Seszták Miklós: a kormány kulcsszerepet szán a vasútnak

A kormány továbbra is kulcsszerepet szán a vasútnak, és ezzel szeretné növelni Magyarország versenyképességét – mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter pénteken a 64. vasutasnap budapesti rendezvényén.

A miniszter hangsúlyozta: a közösségi közlekedés újraszervezésének – amit a kormány által 2010-ben elhatározott – már látszanak az eredményei, de ahhoz, hogy még több utast lehessen “visszacsábítani” a vasútra, tovább kell növelni a szolgáltatás színvonalát, “közös erővel fel kell építenünk a jövő vasúti közlekedését”.

Seszták Miklós egyben bejelentette, hogy “minden sajtóhíreszteléssel ellentétben” továbbra is számít Dávid Ilona, a MÁV elnök-vezérigazgatójának munkájára. Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója ünnepi beszédében 37 000 vasutas kollégája nevében is megköszönte a miniszteri bizalmat és kiemelte: a vasúttársaság tavalyi számai a MÁV talpra állásáról szólnak.

A miniszter kifejtette: a vasutasok ünnepe a mai, azoké, akik mozgásban tartják az országot és akiknek jól szervezett, összehangolt munkája minden utazás mögött ott áll. A MÁV a legtöbb embert érintő közszolgáltatásként és a legjelentősebb foglalkoztatóként olyan, mint egy ország az országban – fogalmazott Seszták Miklós. Kifejtette: 2010-ben a kormány elkötelezte magát amellett, hogy a közösségi közlekedést kiemelkedő társadalmi, és gazdasági szerepéhez méltó módon szervezi újra, és a korábbi, indokolatlanul szétdarabolt szervezeti és működési struktúra újbóli egységesítése mellett döntött. “Ma már látszik, hogy az irány jó irány; a dolgunk csak annyi, hogy következetesen tartsuk magunkat ehhez az irányhoz” – jelezte Seszták Miklós.

A tárcavezető kifejtette, hogy az integrációnak köszönhetően a személyszállítási közszolgáltatások hatékonysága érezhetően nőtt, a MÁV adósságállománya jelentősen csökkent. A kormány célja az elkövetkezendő években továbbra is az, hogy az állami forrásokat még hatékonyabban hasznosító, felelősen gazdálkodó, “ütőképes” szervezetet építsen tovább – ismertette Seszták Miklós, hozzátéve, hogy ennek a törekvésnek mostanra is számos kézzelfogható eredménye van, hiszen évről évre egyre többen választják utazásukhoz a vasutat.

A miniszter szerint ezt a tendenciát tovább kell erősíteni, a másik kihívást pedig a vasúti pályák és a járműpark korszerűsítése jelenti. A kormány számára az egyik legfontosabb feladat a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítése, amely reményei szerint még ebben a ciklusban megvalósul – jelezte. Seszták Miklós szólt arról is: kiemelt feladatnak tekinti, hogy lendületet adjanak a nagy múltú hazai vasúti járműgyártásnak, amely a világszínvonalú magyar mérnöki tudásra alapozva új munkahelyek megteremtéséhez és a beszállítók aktivizálásához járulhat hozzá.

A tárcavezető a vasutasnap alkalmából a rendezvényen átadta a miniszteri elismerő okleveleket. Dávid Ilona ünnepi beszédében kiemelte: 2013-ban 1 millió 173 ezer 845 vonat közlekedett a MÁV hálózatán, és a belföldi utasok – akik 7,2 milliárd kilométert tettek meg a vonatokkal – száma megközelítette a 140 milliót. Ezek mögött a számok mögött sok ezer elhivatott vasutas kolléga áll, akik munkájukkal, szaktudásukkal nap mint nap lehetővé teszik a közlekedést – mondta az elnök-vezérigazgató.

Az üzleti eredményekről szólva kifejtette: az utóbbi két évben jelentősen csökkent az adósságállomány, míg a csoportszintű bevétel és eredmény több milliárd forinttal nőtt 2013-ban. “Ez az a növekedés, amelyre évek óta vártunk”, és amely lehetővé teszi, hogy sok területen valódi előrelépés, fejlesztés valósuljon meg – mondta Dávid Ilona. Úgy vélte, az utóbbi két évben sikerült újra egységesíteni a vasúttársaság szerkezetét, és a kevesebb döntési szint nemcsak hatékonyabb és gyorsabb munkafolyamatokat, hanem alacsonyabb központi költségeket is eredményez, amiből az utasok is profitálnak, nemcsak a vasutasok. Emlékeztetett arra, hogy a MÁV 42 új, flirt motorvonatot állít forgalomba 2015 őszéig.

Dávid Ilona az ünnepségen 85 vasutasnak, vasúti szakembernek adott át kitüntetéseket.

(MTI)

magyartudat.com

 

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt is olvasd el!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás