Vlagyimir Putyin a közelmúltban fejtette ki nézeteit arról az euro-atlanti hatásról, amely a keresztény európai gyökerek határát próbálja ezoterikus megközelítéssel kelet felé tolni.

Az orosz miniszterelnök szerint a kereszténység bölcsője az Atlanti-óceántól az Uralig terjed – ahogy ezt de Gaulle is kijelentette.

Mostanra azonban, a hagyományokban bővelkedő, büszke kontinens teljesen átformálta és felforgatta több ezer éves kultúráját.

Sötét erők dolgoznak a jelenlegi modern euro-atlanti világban, amely térben és időben egyaránt pusztít.

Putyin így fogalmazott: Ezt a világot olyan sátáni erők irányítják, amelyek elkötelezett hívei a kereszténységnek.

Ebben a kultúrában  Lady Gaga, az Android, Tim Burton, stb. képviselik az értéket, lesöpörve Mozart, vagy Tolsztoj által teremtett kultúrát.

Ez az új nyugati világ a kereszténység álarca mögött, a fehér emberek nyakába zúdít minden rosszat, az új pápa pedig hátat fordítva a heteroszexualitásnak, szemet huny a homoszexualitás növekvő térnyerése felett.

Nem tesz különbséget jó és rossz között, átlép az ősi nyugati keresztény hagyományokon.

A keresztény nyugat jelenleg egy olyan koncepciót vázolt fel, amely befogadja az orosz ortodox lelkeket és az egész birodalmat, amely valamiféle kegy gyakorlása a volt Szovjetunió múltjának eltörléséért.

Az euro-atlanti civilizáció három nagyhatalma – az Egyesült Államok (amely leginkább a mátrixra hasonlít, legkevésbé sem nemzetállamra), Anglia (intellektuálisan a legveszélyesebb, gondoljunk csak például Bacon lázadására) és Franciaország (amely 1789 óta hasznosan idióta tagja a pokoli hármas szövetségnek) -, olyan lázadó angyalok, akik bibliát forgatnak.

Ez a bűnös civilizáció felelős a tudományosan megtervezett rendbontásokért, lázadásokért  és olyan parádés napirendi pontokat dolgoz ki, amelyek az embereket megosztják, lelküket felaprózzák, majd megsemmisítik.

A szociáldemokrata utópia szajkózása abszurd: az a 300 leggazdagabb amerikai oligarcha beszél humanitárius viselkedésről és világbékéről, akiknek vagyona 2300 milliárd dollár és akik az emberek lelkével a legcsekélyebb mértékben sem foglalkoznak.

A világot fenekestől felfordítani, megosztani és bankautomatákat gyártani, ez az egyetlen programjuk. Ez az egész, ami zajlik, Hamletbe illő zakkant színjáték.

Gustav Flaubert a Salammbo c. könyvében, írt az oligarchikus világról és a keleti civilizációról. Leírja, hogy a nyugat mennyire a pénz megszállottja, hogyan képes manipulálni az embereket degenerált, mocskos tervének végrehajtásához.

Leginkább Karthágóhoz hasonlítható ez a trend, ahol a vallás rendszeresen szedte emberi áldozatait, különösen a gyermekeket kínozta kifinomult kegyetlenséggel.

Napjainkban a gyermekek éppen ilyen gyötrelmeknek vannak kitéve, gyakran pusztán árut jelentenek az interneten.

A mai nyugati mocskos civilizáció felülmúlja az ókori Róma züllött társadalmát, amelybe beletartozik a mai Róma és Vatikán is.

Flaubertazt azt mondta, Karthágóban a pénz az úr, ahol az oligarchák szabad kezet kapnak a hatalomhoz és a közvélemény megvásárlásához, ennek következménye a kaotikus politika.

Oroszország mindezt tapasztalhatta már Jelcin idején, de ugyanez mondható el a globalizáció, mint az új világrend alapítóiról, a francia Sárközyről és az amerikai Bushról is.

A II. világháború után felépített Bilderberg Európa Amerika autokrata vezetését követte, a Rousseau-féle menetrend azonban értelemszerűen nem volt képes megőrizni a szociális, kulturális és nem utolsó sorban a lelki, de még a demográfiai örökségeket sem.

A szemlélet igazán a 90-es évekre bontakozott ki, ma pedig azt tapasztalhatjuk, hogy a vezető német és francia politikusok köpnek saját zászlóikra.

Merkel a legutóbbi választási győzelmével végképp hátat fordított a német zászlónak, emellett meg kell említeni, hogy választóinak átlagos életkora 60 év.

Itt lenne az ideje, hogy a kiöregedett választók tartózkodjanak a szavazástól.

Vlagyimir Putyin kifejezésénél maradva, az euro-atlanti erők baljós szerepe már Lovecraft rémálmaiban is szerepelt.

A múltban, őseink féltek a nagy óceán hullámzásának irányától, de ez semmi rosszat nem jelent.

Jean Parvulesco könyvében beszámolt Putyin hihetetlen példamutató szerepéről és egyben rámutat: mostantól az európaiaknak semmi köze Ázsia ősi hagyományaihoz.

Vlagyimir Putyin kifejtette még az euro-atlanti erők sötét mítosza szerint, a háborgó Földközi-tengeren erőszakos szélnek kitett hajó pusztulását, megemlítette Atlantis eltűnését, de kitért a Platón által leírt degenerált áltudományra is.

Putyinnak nagy kihívással kell szembenéznie: ugyanis valóban léteznek a tengerben szörnyek, de úgy tűnik, ő nagyon is tudja, kik foglalkoznak velük.

http://english.pravda.ru/opinion/columnists/17-10-2013/125929-putin_civilization-0/

Magyar Tudat

29 thoughts on “Putyin: A mai nyugati mocskos civilizáció felülmúlja az ókori Róma züllött társadalmát

  1. Magyarok Mindnyájan!

    (Putyin: A mai nyugati mocskos civilizáció felülmúlja az ókori Róma züllött társadalmát)

    No csak mennyi időnek kellett eltelni, hogy a MAGYAR vendégszeretetből EgySzer csak átjöjjön a Magyarok Igazsága.

    A döbbenet csak az, hogy mindezt nem egy újkori Magyar vezér embertől halljuk!

    „Más öltőbeli nép, más ivadék nő fel,
    Aki ésszel hódít, nem testi erővel.”
    /Arany János/

    Alább Putyin előző megnyilatkozása

    „Oroszországban oroszok élnek. Ha bármely kisebbség, bárhonnan, Oroszországban akar élni, itt dolgozni és Oroszországban lenni, beszélnie kell oroszul, és tiszteletben kell tartaniuk az orosz törvényeket. Ha inkább más törvényeket, tisztelnek, akkor azt tanácsoljuk, nekik, hogy menjen azokra a helyekre, ahol ez az állami jog. Oroszországnak nem kellenek ezek a kisebbségek. ezeknek a kisebbségeknek, kell Oroszország, és nem adunk nekik kiváltságokat, ne próbálják megváltoztatni a törvényeinket, hogy illeszkedjen az ő vágyakhoz, nem számít, mennyire hangosan kiabálnak „hátrányos megkülönböztetést”. Jobb ha tanulunk az öngyilkossági statisztikákból Amerikában, Angliában, Hollandiában és Franciaországban, ha túl akarjunk élni, mint nemzet. Az orosz szokások és hagyományok nem kompatibilisek sok kisebbség primitív kultúrájával. Ez a tiszteletreméltó törvényhozó testület, az új törvények megalkotásánál, az Orosz nemzeti értékeket kell szem előtt tartania, megjegyezve, hogy a kisebbségek, akik ide jönnek nem oroszok! ”
    A politikusok a Dumában öt teljes percig, álló ovációval fogadták Putyin beszédét!

    A ma élő Magyarságnak – legutóbb – Koppány és István megbékélésével kell az újbóli KárpátHaza-Magyarországát a Szent Korona Országát Igazan, Rendben, de idegen érdekek kizárásával újjászületni, hogy kivétel nélkül minden egyes Magyar ember otthon lehessen végre saját hazájában.

    „A harcot melyet Őseink vívtak
    Békévé oldja az Emlékezés,
    s Rendezni végre KözŐs dolgainkat,
    ez a Mi munkánk és nem is kevés!”
    /József Attila/

    A Magyar mindig is a TEREMTŐ EGY IGAZ ISTEN Népe volt a földön, amióta világ a világ, akik aztán otthonra találtunk a KárpátHaza-Magyarországában, keresztény boldog, békés, munkálkodó nép voltunk, vagyunk s leszünk míg a földön ember él, kiáradva mintául szolgálva emberségből a föld minden egyes nemzetének.

    „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
    Hiszek egy isteni örök igazságban,
    Hiszek Magyarország feltámadásában!”

    Isten Áldja KárpátHazánk Magyarságát, Mindnyájunkat,
    BoldogAsszonyAnyánk – Mária „Szent Korona Országa” Örök Alkotmánya ÉrtékRendjében
    szeretettel,
    Perjés Andrea

    1. Nyelvében él a nemzet? (legfeljebb!)

      Magyarul beszél, gyakran sehogy máshogy. Neve román, sváb, vagy tót! Aszerint, hogy apja mi vót! Kettős keresztnevű, vagy rubint, gyémánt, átverés gyanánt! Jött a szakadt, elűzött, kocsmát bérelt, harminc év, hamar milliomos lett! Később bankár, vagy gyáros, mindenképp káros, tisztessége sáros.

  2. Nahát, ez aztán egy megjegyzés, méghogy mocskos nyugati kapitalista? Te azt hiszed, hogy Oroszország még mindig a régi?
    Régen elhúzott a te mocskos nyugatod mellett! Igen, mocskos és felsőbbrendúnek hírdeti magát a szemét nyugat, de nem az.

    1. Na igen a nyugat a kamatrabszolgaság működtetéséhez ért, De ahhoz nagyon!

    2. eppen eleg orosz barataim vannak, akik pontosabban tudjak mi folyik putin diktaturaja alatt, mint ahogy itt amator politikusok kepzelik.A mocskos kapitalizmust meg en ismerem, es mondhatom hogy oroszorszagba sose emigralnek de a mocskos nyugatba akarmikor. S ugy latszik, nem vagyok magamra az izlesemmel. senki sem tud az imigransok tomegerol akik europabol az oroszokhoz tolulnanak. Az ororsz az orosz es tanulhatnatok a tortenelembol.

  3. Fontos helyen lévő felelős államférfi inteligens, széleslátórű megnyilatkozása. Mindezek mellett a saját népét képviseli. A rothadó, pénzimádó nygat és Amerika helyretevése nekem borzasztóan tetszik. Lehet Őt szeretni, vitatni,de félresöpörni már nem. Ezek után elképzelhető hogy Amerika egyre kevesebb országot támad meg.
    A világ békéjének nagyon kellet egy erős Oroszország, erős vezetővel.

  4. Tom az elején nagyon tárgyilagosan kezdte a kommenteket.A márka buziság a hiánygazdálkodás öröksége lehet.Mi sem vagyunk mentesek! Pl ruha, cipő félék stb. De nem ez a lényeg! Az dönti el a kérdést, képes-e a lakosság egy vezető, cél mellé állni!Függetlenül a média cárok tevékenységétől! Nem egyszerű feladat! Ilyen mellé vélhetően sokan állnának!

