Most itt vagy
Itt > Posts tagged "Brüsszel"

Folyik a Hazánk elleni boszorkányüldözés

Az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgársági jogi és igazságügyi (LIBE) bizottságának a magyarországi demokrácia helyzetét vizsgáló csütörtöki meghallgatása a Magyarország ellen folyó boszorkányüldözés része – jelentette ki az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában. Kovács István úgy vélekedett: a jelentésben borítékolhatóan az fog szerepelni, hogy “Magyarországon olyan diktatúra van, amit még…

Kár hogy nem Brüsszel felé mennek- NATO harckocsik Tatabányán

NATO harckocsik útban a Brave Warrior 2017 hadgyakorlatra 2017. június 26-án 14 órakor a tatabányai vasútállomáson. Az idei gyakorlathoz hét ország tizenhét nemzeti gyakorlatát kapcsolják hozzá összesen mintegy 40 ezer fő részvételével. A Saber Guardian 2017 éleslövészetekkel egybekötött, terepen végrehajtott harcászati gyakorlatokból, valamint számítógéppel támogatott törzsvezetési gyakorlatból tevődik össze. A harcászati gyakorlatokat romániai gyakorlótereken, míg…

Egyetértünk, ne engedjen a kormány a zsarolásnak!

A magyar kormány zsarolásnak és európaiatlan magatartásnak tekinti, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást kíván indítani azon tagállamok ellen, amelyek nem hajlandóak végrehajtani az illegális bevándorlók kötelező betelepítéséről szóló kvótadöntést – jelentette ki Szijjártó Péter az Országgyűlésben, hangsúlyozva: a kabinet nem enged a zsarolásnak, közölte Magyarország kormánya. Az amerikaiak pofátlan beavatkozása a magyar ügyekbe, a…

Nekünk szabadság és függetlenség nélkül nem igazi otthon a Haza

Brüsszelt meg kell állítani, és a kormányzati felelősséget továbbra is a nemzeti erők kezében kell tartani – jelentette ki a miniszterelnök a Magyar Nemzeti Múzeumnál rendezett díszünnepségen szerdán. “Lehet, hogy Brüsszelnek és a nemzetközi pénztőkének nem számít sem a magyar nemzet múltja, sem a magyar jövő. De nekünk számít. Lehet, hogy Brüsszelnek és a nemzetközi…

Brüsszellel szemben meg kell védeni a szuverenitásunkat

Orbán Viktor miniszterelnök két nagy csatára számít az idén Brüsszellel: az egyik migrációs, a másik gazdaságszervezési kérdésekben várható, és mindkét területen “meg kell védeni a szuverenitásunkat”. A kormányfő pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kijelentette: meg kell akadályozni azokat a brüsszeli kísérleteket, amelyek a migrációval kapcsolatos nemzeti hatáskörök elvonását célozzák. Ezzel összefüggésben emlékeztetett,…

Brüsszel szét akarja verni a rezsicsökkentést

Semmi nem akadályozná meg a szolgáltatók “áremelési indulatait” és minden költséget elszámolnának “ami a csövön kifér”. Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke szerint a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) jogszabály-alkotási joggal történő felruházása védheti meg a rezsicsökkentést azokkal a brüsszeli törekvésekkel szemben, amelyek eltörölnék a hatóságilag szabályozott árakat a lakossági energiaellátásban. A kormánypárti politikus szombaton,…

Orbán Viktor keményen üzent Brüsszelnek

Kiszelly Zoltán politológus szerint Orbán Viktor egyértelműen azt üzente keddi, múzeumkerti ünnepi beszédével Brüsszelnek, hogy rossz irányba megy. Az elemző az M1 aktuális csatorna esti műsorában arról beszélt, az ugyan nem kérdés, hogy Magyarország is az unió tagja, és ebből a helyzetből az ország és a szervezet is profitál. Azonban az utóbbi időben az unió…

Kalasnyikovokkal tüzeltek a rendőrökre Brüsszelben

Ismeretlen tettesek Kalasnyikovokkal rálőttek a rendőrökre kedd délután Brüsszelben, miközben a rendfenntartók házkutatást tartottak egy lakásban a tavaly novemberi párizsi terrortámadásokkal összefüggésben – jelentette a helyi média. Az RT hírportál legfrissebb értesülései szerint Kalasnyikov típusú gépkarabéllyal támadtak a helyszínen lévő rendőrökre, akik közül az három megsebesült. A támadásról szóló híreket Eric Van der Sypt, a…

Orbán Viktor Európának: Oroszországgal is gomboljuk újra a kabátot!

A migrációs válság kezelését célzó hatpontos javaslatcsomaggal érkezik az Európai Tanács szerda esti rendkívüli ülésére, Brüsszelbe Orbán Viktor miniszterelnök, aki bajorországi sajtótájékoztatóján a magyar-horvát határon is “éles határzárat” helyezett kilátásba. A kormányfő szerdán a Banz kolostorban (Kloster Banz) ismertette elképzeléseit, miután részt vett a német konzervatív CSU tartományi törvényhozási frakciójának tanácskozásán, és megbeszélést folytatott Horst…

Gorbacsov: Amerika eltévedt a dzsungel sűrűjében, és magával ránt bennünket is

Másról sem hallunk, csak Amerika és az Európai Unió Oroszország elleni szankcióiról. Teljesen elvesztették volna a fejüket?– tette fel a kérdést Gorbacsov a Pravda orosz lapnak nyilatkozva. Amerika eltévedt a dzsungel sűrűjében, és magával ránt bennünket is– tette hozzá a peresztrojka atyja. Mondjuk ki őszintén, (Amerika) máris újabb hidegháborúba rántott bennünket azzal, hogy nyíltan meg…

Elmérgesedő vita London és az EU között

Egyre indulatosabb szóváltássá fajul a brit kormány és az Európai Unió közötti vita a Brüsszel által követelt 2,13 milliárd eurós pótlólagos brit befizetés ügyében. A szombati brit sajtó egybehangzó értesülései szerint David Cameron miniszterelnök – aki előző nap egyértelművé tette, hogy London nem fogja kifizetni az összeget a december 1-jei határidőre – nem sok szövetségesre…

Brüsszel kötelezettségszegési eljárása Magyarországgal szemben

Az Európai Bizottság csütörtökön felszólította Magyarországot – miként Észtországot és Görögországot is -, hogy hozza összhangba nemzeti vasútbiztonsági előírásait az e tárgykörben született uniós irányelvvel. A brüsszeli testület ezzel új szakaszba léptette e három tagállammal szemben indított kötelezettségszegési eljárását. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) azt közölte, hogy még nem kapta meg a hivatalos értesítést. Magyarország…

Brüsszeltől újabb, 50 milliárd forint Magyarországnak

Újabb, 50 milliárd forintnyi, 2014. április 15-e utáni számlát fizetett ki Brüsszel – közölte Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára hétfőn az MTI-vel. A helyettes államtitkár közleménye szerint a múlt heti 25,8 milliárd forintos utalás után a jelenlegi, a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében érkezett kifizetés egyben arra is utal,…

Gázai agresszió- Összecsapások, tüntetések Európában

Összecsapások törtek ki szombat délután Párizsban a palesztinok támogatására összegyűlt mintegy 3 ezer ember és a rendőrök között. Tüntetések voltak más európai fővárosokban, Londonban és Brüsszelben is, de – legalábbis az eddigi hírek szerint – ezek békésen zajlottak. A párizsi tüntetés megtartását előző nap betiltották a francia hatóságok. A tiltás ellenére a főváros egyik északi…

Devizahitelek – Orbán Viktor a tisztességtelenül szerzett előnnyel való elszámolásról

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a devizahitelek ügyében elfogadott kormányzati akciótervvel új korszak veheti kezdetét: a tisztességtelen bankok után eljöhet a fair bankok ideje. A kormányfő Brüsszelből, az európai uniós csúcstalálkozó helyszínéről nyilatkozott pénteken telefonon a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának, amelyben azt is közölte: továbbra is ellenzi, hogy Jean-Claude Juncker legyen az Európai Bizottság…

Oroszország azonnal kér Kijevtől 1,9 milliárd dollárt a gázhátralékból

Nyilvánosságra hozta hétfő hajnalban az Európai Bizottság, hogy milyen megállapodást javasolt a háromoldalú, EU-ukrán-orosz gáztárgyalásokon, Brüsszel azt is közölte: Kijev elfogadná a javaslatot, de Moszkva nem megy bele az alkuba. A bizottság közleménye szerint a jelenleg fennálló hátralékokat Kijevnek összesen hét részletben kellene rendeznie, ebből az első 1 milliárd dollár kifizetését még hétfőn. A maradék…

Brüsszel- hét gazdaságpolitikai javaslatot fogalmaztak meg Magyarországnak

Közzétette hétfőn az uniós tagállamok számára készített úgynevezett országspecifikus gazdaságpolitikai ajánlásokat az Európai Bizottság. A Magyarország számára készített javaslatok között első helyen az államadósság további csökkentése szerepel, második a hitelezés elősegítése, a harmadik pedig a cégek adórendszerének egyszerűsítése. Az ajánlásnak a gazdaság helyzetét elemző szakaszában a bizottság szakemberei megállapítják, hogy a Brüsszelbe eljuttatott konvergenciaprogramban és…

Putyin a Déli Áramlat útvonalának megváltoztatásával fenyeget

Az orosz államfő arra figyelmeztette az Európai Uniót, ha akadályokat gördít a Déli Áramlat építése elé, akkor Moszkva új útvonalat keres a gázvezetéknek. Vlagyimir Putyin ezt a világ legnagyobb hírügynökségeinek vezető munkatársaival tartott szentpétervári találkozón mondta szombaton. Az orosz elnök közölte: “ha továbbra is lesznek problémák a Déli Áramlattal, és Brüsszel állandóan megakasztja a kerekeket…

Top