Most itt vagy
Itt > Posts tagged "devizahitelek" (Page 2)

A bankoknak most kell szembenézniük azzal, hogy tisztességtelenül jártak el az emberekkel szemben

A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja módosító indítványt nyújt be a kormány devizahitelesek megsegítését célzó törvényjavaslatához; ennek lényege, hogy az elévülés szabályait “pontosan és precízen” meghatároznák – közölte a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában. Rogán Antal azt mondta, a kormány által benyújtott törvényjavaslat “csak a kezdet”, és a bankoknak most kell majd…

Devizahitelek- Több millió embert büntetlenül át lehet verni?

Ekkora léptékben különösen nagy értékű csalásnak számít ez a büntetőjogi kategória. Végre rendet vágnak a bankok tisztességtelen deviza- és forinthitelügyleteiben, de azért naivan eltűnődöm azon, hogy kiderült a csalás – tisztességtelenek voltak a szerződések és az ügymenet is –, felelősök pedig nincsenek. Ugyanakkor már egy, a fogyasztókat megtévesztő hirdetésért is büntetés jár. Ha rosszul parkolok…

Devizahitelek- A tisztességtelen feltételeket kiküszöbölik, és a megkötött szerződéseket fenntartják

Az Európai Bíróság gyakorlata alapján a kormány arra törekszik,  hogy a devizahitel-szerződések tisztességtelen feltételeinek kiküszöbölésével tartsa fenn a megkötött szerződéseket – olvasható a pénteken az Országgyűlés elé benyújtott törvényjavaslat általános indoklásában. A devizahitelesek megsegítését célzó első törvényjavaslat az indoklás szerint a fennálló szerződések tartalmát csak annyiban módosítja, hogy az érintett szerződések a tisztességtelen kikötések hiányában…

Devizahitelek – Orbán Viktor a tisztességtelenül szerzett előnnyel való elszámolásról

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a devizahitelek ügyében elfogadott kormányzati akciótervvel új korszak veheti kezdetét: a tisztességtelen bankok után eljöhet a fair bankok ideje. A kormányfő Brüsszelből, az európai uniós csúcstalálkozó helyszínéről nyilatkozott pénteken telefonon a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának, amelyben azt is közölte: továbbra is ellenzi, hogy Jean-Claude Juncker legyen az Európai Bizottság…

Devizahitelek- Mennyit, hány forintot ér egy emberélet?

A kérdésre, hogy ki mozgatja, mozgatta a devizapiacot, adott devizákkal szemben (itt az adott szónak óriási súlya van) a válasz: az európai jegybankkartell,, az Európai Központi Bank programja alapján. A Hazai pénzintézetek végrehajtották a Magyar Állam 2008-ban kért pénzügyi stabilitás programjában foglaltakat. A Magyar Nemzeti Bank pedig az EKB programját. Hamar eltetszettek felejteni, ki, kik…

Devizahitelek- Az árfolyamrés visszafizetése 50-60 milliárd, az egyoldalú kamatemeléseké 400-450 milliárd forint lehet

Devizahitelek- Az árfolyamrés visszafizetése 50-60 milliárd, az egyoldalú kamatemeléseké 400-450 milliárd forint lehet. Jelentős terhet jelent majd a bankszektor számára a devizahiteles mentőcsomag a megkérdezett elemző szerint. Gyurcsik Attila, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint Varga Mihály szerdai bejelentése alapján várhatóan az árfolyamrés kérdésében fog tiszta vizet önteni a kormány a pohárba jövő pénteken,…

Devizahitelek- Petíciót kapott az MNB elnöke

Magyar Nemzeti Bank Matolcsy György a Magyar Nemzeti Bank elnöke részére Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet 1171 Budapest, Zrinyi utca 121. Tisztelt Elnök Úr ! A Magyar Nemzeti Bank 2013 október 1. napjától a pénzügyi felügyeletet ellátó intézmény. Álláspontunk szerint a 2014 június 16. napján született Kúriai döntés a Jegybankot, mint pénzügyi felügyeletért felelős fogyasztóvédelmi intézményt…

Devizahitelek- Az igazságügyi tárca már tanulmányozza a jogegységi döntést

Az Igazságügyi Minisztérium örül annak, hogy megszületett a Kúria jogegységi határozata a devizahitelesek ügyében, és elemzi, milyen jogalkotási feladata származik belőle – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter szerdán, a tárca államtitkárait bemutató sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva. A miniszter jelezte: a Nemzetgazdasági Minisztériummal elemzik, vizsgálják a kérdést, és várhatóan szeptemberre lesz álláspont arról, hogy milyen feladatokat kell…

Devizahitelek – Kúria: tisztességtelen az árfolyamrés, szigorú feltételekhez kötött az egyoldalú szerződésmódosítás

A devizahiteleknél alkalmazott árfolyamrés tisztességtelen, az árfolyamkockázat tisztességessége azonban csak akkor vizsgálható, ha a pénzintézet nem megfelelő tájékoztatása miatt az átlagos fogyasztó számára a szerződés erre vonatkozó része nem érthető. Az egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége pedig nagyon szigorú feltételekhez kötött – mondta ki a Kúria hétfői jogegységi döntésében. A Kúria hétfői sajtótájékoztatóján Simonné Gombos Katalin, a…

Devizahitelek – A bankszövetséggel egyeztetett a Nemzetgazdasági Minisztérium

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a bankszövetséggel egyeztetett a devizahitelek kivezetésének lehetőségeiről kedden – derül ki a minisztérium közleményéből. A Nemzetgazdasági Minisztérium képviselői Orbán Gábor adó- és pénzügyekért felelős államtitkár vezetésével a Magyar Bankszövetséggel egyeztettek a devizahitelek kivezetéséről. A tárca többféle javaslattal készül a Kúria jogegységi döntésére azért, hogy a határozat megszületése után a lehető legrövidebb…

A kormány célja változatlan: ki kell vezetni a devizahiteleket

A kormány többféle javaslattal készül a Kúria jogegységi döntésére a devizahiteles probléma megoldása érdekében azért, hogy a határozat megszületése után a lehető legrövidebb időn belül lépni tudjon – mondta Varga Mihály régi-új nemzetgazdasági miniszter szombaton. A Kúria június 16-án jogegységi döntést hozhat több, devizahitellel kapcsolatos kérdésben. Varga Mihály kiemelte, hogy sokféle megoldás lehetséges, amelyekről egyeztetni…

Devizahitelek- A Kúria június 16-án jogegységi döntést hozhat

A Kúria június 16-án jogegységi döntést hozhat több, devizahitellel kapcsolatos kérdésben – jelentette be Wellmann György, a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője kedden Budapesten, a Kásler kontra OTP per tárgyalása után tartott sajtótájékoztatón. Wellmann György kifejtette: azokat a pontokat érinti majd a jogegységi döntés, amelyek a 2013 decemberében közzétett, előző jogegységi határozatból kimaradtak. Négy olyan kérdést…

Devizahitelek – Kúria: érvénytelen az árfolyamrés a Kásler-ügyben

A Kásler-ügyben érvénytelenek az árfolyamrésre vonatkozó szerződéses rendelkezések  – mondta ki a Kúria kedden. A Kúria felülvizsgálati döntése szerint a Kásler házaspár és az OTP közötti devizahitel szerződésnek érvénytelen az a két pontja, amely a vételi és az eladási árfolyamra vonatkozik, és ahelyett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mindenkori hivatalos árfolyamát kell alkalmazni. Egyebekben a…

Hétfőn elfogadhatják a kilakoltatási moratóriumról szóló törvényt

A kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról szóló törvényjavaslat lesz az első előterjesztés, amelyet az új parlament elfogad – jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a házbizottság pénteki ülése után tartott sajtótájékoztatóján. Közölte, hogy a Fidesz kezdeményezésére az indítványt – házszabálytól való eltéréssel – már hétfőn elfogadhatják. A devizahitelesek megsegítését szolgáló kilakoltatási moratóriumnak ezúttal nem lesz végső…

Devizahitelek- Tömeges érvénytelenítés várható?

Képtelenség lesz kijavítani a devizahitel-szerződéseket, és törekedni azok érvényessé nyilvánítására – állítja egy devizahitelügyekben jártas ügyvéd. Szerinte utólag nem lehet megadni az átfogó tájékoztatást az ügyfeleknek, így szerződések tömeges érvénytelenítése várható. Tömegesen vonhatja maga után a devizahitel-szerződések érvénytelenségét az Európai Bíróság a magyar vonatkozású Kásler-ügyben hozott ítélete – véli Bihari Krisztina ügyvéd, aki 3500 devizaadóst…

Devizahitelek- Visszautalt Magyarországra egy ügyet az uniós bíróság

A szombathelyi törvényszék feladata eldönteni, hogy az uniós fogyasztóvédelmi szabályok értelmében tisztességtelen szerződési feltétel-e egy devizahitel-szerződésben, hogy a bank kikötötte: az esetleges jogvitákban nem rendes, hanem választottbíróság járhat el – derül ki a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság hétfőn közzétett végzéséből. A luxembourgi bírák a végzésben arra mutatnak rá, hogy szombathelyi kollégáik kötelesek megállapítani azt, hogy…

Devizahitelek- “Az új Országgyűlés első dolga lesz, hogy meghozza a további döntéseket”

A pénzügyi rezsicsökkentéshez kapcsolódó két újabb fontos intézkedés lépett életbe csütörtökön – közölte a Fidesz az MTI-vel. A bankoknak csütörtökig kell postázniuk az árfolyamgátról szóló tájékoztatást minden olyan lakáshitelesnek, aki jogosult gyűjtőszámlahitelre, de még nem lépett be a programba. Szintén csütörtöktől legalább 500 milliós bírsággal is büntethetőek azok a bankok, amelyek megszegik az ingyenes készpénzfelvétel…

Devizahitelek- Nyílt levél az Alkotmánybíróságnak!

Tisztelt Alkotmánybíróság ! Alulírott Falus Zsolt Ferenc magyar állampolgár (1171. Budapest, Zrinyi utca 121.), mint a Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet elnöke a hazai típusú devizahitelezéssel kapcsolatban, az alábbi észrevételeket kívánom tenni a T. Alkotmánybíróság számára. Az Alkotmánybíróság részére megküldött Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumi beadvány a devizahiteles szerződések alkotmányellenességét valamint, azok utólagos, jogalkotási úton történő megváltoztatásának…

Top