  5. Putyinnak a saját szemszögéből nézve igaza van. Jól képzett, magas intellektussal bíró államférfi. Nem csoda, ha lenézi azokat az elkényelmesedett, önhitt nyugati politikusokat, akik azt képzelik, hogy pénzzel mindent pótolni lehet. Tudást, képességet, intelligenciát is. Aki Putyint akarja megleckéztetni, az előbb a saját elmulasztott leckéit pótolja be, ha nem akar leégni.
    Más kérdés, hogy a „nagy orosz mackót” tisztes távolból tudom kedvelni, de tartózkodnék a szorosabb baráti ölelésétől. 🙂

  6. Ki hitte volna, hogy mi magyarok a szörnyű szovjet uralom után
    valaha is as oroszokat fogjuk mintaképnek tartani. Ezenkivül saját történelmünk sajnos azt mutatja, hogy az ugynevezett „művelt Nyugat” minket nagyonis lenézett, többször elárult (Trianon, Yalta, 1956) és ma is csak a saját szempontjából megitélt bűnös népnek tart. Putyin Oroszországa az egyetlen, amely a nyugati és főként amerikai imperializmusnak sikeresen tud ellenállni.

    1. Mohácsot se felejsd ki mert ott is vártunk a német és nyugati segitségre hiába! se pénzt se embert nem adtak, csupán a Nándorfehérvári gyözelmi harangszónk ami azokért a harcokért megmaradt – azaz már azt is vitatják.
      Hát számunkra ez a nyugat.
      Én spec sohase voltam anglomán madeinlófax.
      magyar szakmunkásként nagyon is jó és szép dolgaink voltak mig elnem zabrálta a nyugat!

    2. Egyetértve S.I. bejegyzésével, (Trianon,Yalta,56′),
      azért az oroszokat nem tartanám mintának. Van több
      főleg mezőgazdaságból élő kisebb nép akik szóba jöhetnének.

      Mohács. Ott a bátor hazai sereg belefutott az ágyútűzbe,
      mert nem voltak vezetve. Vagyis lehett volna nyerni magunktól,
      úgy mint 1552 -ben Egerben.

  7. Tarsulok azokhoz, kik onmagukat is meglepve Putyint nagyra ertekelik. A „politika”,mint szo es „fedonev” csak a francia szornyuseges 1789-tol lett a koztudatba bedobva.Addig ugyanis CSAK diplomacia mukodtette az orszagok kozti kapcsolatokat.Ez pedig mindig is CSAK a nemzete erdekei kiszolgalasara kapott feljogositast.A francia nep parasztjait az oceanra kikuldott,megle- kelt hajokra zsufolva ritkitottak–elsullyesztessel–a „kiralysag ellen’ forradalmat szervezo nyerte-sek. Ezek koreiben levok arasztottak el merhetetlen hitellel a tulkoltekezo uralkodo csaladot. Kezdtek kihuzni 1789 ota EU nepei erdekkepviselete alol a talajt mashol is ,az akkor mar „politilkus’ orszagiranyitok. Az eredmeny ‘MARA” mar teljes. Most jon Putyin.A vilag minden nepenek van/ha el nem vettek/ orszaga,mely OTTHONA az Alapito Nemzetnek, es–akiket BEFOGAD! Ez mindent magaban foglal: jogvedelem,stb. a sajatjainak, benn es kint vedi az embereit,az OVEIT ! Mutasson valaki EGY orszagot,mely nem a sajat nepet helyezi eloterbe hatarain belul es kivul /normalis esetben/ !.Jelenleg EU-ban Putyin a hagyomanyos, NEMZETEERT tevo igazi DIPLOMATA,nem „politikus’ es nem tevedhetetlen isten.Mellesleg nyilvanvalo atlgszemmel nezve is a tendencia ,foldreszunk ellen.Putyin csak kiepiti sajat nepe vedelmi hatarait es a tengerhez jutast.En is ezt tennem,ha latnam hogy kerulgetik a hazam-hazam tajat.O egy igazi TITOK TUDO. Nezete, hitvallasa mindaddig nem erdekel, mig elodei utjara nem lep velunk szemben. En mellesleg kotelezove tennem KEMENY ERETTSEGI vizsgatantargy bevezeteset NEMZETI ERDEKKEPVISELETI ALAPFOGALMAK cimmel! Felhaborito,hogy minimal fogalma sincs errol a jonepnek de; sza-vaz,velemenyez! Bar ez a tudatlansag jol jon mindenkinek, akik EZALTAL sajatjaikat helyezhetik elenkbe. KOZOS LONAK TUROS A HATA!

