Székelyzászló-ügy – Szolidaritási nyilatkozatot adtak ki Kárpát-medencei ifjúsági szervezetek

 

 

 

 

 

 

Szolidaritási nyilatkozatban állt ki a székelyek mellett több Kárpát-medencei magyar ifjúsági szervezet a székelyzászló-üggyel kapcsolatban.

“Ma már nem azokat az időket éljük, hogy egy nemzetet, egy csoportot vagy egy személyt az identitása, nemzetisége, gondolkodása miatt meg lehessen hurcolni” – olvasható a dokumentumban, amelyet az egyik csatlakozó, a Fidelitas, a Fidesz ifjúsági társszervezete juttatott el az MTI-hez.
A nyilatkozatban hangsúlyozzák, hogy ma már az államokat olyan nemzetközi szerződések kötik, amelyek a békés együttélésre szorítják őket. Hozzáteszik, ilyen szerződéseknek Románia is részese. Idéznek például az ENSZ Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányából, amely szerint olyan államokban, ahol nemzeti, vallási vagy nyelvi kisebbségek élnek, az ilyen közösségekhez tartozóktól nem lehet megtagadni azt a jogot, hogy csoportjuk más tagjaival együtt saját kultúrájuk legyen, saját vallásukat gyakorolják, és saját nyelvüket használják.
Az ifjúsági szervezetek arra kérik Európa népeit, hogy fejezzék ki szolidaritásukat “a román kormány magyarellenes politikájának áldozataival, hogy ne lehessen némán és titokban a 21. században embereket megkülönböztetni származásuk miatt”. A román társadalmat pedig arra kérik, hogy ítélje el és számolja fel az ilyen kirekesztő cselekményeket, különösen azokat, amelyek állami indíttatásúak.
A Fidelitas mellett csatlakozott a szolidaritási nyilatkozathoz a Horvátországi Magyarok Ifjúsági Közössége, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a felvidéki Magyar Ifjúsági Közösség és a Via Nova ICS, az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács, a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórum, valamint a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége.

MTI/magyartudat.com

 

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás