengeren végrehajtott kiképzési feladat során. A rakéta a kamcsatkai félszigeten csapódott be, természetesen betonnal töltött robbanófejjel, közölte az orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata. A hétvégén a Rang Dmitrij Zelikov kapitány által parancsnokolt tengeralattjáró, mely az Északi Flotta…

Hóman Bálint-szobor- Hőbörög a Mazsihisz

Több százan gyűltek össze a székesfehérvári Bartók Béla téren rendezett rendhagyó hanuka ünnepségen vasárnap délután, hogy tiltakozzanak a térre tervezett Hóman Bálint-szobor felállítása ellen. A Mazsihisz által szervezett eseményen jelen volt többek között Ira Forman, az Amerikai Egyesült Államok kormányának antiszemitizmus elleni megbízottja, Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete, valamint Michael Horler, Kanada nagykövetének helyettese. A…

2018-ról tabuk nélkül

2018-s választásokig még nagyon sok víz le fog folyni a Dunán és sok minden megtörténhet és akár annak az ellenkezője is. De vázoljunk fel néhány olyan lehetséges szituációt, amelyek egyre inkább a valósághoz vannak közel, sem mint az olyannyira emlegetett összeesküvés elméletekre hajaznának… ********** Talán még emlékeznek, emlékeztek 2014 év végén szervezett erők által provokált,…

Vlagyimir Putyin: Elpusztítani mindent, amely veszélyezteti az orosz katonai beavatkozást Szíriában

Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte, hogy a Szíriában harcoló katonai egységek pusztítsanak el minden olyan célpontot, amelyek veszélyeztetik a fegyveres erők katonai beavatkozását, írja a TASS. Én nagyon kemény fellépést várok a szíriai rendteremtés érdekében. Bármilyen célpontot, amelyek veszélyeztetik az orosz erőket és infrastruktúráikat a földön, azonnal meg kell semmisíteni, közölte Putyin elnök az orosz…

Orbán Viktor: Őrült és veszélyes gondolat egy Európai Egyesült Államok létrehozása

Az európai emberek képesek lesznek arra, hogy megvédjék magukat és a kontinenst ezzel a gondolattal szemben. Az európai politikából már hosszabb ideje “kikerültek a józan ész megfontolásai” – vélekedett Orbán Viktor miniszterelnök a Lidové Noviny című cseh napilapnak adott interjúban, amelyet az újság szombaton tett közzé. “Egy olyan zárt, ideologikus burokban ül ma az európai…

Hóman Bálint-szobor- Székesfehérvár vezetése meghátrált

Mint korábban írtuk, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke és a Mazsihisz tiltakozott a Székesfehérvárra tervezett Hóman Bálint szobor felállítása ellen. A székesfehérvári önkormányzat “az ország és a város érdekeit szem előtt tartva” arra kéri a Hóman Bálint Alapítványt, hogy gondolja át a szobor felállítását – hangsúlyozta Cser-Palkovics András polgármester pénteken tett sajtónyilatkozatában. A fideszes városvezető…

Az USA hadszíntérnek akarja használni Európát

Az Egyesült Államok azt tervezi, hogy nukleáris arzenálja jelentős részét áttelepíti Európában, mely B61-12-es irányított bombákból áll. Moszkva óva inti az Egyesült Államokat, és felhívta a lehetséges veszélyekre és kockázatokra a figyelmet, melyet az amerikai nukleáris fegyverek európai jelenléte okozhat.  Az USA azonban tagadja, hogy az idén áthelyezné Európába az említett fegyvereket. Moszkva bekérette az…

Illegális bevándorlás – A német kormány a határ lezárását fontolgatja

A vészhelyzet kezelését célzó, még alakuló elképzelés “magva” az, hogy “messzemenően” lezárják az ország határait. A német kormány vészhelyzeti tervet fontolgat arra az esetre, ha nem csillapodik a menekülthullám, a formálódó elképzelés lényege a határ lezárása és a belépés megtagadása a biztonságos harmadik országból érkező menekültektől – írta csütörtökön a Bild című német lap. A…

Egy felszólalás az Európai Parlamentben Strasbourgból…

“Mr. Orbán! Szeretnék Öntől bocsánatot kérni azért, ami ebben a teremben zajlik. Európa alapító atyái most minden bizonnyal forognak sírjukban. Ami itt folyik, az bosszú az Ön sikeres konzervatív kormányzásáért. Mr. Orbán! A nemzetközi tőke utálja Önt, mert megadóztatja. A baloldal utálja Önt, mert a keresztény értékeket beleírták Alkotmányukba. A szocialisták utálják Önt, mert Ön…

Mit lehet erre mondani?

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az Albán Köztársaság elnökének meghívására, Orbán Viktor miniszterelnök képviseletében részt vesz a kommunizmus albániai lebontásának 25. évfordulója alkalmából tartandó ünnepi rendezvényeken Tiranában – tájékoztatta a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője a Kormány portálon. Mit lehet erre mondani? Hogy miért kell a magyar kormány második emberének egy zavaros ország buliján ott lenni? Hogy nincs más…

Top