  8. Ismet Putyin/2./-hoz. Roma tobb volt,/ma is/romlottnal! EU akkori lakossaganak kozel 2/3-at kiirtotta „elvezetes” trukkel;rabszolgapiac, gladiator-viadal /noket is,amazonokat,gyerekeket/, emberekre sportkent vadasztak,azokra,akiknek az elrablott javaikbol epitettek fel az elso un. te-atrumot,palotakat stb.Ugyanis eme ‘romaiak’ nem alapitottak es epitettek Romat,hanem az et-ruszkok/turusci-k,gaul-keltak=onmaguk szerint ok szkitak/,szabinok stb.Ezen ‘muvelt’ ‘romaiak’ a gorogok szemeben muveletlen es penzsovar nepseg volt,megvetettek azokat,mert a bolcselet es muveszetek irant erzeketlennek tartottak.Idoszamitas elotti 2-3.sz.-beli gorog bolcsek busz-ken vallottak,hogy a tudomanyokat azon szkitaktol tanultak,kik a vilag legosibb nepe Reszlete- sen beszamoltak /szinte lakcimmel/ ezekrol neven nevezve a szkitakat es a hatasukra altaluk letrehozott kulturalis -,oktatasi-intezmenyt.Kesobb ott is elindult a tortenelemhamisitas.Roma-nak nem volt sem sajat fegyverzete,sem sajat multbeli egyeb hagyomanya,semmi! Nem tudni kik es honnan jottek.A COLOSSEUM pedig ERDELY=DACIA/dac,a=daha nevet XERXES adta azon „magos-arabos”-szkitajanak,aki kedvenc munkasa volt, es egy szkita torzs neve/aranyabol sojabol es a gaul-,gallszkita keltak kincseibol ‘lett’ a rabszzolgava tett nemzetek szakemberei altal.Harci ‘standardjuk pontos masa a sumirnak,sajat ,eredeti „romai vallasuk nem volt,valodi eredetmitoszuk nem volt,hisz a nostenyfarkas legenda szamos valtozata oshonos EUr-Azsiaban,Romulus-Remus stori is az ‘Italiat-oslakoke,nem ‘romai’.Mindezt csak a LENEZES-t emlito irasa nyoman irom.Jo tudni meg;magasabbrendunek/=lenezes,megalazas/csak az ala-csony szintu lelkiseg,a kisebbrendusegerzet,az irigyseg,a merhetetlen birtokvagy,az alkoto tevekenysegre keptelenseg ,a termeszet Rendje es korforgasa,szeretete ,a teremtoben valo hit hianya miatti Beteg lelek tartja magat.Hozzatartozik ehhez az elfajult testi hajlandosag.A sas jelkep sem az ovek, eredetileg, am az o nyomdokaikban jaro minden hatalomnak jelkepe.Az osi,leigazott nepek kulturajat MINDENUTT kiirtottak,hogy csak ok maradjanak fenn kulturnepkent az utokor szamara. Ez ‘ROMA’. Tanulsag? Ha valaki lenez,csak azert,mert NEM AKAR FOLNEZNI RAD! Betegssegtunet!

    1. kalmárnépség ellepte az európai területeket aztán egyre feljebb.Mohácsi csatát a töröknek is ők fedezték, (velencei kalmárok) de hasonlit rosszcsildék világháborús projektjére….
      (velenceieknek az akkori aranybányák kellettek. (De odavannak az aranyért hogy lenne mindnek méteres aranyere.)

  9. : „Azoknak a barbárságoknak és elvetemült rémtetteknek, amelyeket az úgynevezett keresztény fajok a világ minden táján és minden nép ellen, amelyet le tudtak igázni, elkövettek, nincs párja a világtörténelem semmilyen korszakában, semmilyen fajnál, bármilyen vad és műveletlen, könyörtelen és szemérmetlen is volt az”. Marx: Tőke, ellenség kiabálja rátok az elhallgatott igazságot!

  10. Széchenyi aranyköpése:
    „Az önkény, mint a tapasztalás bizonyítja, rendszerint karöltve jár az ostobasággal!”
    Megölték érte, igazsága meg Ferenc Jóskát, Sztálint, proletár diktátorokat! A jelen, jövő diktátorait is megfogja

    A proletár diktatúra örököse, emlőjén nevelkedett, mint „észoszzó” ez tényleg jó!

  11. Ragyogó ! remek összefoglalás a züllött helyzetről, ami körbe érte a földet. 2014 november 15-16 G 20-ak buliját ott hagyta.Jól tette!

  12. Régi szokásunk nem ott sejteni a bajok forrását, ahol erednek, csak bűnbakot keresni. Politikusokat, országokat (így!) hibáztatunk, pedig azok többnyire bábok, a rendszer irányító alapeszméjének hatása alatt állnak. A mai bajok forrása a kapitalista rendszer, az imperializmus, amely az önzésen alapul, ezért semmi sem szent számára, ha az nem saját érdekét szolgálja.

    1. Az önzés stimmel a hatalomért. Ha majd mi nem leszünk ami könnyen előfordulhat majd egymást kaszálják tovább.

      Egy biztos nincs halál, csupán átmenet a másik világba, a félelem OKai inkább a fizikai szenvedéstől van.

      És a kapitalista rendszert az önzésen kivül a fanatizálhatóság tartja fenn!
      Nem véletlenül találták ki a 3 féle „kultur”? vallást ami egy alapból származik a vértől csepegő óból.

  13. Sokan kinyilatkoztak már előtte hasonlóan,
    úgy mint:
    hitler,sztalin,orban,szálasi,rákosi,morvai,hruscsov.
    S bár Churchill is egy képmutató, pig (disznó) politikus volt,
    az ő nyilatkozatai a témakörben közelebb jártak a valósághoz,
    igaz sok mindenről (árulások) éppen ő is tehetett.

  14. …a fenti bevezetohoz csak annyit hogy vannak szemelyek akinek a a sz@r is keseru….jo nnyugatra menni de azert boven majzoljak azokat…

  15. Putyin úr kritikája rendkívül kifinomult és igaz , viszont az önkritikával még adós maradt. Sajnos a földünket sötét erők uralják . Igen ezt már írzam egy szer, de kiegészítettem egy picit . Talán a sötét oldal dönt a egy szabad országban? Döntsétek már el !

  16. Teljes mértékben igaza van Putyinnak és az európai cionista unió helyett jobban örülnék, ha ő képviselné európát és a nemzetállamokat ,az lenne a legjobb ha visszaállítaná a szkíta birodalmat és eltakarítaná ezt a sátánista morális fertő puccsista sajat magát megválasztó domingépes erópai vezetőséget minden országból,de legfőbbképpen végre Magyarországról ezeket a magyarìrtó parlamenti mindenkori 75 évi bitorlókat .
    Áldás rád Putyin!!!

    1. Bárki mehet oda a volt Szovjetunióba,
      de valahogy nem kívánkozik oda senki, sőt inkább menekülnek onnan is.
      Kis híján államcsőd volt náluk, hiszen despotizmusból és fegyverkezésből
      ma már nem lehet megélni, a „Nagy Honvédő Háború” régen volt, marad
      a hazug ármánykodás a becsületes parlamenti demokratikus életforma
      helyett, hátha bejön a folyamatos ellentétek szítása …… vagy nem.

  17. Ez utóbbi nekem is ismerős, de nem Gyurcsánytól; valamelyik Momentumos idióta böfögte nem rég szinte ugyanezt….
    Az állítás azért sem igaz , mert a német fiatalok,- az a 10-15% – , talán egy fokkal még hülyébbek, mint a – részben az NDK-t átélt – idősebbek…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás