Székelyföldi magyar pártok összefognak a romániai közigazgatási átszervezés ellen

 

 

 

 

 

 

 

 

Közlemény,

 a romániai közigazgatási átszervezés és az európai polgári kezdeményezések vonatkozásában

Példaértékűnek tartjuk a háromszéki magyar alakulatok ismételt összefogását, közös cselekvésre való felhívását.

Hasonló együttműködésre van szükség Hargita megyében is, javasoljuk egy közös cselekvési terv kidolgozását.

Kezdeményezzük, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt megyei vezetői, valamint a Székely Nemzeti Tanács képviselői közötti egyeztetések elkezdését, a számunkra legégetőbb kérdések megvitatásában.

Az európai polgári kezdeményezések ismertetése, ezekhez szükséges támogatói aláírások összegyűjtése, a régiósításhoz való viszonyulásunk összehangolása, esetleges utcai demonstrációk megszervezése előzetes egyeztetést, közös cselekvést igényelnek.

Ezeket a kérdéseket nem szabad pártpolitikai csatározásoknak kitenni, együttműködve kell megvívnunk csatáinkat.

Történelmi jelentőségű helyzet előtt állunk, ezért határozott fellépésre, jogérvényesítésre van szükség.

Székelyföld területi egységének megőrzése és különleges státusának elismertetése, közös felelősségünk.

Salamon Zoltán,

a Magyar Polgári Párt Hargita Megyei Szervezet

elnöke

magyartudat.com

Powered by Facebook Comments

1 thought on “Székelyföldi magyar pártok összefognak a romániai közigazgatási átszervezés ellen

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt is olvasd el!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás