Most itt vagy
Itt > Posts tagged "Budapest Pride"

Budapest Pride: Megmozdulásokkal tiltakoznak a hazafias szervezetek

Felhívás mindenkihez a hagyományos családmodell és gyermekeink egészséges fejlődésének védelmében – a „pride” ellen címmel felhívást tettek közzé a Magyar Ellenállás szervezetei, a HVIM, MÖM, Betyársereg, Erő és Elszántság, Gárdamotorosok és a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom. Az összefogás széleskörű voltát mutatja, hogy Budaházy György kezdte el szétküldeni a felhívást, és hogy a Nemzeti…

Kordonbontásra készülnek a Budapest Pride résztvevői

Alternatív útvonalat, illetve akár kordonbontást is terveznek a szombati Budapest Pride szervezői, akik szabad és biztonságos vonulást szeretnének elérni. Karlik Cintia, a Budapest Pride szóvivője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta, indokolatlannak és aránytalannak tartják a rendőrség csütörtöki bejelentését, amely alapján hermetikus területzárással biztosítanák rendezvényüket. Hangsúlyozta, a kordonok nem nyújtanak teljes biztonságot, a tapasztalatuk ugyanis az, hogy…

Harminchat nagykövetség támogatja a budapesti szennyben masírozást

Harminchat nagykövetség biztosította támogatásáról a magyarországi homoszexuális, biszexuális és transznemű és queer (LMBTQ) közösségeket, valamint a békés és “törvényes keretek” közötti magamutogatásukat a 22. Budapest Pride fesztivál alkalmából csütörtökön kiadott közös közleményében. Az amerikai, argentin, ausztrál, osztrák, belga, brazil, chilei, ciprusi, dán, ecuadori, brit, észt, finn, francia, görög, holland, ír, izlandi, izraeli, kanadai, lett, litván,…

Bemocskolták a világ legszebb Fővárosát

“Velünk teljes!”  a mottója a 21. Budapest Pride LMBTQ (leszbikus, homokos, biszexuális, transznemű és queer) aberrációnak, amelynek ma volt a masírozása a világ legszebb városában, a mi keresztény országunk Fővárosában, Budapesten. MTI Fotó: Balogh Zoltán magyartudat.com

Fővárosunk bedugul a homoszexuális masírozás miatt

Demonstráció miatt ma ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest I., V. és VI. kerületében: számos helyen tilos parkolni, délután pedig időszakosan több forgalmas utat és teret lezárnak. A közösségi közlekedésben kora délutántól számos változás lesz. Szombat délután rendezik meg a fővárosban a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség Budapest Pride fesztiváljának felvonulását. A Budapesti…

Szivárványos rongyokba öltözött Budapest- Éjjel elkezdődött a Budapest Pride

Az összejövetel megnyitóján megjelent többek között Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke, Szél Bernadett, az LMP társelnöke, és Kunhalmi Ágnes, az MSZP politikusa, Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, Juhász Péter, az Együtt alelnöke, valamint több nagykövetség képviselői. Megkezdődött a Budapest Pride fesztivál péntek este Budapesten, a megnyitón a szervező Szivárvány Misszió Alapítvány elnöke azt hangsúlyozta:…

Liberális országok magyarországi nagykövetségei a Budapest Pride mellett

Huszonöt nagykövetség a 20. Budapest Pride fesztivál alkalmából pénteken közös közleményben támogatásáról biztosította a magyarországi leszbikus, homoszexuális, biszexuális és transznemű (LMBT) közösségeket, valamint a békés és törvényes keretek közötti önkifejezésüket. Az amerikai, ausztrál, osztrák, belga, brazil, dán, brit, finn, francia, görög, holland, ír, izraeli, kanadai, litván, máltai, német, norvég, olasz, portugál, spanyol, svájci, svéd, szlovén…

Budapest Pride – Két embert előállítottak, többeket igazoltattak

Két embert előállítottak, 29 embert igazoltattak a rendőrök a Budapest Pride rendezvényéhez kapcsolódóan – tájékoztatta az ORFK kommunikációs szolgálata szombaton kora este az MTI-t. A rendőrség az előállítottakról egyelőre további részleteket nem közölt. Az MTI tudósítói arról számoltak be, hogy a Hősök terénél ellentüntetők áttörték a kordont, mintegy 15-20 ember szitkozódva a tömegbe rohant, de…

Vádemelés egy férfi ellen, aki “zaklatta” a Budapest Pride résztvevőit

“Kihívóan közösségellenes magatartással elkövetett közösség elleni erőszak bűntette” miatt vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen, aki a Budapest Pride felvonulás résztvevőit zaklatta – tájékoztatta a fővárosi főügyész pénteken az MTI-t. Ibolya Tibor közölte: a vádirat szerint a férfi a 2012. július 7-én a Budapest V. kerületében megtartott rendezvényt követően odalépett egy, a felvonulást támogató…

KDNP: A résztvevők ne provokálják a velük nem tartókat!

                A Kereszténydemokrata Néppárt arra kéri a Budapest Pride felvonulás résztvevőit, hogy ne provokálják a velük nem tartó embereket, családokat és közösségeket. A kisebbik kormánypárt az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében a felvonulás kapcsán hangsúlyozza, hogy a meleg büszkeség kifejezésének határa ott húzódik, ahol a felvonulók még nem sértik…

A Békemenet honlapjáról a homoszexuális felvonulásra visz a net

                Legalábbis ami az internetet illeti. A  magyar kormány támogatására rendszeresen megszervezett, Békemenet nevű rendezvény weboldala (bekemenet-2012.hu) ugyanis jelenleg a Budapesten egész héten zajló homoszexuális fesztivál, a Budapest Pride honlapjára vezet, immár órák óta. Az erősen kétségesnek tűnik, hogy az erősen nyugatellenes békemenetesek hirtelen az egyik leglátványosabb nyugatos…

Top

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás