Most itt vagy
Itt > Főoldal > Primitív oláh háború – Marosvásárhelyen

Primitív oláh háború – Marosvásárhelyen

Olyan a mai Románia, mint egy internetes játék. Nemlétező világ, nemlétező szereplői egy nemlétező ellenséggel szemben hadakoznak.
Mondhatnánk egyszerűen, hogy reménytelenül hülyék, de ez illetlenség. Meg aztán általánosítani sem szabad, hiszen bizonyára van az országban negyven-ötven értelmes is közöttük, akik látják, tudják, hogy sem Erdélyben, sem Magyarországon nem törekszik senki arra, hogy hatmillió oláht “visszacsatoljon” Magyarországhoz.
Maradjunk e tény okán tehát, őket minősítve, a „mélyprimitív” jelzőnél. Hiszen ebbe mindaz belefér, amit az oláh művelt az elmúlt két évszázad alatt, kezdve Avram Jankuval – … hogy  ne lapozzunk hátrább a székely-magyar történelem, vérszomjas oláhok által kiontott, magyar vértől tocsogó könyvében.

(Jelzem: a sokévszázados oláh elnevezést Andrássy gróf változtatta román-ra, mintegy összefoglaló néven említve a hazánkban, Havaselvén és Moldvában élő, de oláhul beszélő  sokféle nemzetiséget.)

S nem is igazán politikai, mint inkább politikai köntösbe bújtatott vallási háborúság ez ma már, de így is végtelenül primitív. Vagy így, még primitívebb!? Hiszen ebben az ortodox háborúban verték ki Sütő András szemét is, de ennek a román ortodox, magyar és katolikus-ellenességnek az eredménye az az aljas eljárás, amit az oláhoktól ugyan megszoktunk, mégis mindig felbosszant egy-egy újabb és újabb ocsmánykodásuk (a szó eredete=oszmánkodás, azaz a muszlim hiteltelenség – a szerk.). E pillanatban a vásárhelyi iskola-ügy. Szinte mérget lehetett volna venni arra, már az iskola megnyitásakor, hogy Erdély fővárosában, Marosvásárhelyen körülbelül annyi esélye van egy magyar katolikus iskolának, mint Szálasi Ferencnek a Népbíróság előtt. Semmi!

A marosvásárhelyi Római Katolikus iskola ellehetetlenítését elsősorban a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalhoz tartozó Iskolákért felelős Igazgatóság, a Maros megyei Tanfelügyelőség, a Maros megyei Korrupciós Ügyészség intézkedései okozták. 2017 folyamán, a marosvásárhelyi Helyi Tanács három alkalommal is, tanácsi határozatokkal megpróbálta kijavítani azt az adminisztrációs hibát, ami alapján ezek a szervek azt állítják, hogy törvénytelenül volt létrehozva, illetve törvénytelenül működik az iskola. Minden Tanácsi határozatra, minden szülői beadványra az a válaszuk, hogy az iskola törvénytelenül volt létrehozva, ami szerintük azt is maga után vonja, hogy az iskolát nem lehet működtetni.

Persze az iskola körül semmilyen korrupció vagy törvénytelenség nem volt, ám ez az oláh főhatalom számára korántsem jelent problémát. Ők – akárcsak a mi Rosenfeld-Rákosi Mátyásunk – profi koncepciós-perkidolgozó csapattal rendelkeznek, és nem jelent akadályt az sem, ha emberek életét, egzisztenciáját teszik is tönkre a „Romania mare” szent célja érdekében. Persze „marább” – azaz nagyobb –  már úgysem lesz, de amit eddig összeloptak, az jó ha megmarad – gondolják, és így indokoltnak és megalapozottnak is látják azonnal minden aljasságukat, hazugságukat, tolvajságukat és korrupt viselkedésüket. Hiszen ősi dák nemzetük megköveteli tőlük az efféle „hazafias elkötelezettséget”.

A marosvásárhelyi városvezetés különösen „hazafias”, hiszen primitívségben példát mutatnak az egész országnak… Az iskola-ügyben is olyan mély-primitív és merev álláspontot képviselnek ortodox papjaik sugallatára, amelyen aligha lehet józanésszel megoldást találni, hiszen a polgármesteri hivatalból olyan hangok „szűrődnek ki”, hogy „jöhet ide a római pápa is, ha akar, de itt akkor sem lesz magyar, katolikus iskola”. Mindez persze arra replika, hogy Pünkösd előtt ott járt a bukaresti nuncius, és hiába kedveskedett az oláhok előtt azzal, hogy „nem érti a magyarokat, miért nem olvadtak már be addig”… – a sötét szellemiségű és genetikailag csökkent értelmi képességű tanügyi-és városi vezetést nem tudta meggyőzni…

Az említett találkozót egyeztetések előzték meg Bukarestben, de a Nuncius Úr tárgyalt az ügyben Románia Külügyminiszterével, a Tanügyminiszterrel, s egész paksaméta iratcsomót áttanulmányozott. Ő ajánlotta fel, hogy Marosvásárhelyen személyesen próbál eljárni és kérte, hogy az iskola-ügy magyar érintettjei szervezzék meg a találkozást a helyi hatóságok képviselőivel. Marosvásárhely azonban tipikusan oláhok vezette város. Itt a hatóságok a törvényt nem az emberek javára, hanem az emberek – főként a magyar emberek – megsemmisítésére, jogaik megszüntetésére használják…

Itt az ígéreteket másnap letagadják, itt az elhangzott, de még a leírt szónak sincs semmi jelentősége. Ezt azonban csak azok értik, akik itt élnek. A Nuncius Úr támogatása, közbenjárása sem elegendő. A beolvadással kapcsolatos viccesnek szánt, de az oláhok alacsony szellemi képességei okán véresen komolyra sikeredett ostoba megjegyzése pedig a magyarok reményeit és bizalmát alaposan lerombolta.

A Nuncius Úr a következő – számomra a magyarok melletti elkötelezettség tekintetében nem egyértelmű – levelet juttatta el tárgyalásai után a Maros megyei főispánnak:

„Tisztelt LUCIAN GOGA Úr

Főispán

Maros megye Főispáni Hivatal

Marosvásárhely

Gyulafehérvár, 2017. június 2. N. 1212/VIII.28

Főispán Úr!

A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceummal kapcsolatos, az Intézmények Képviselőivel tartott május 31-i találkozás pozitív eredményeinek minél könnyebben való megvalósítása, illetve a félreértések elkerülése végett megengedem magamnak, hogy tájékoztatás céljából, elküldjem az érintett és illetékes iskolai Hatóságok, illetve a többi Hatóság számára, jelen levelem egy-egy másolatát, amely az egyeztetett megoldás összesítését tartalmazza.

Elsősorban meg szeretném köszönni, azt az átfogó megoldási javaslatot, amelyet a fent említett Líceum jogilag hibás születésének a „törvényes meggyógyítási” folyamatára tett annak érdekében, hogy tisztázódjon a líceum jogi személyisége, illetve megmaradhasson az iskolahálózatban.

Másodsorban meg szeretném köszönni, hogy jóváhagyta az általam felvetett javaslatot, miszerint a gyerekek javát szükséges elsősorban szolgálni, folyamatosan biztosítva számukra a tanulási lehetőséget, a Római Katolikus Státusz Alapítvány tulajdonában levő épület termeiben és hatálytalanítani szükséges azt a határozatot, amely megtiltja az új diákok beiratkozását a 2017-2018-as iskolai tanévbe. Elbűvölve a román állami hatóságok tisztánlátásától, különösképpen hálás vagyok a helyi és regionális hatóságoknak, a találkozón tanúsított jóindulatáért, ebből az alkalomból ismételten biztosítom hatalmas elismerésemről.

Miguel Maury Buendia

Románia és Moldova Köztársaság

Apostoli Nunciusa”

Nem reménykedem abban, hogy lesz Romániában egyetlen olyan hivatalos személy, aki zökkenőmentesen elintézi az ősi marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyét. S nincs is kihez fordulni, mert Európában megszűnt a jog, a tisztánlátás és a rend. Mindent a liberális korrupció határoz meg, ami ab ovo kizárja az emberség, az emberiesség, a józanság, az értéklevűség és a jog érvényesítésének legalapvetőbb feltételeit is. Az oláh primitívség és esztelen nacionalizmus pedig hasonlóképpen működik, mint a liberális káosz. Ezért velük sem lehet megértetni, hogy nekünk nincsenek rossz szándékaink, mi csak magyarok vagyunk… akik nyelvünkhöz és kultúránkhoz ragaszkodunk. Iskolánkhoz, templomunkhoz, hagyományainkhoz és múltunkhoz, hogy jövőnk is legyen… A Nuncius Úr talán Somlyó után már kezdi érteni…

Az oláhok azonban – úgy tűnik –, önsanyargató módon soha nem értik meg a józanész szavát… s tovább hadakoznak a nemlétező magyar- székely ellenséggel szemben. Pedig az ortodoxoknak is az a Jézusuk, mint nekünk, s tőlük is épp úgy megköveteli Jézus a parancsok megtartását… az emberiességet, a szeretetet, mint tőlünk. S mert ezt a vásárhelyi gyalázatot is az országot irányító ortodox papok maffiája generálja, akárcsak az 1990-es véres márciust, jó lenne őket is figyelmeztetni e nem elbagatellizálható tényre: Jézus nekik is szól…

Stoffán György

magyartudat.com

Powered by Facebook Comments

One thought on “Primitív oláh háború – Marosvásárhelyen

  1. Minek kellene hatmillió oláhot visszacsatolni? Bár már ott tartanánk! “Szépen” megoldotta ezt Ceausescu, így kölcsön kenyér visszajárna, sőt az itt (nagyon jól)élő oláhok is hazamehetnének.

Vélemény, hozzászólás?

Top