„A gazdálkodásnak mifelénk nincs pozitív jövőképe, akarattal van úgy csinálva, hogy az ember unja meg.” Báró Apor Csaba viszont nem unja, hanem pörgeti: csak a jövő érdekli.

Apor Csabát napközben nem lehet otthon találni, mert nyáron sok a munka a mezőn. Hajnalban kimegy, este hét után ér haza. Nem, nem egy fiatal gazdáról van szó, a kilencvenegy éves Apor báró Torján több mint száz hektár földön gazdálkodik.

Apor Csaba elmesélte, fiatalkorában atlétaként sportolt, később pedig lovagolt. Ilyenek az Aporok, nem tudnak ülni egy helyben: szeretik a gazdálkodást, szeretik a kereskedelmet, szeretik az állatokat. Amit nem szeretnek: magukról beszélni. „A múltról nem érdemes beszélni, inkább a jövő foglalkoztat” – tereli el a szót.

Kik az Aporok?

Torja legismertebb családja, az Apor család tagjai főrangú bárók voltak. Apor László erdélyi vajda a székelyek és a szászok ispánja volt. A család 1693-ban, Apor István idején nyert báróságot. Tagjai a századok során Erdély legfőbb hivatalait látták el.

Apor István Kézdiszék követe volt az agyagfalvi gyűlésen 1506-ban. Apor Lázár 1661-ben Kézdiszék alkirálybírája, Apor István 1666-ban alcsíki alkirálybíró volt, utóbb Csík-, Gyergyó-, Kászonszék főkirálybírája, főkormányszéki tanácsos, kincstárnok és hadvezér, Erdély leggazdagabb embere. Apor Péter Háromszék főkirálybírája és Küküllő megye főispánja volt, de mint író vált híressé.

Az Apor-családot mindvégig zárkózottság, puritán életvitel, erős nemzet- és kötelességtudat jellemezte. A torjai birtokon ma báró Apor Csaba és családja él. Édesapja, Apor Péter hivatásos katona volt, 1940-től 1942-ig Háromszék vármegye főispánja. Apor Csaba tanulmányai elvégzése után, 1945-ben tért vissza Torjára.

A hányadtatás évei

Családját 1949. március 3-án vitte el a milícia a torjai birtokról. „Egy éjjel bejöttek, közölték, hogy minden államosítva van. Fél óránk volt, hogy felöltözzünk, magunkhoz vehettünk két rend ruhát, egy napra élelmet, és ennyi volt. Szegény apám azt mondta, mit szóljak, a törvény az törvény, semmit nem lehet tenni ellene.”

Az autó akkor a sepsiszentgyörgyi milícián állt meg, itt másfél évig élt a család kényszerlakhelyen. Amikor kiengedték rendőrségről, azt mondták nekik, keressenek lakást, és mindennap jelentkezzenek. Tilos volt elhagyniuk a várost. Mivel így is túl közel laktak a családi birtokhoz, továbbvitték őket Balázsfalvára.

Az itteni évek alatt emberségesen és szeretettel fogadták. „Lakást és állást kaptam, mintha csak közéjük tartoznánk. Semmiféle különbséget, amiért magyar vagyok, nem éreztem.” 1963-ban feloldották a kényszerlakhely-rendelkezést, és akkor Marosvásárhely közelébe költöztek. Összesen 35 évig dolgozott agrármérnökként az állami gazdaságnál.

Újra itthon, a torjai birtokon

A ’90-es évek elején azzal a szándékkal tértek haza, hogy lábra állítják a ’40-es években itthagyott gazdaságot. A birtok hatalmas, harminc hektáron fekszik, tulajdonképpen megegyezik a volt torjai téesz területével. Odabent az erdélyi arisztokrácia egyik jellegzetes udvarháza, illetve az egykori mezőgazdasági termelőszövetkezet épületei, istállói.

Különös egyveleg, kényszerű szomszédság: a kollektív és az 1500-as években épült kúria, illetve gabonatároló. Báró Apor Csaba agrármérnök most a kertészházban él feleségével együtt. A kúrián is sokat újítottak már, de még nem lakható. Egyelőre üresen áll, egyik fia fog beleköltözni.

Báró Apor Csaba
Az államosítás során a kommunista hatalom Torján mintegy 130 hektár mezőgazdasági területet és 200 hektár erdőt vett el az Aporoktól. „Amikor hazajöttünk, a földön aludtunk, amíg sikerült berendezkedni. Semmi nem maradt a házban. Mindent elloptak. Amit meghagytak a németek, azt elvitték az oroszok, amit meghagytak az oroszok, azt elvitte a helyi lakosság” – mondja.

Árverésen megvásárolta a volt állami gazdaságnak a birtokon lévő épületeit. Azért tért ide vissza, hogy a terület a családnak megmaradjon. A kommunizmus évei, a kényszerlakhelyek csupán rövid epizódnak nevezhetők, ez a birtok hétszáz éve a család tulajdona. „Miért lennék én az, aki ha lehet, nem szerzem vissza?” – kérdezi.

Egy báró nem ül és bámul

Báró Apor Csaba 91 évesen még mindig úgy gazdálkodik, mint a faluban a legtöbb gazda. Nap mint nap mezőgazdasági teendőket intéz. Kikívánkozik a kérdés: nem lenne kellemesebb a teraszon olvasgatva üldögélni naphosszat? És végső soron mi szükség van erre, miért nem bízza másokra a teendőket? „Mit csináljak? Üljek és bámuljam a világot?” – kérdez vissza.

Így aztán nap mint nap hat óra körül kel, mert fél hétre bent kell lenni az istállóban. Mert részt kell venni a munkában, ott kell lenni. A földeken naponta legalább kétszer végig kell menni, reggel a beállításnál, dél körül ellenőrzés, és este jó látni az eredményt. Nincs megállás. Enni kell, és ruhát kell venni, de erre a nyugdíj nem elég.

Meggyőződéssel vallja: „Az embernek utolsó percig kell csinálnia valamit, ha egészsége van.” Azért pihen is, délben egy-két órát. Felkarol másokat is, foglalkozik a háromszéki kitelepítettek földvisszaigénylésével, nemcsak a sajátjával.

„Nem tudok egy lejért tejet csinálni”

Lassan húsz éve foglalkozik tehenekkel is. Korábban többel is, jelenleg 18 fejőstehene van, de már nem sokáig, mert fel kell számolnia. „Óriási ráfizetés. Egy lejért nem lehet tejet csinálni” – mondja. Kilencven baniért vásárolják fel a tejet, de az előállítás legalább 1,5 lejbe kerül literenként.

„Amit keresünk a krumpliból, a gabonából, ráköltjük az állatokra. Nagyon sajnálom most őket eladni, mert húsz éve megvannak, jó tehenek, mindegyik húsz liter fölött tejel.” A múlt hónapban például a megtermelt hétezer liter tejért hatezer lejt kapott. Próbálkozott a sajtkészítéssel is, de nem lehetett értékesíteni. Disznókat is tart, most éppen hat darab koca van, a malacokat eladja.

Báró Apor Csaba

Az állatok mellett pedig ott van a száz hektár szántó, a 220 hektár erdő és a húsz hektár legelő. Többségében búzát, krumplit, kukoricát, lucernát, borsót termel. Legnagyobb problémája, hogy termelőként nem tudja, mennyit termeljen. A termelők többsége azt sem tudja előre belátni, hogy mibe kerül a termelés, és hol van piacuk a termékeknek. A tej, a hús, a burgonya ezen a vidéken megélhetést kellene jelentsen, de a búzáért idén hatvan banit sem fognak adni.

„Pofozgatják az embert jobbról is, balról is, most is folyik az osztályharc.”

Mobiltelefont nem is nagyon használ, mert meg van győződve, ma is lehallgatják. A száma konfidenciális, csak a család és a közeli emberek ismerik.

Meglátása szerint mi azért nem vagyunk versenyképesek a nyugati piacon, mert mielőtt beléptünk az Unióba, senki nem foglalkozott azzal, hogy ezt biztosítsa és szabályozza. Európának pedig minőséget kell termelni. Európa legalább száz évvel előrébb tart a gépesítéssel, vetőmagtermesztéssel és a technológiával, Erdélyben le vagyunk maradva.

A legnagyobb baj mégis az, hogy senki nem törődik a termelőkkel, a falusi emberekkel. „A gazdálkodásnak mifelénk nincs pozitív jövőképe, akarattal van úgy csinálva, hogy az ember unja meg. Amíg a minisztériumban azon versengenek, hogy ki tud külföldről több zöldséget behozni, addig itt mi nem rúgunk labdába” – mondja.

Mit érdemes termelni?

„Amit el lehet adni” – adja meg a választ báró Apor Csaba. Például a repcének, a cukorrépának van jövője. Háromszéken nagyon jól megterem a borsó, a lucernamag is. Még senki nem vágott itt bele, hogy nagyobb mennyiségben termelje.

Úgy gondolja, olyan haszonnövényeket is kellene termelni, amelyeknek melléktermékeit az állattenyésztésben fel lehetne dolgozni, például szóját, kukoricát és repcét. Mezőgazdasági ipar nélkül nehéz értékesíteni. A környéken már egy ilyen gyár sincs. Kézdivásárhelyen tizenegy szeszgyár működött, amelyek burgonyából dolgoztak. „Itt miért nem foglalkozik senki a mezőgazdasági ipar fejlesztésével?” – teszi fel a kérdést a báró.

Ki vagyunk szolgáltatva a jövő-menő vásárlóknak, akik igyekeznek minél olcsóbban megvenni a takarmányt, a krumplit, és akkor nincs mit tenni, oda kell adni – véli a mezőgazdász, aki szerint kényszerhelyzetben vagyunk, másoktól függünk.

Szövetkezet? Soha!

Ennyi panasz után megkérdeztük, nem lenne-e jobb újra szövetkezni a gazdáknak, közös erővel nem tudnának-e inkább előrelépni? „Közös lónak túros a háta – ez már be van bizonyítva. Mert az ember keze mindig maga felé hajlik, és nem kifelé. A mezőgazdaság individuális tevékenység, a társasban azzal telne el az este, hogy megvitassuk, holnap mit dolgozunk” – válaszolja.

Nem hisz abban, hogy a gazdatársulások életképesek, meglátása szerint itt a termelőszövetkezet már soha nem fog működni. Aminek viszont lenne értelme, az egy hitelszövetkezet a gazdák számára, hogy folyó költségeiket finanszírozni tudják. Az értékesítéshez is segítség kellene, itt is érdemes lenne szövetkezni. Jó kezdeményezésnek tartja a Romániai Magyar Gazdák Egyesületét (RMGE), de itt Háromszéken nem létezik.

És amíg nincs kire számítani, a mezőgazdaságban létező kiszámíthatatlanságot az arany középúttal igyekeznek áthidalni. Arra törekednek, hogy mindenből legyen egy kicsi: gabona is, állat is, takarmány is.

Az viszont soha nem fordult meg a fejében, hogy gyors pénzszerzési lehetőségként a birtokból bármit is eladjon. „A családi vagyonnak egyben kell maradnia, hogy az Aporok a jövőben is itt dolgozhassanak. A mi tőkénk a föld és a munka, ez van nekünk.”

Fotók: Tofán Levente

Orosz Anna riportja

Gazdaélet agrármagazin/manna.ro/magyartudat.com

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás