Párizs – tízezrek tüntettek az európai megszorító politika ellen

 

 

 

 

 

 

 

 

Több tízezren tüntettek vasárnap az európai megszorító politika ellen Párizsban két nappal azelőtt, hogy a francia parlament megkezdi az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) ratifikálását megelőző vitát.

Mintegy hatvan szélsőbaloldali szervezet, egyesület és a szakszervezet, köztük a nemzetgyűlésben is helyet foglaló Baloldali Front és a Kommunista Párt felhívására a szocialista Francois Hollande májusi elnökké választása óta először került sor utcai tiltakozásra a kormányzat gazdaságpolitikája ellen.
A szervezők szerint 50 ezren, a rendőrség adatai szerint megközelítőleg 15-20 ezren tiltakoztak.
“Ma a francia nép mozgásba lendül a megszorító politika ellen” –  hangsúlyozta a tavaszi elnökválasztás negyedik helyezettje, a menet élén vonuló Jean-Luc Mélenchon, a Baloldali Front elnöke, aki mellett Pierre Laurent, a PC elnöke, valamint spanyol és portugál radikális baloldali európai parlamenti képviselők is feltűntek a tömegben.
A kormányzó Szocialista Pártnak az ESM-t nem támogató baloldali szárnya és a szintén a ratifikáció ellen kampányoló Zöldek azonban hivatalosan nem vettek részt a megmozduláson, de a szervezők szerint mindkét párt tagjai közül sokan ott voltak.
Mélenchon elutasította, hogy kormányellenes fellépésről lenne szó. “Ez a megszorító politika ellen szervezett tömegrendezvény” – mondta a szélsőbaloldali politikus. Olivier Besancenot, az Új Antikapitalista Párt szóvivője viszont úgy vélte, hogy “fel kell végre vállalni a (baloldali) kormány baloldali politikai ellenzékének szerepét”. “Eljött az idő, hogy az utca hallassa a hangját a kormány politikája ellen” – mondta a trockista vezető, aki szerint ez a tüntetés “a baloldali ellenzék tartós egységének első lépése” volt.
“Ez csak a kezdet volt, ma valami elkezdődött és a következő hetekben is folytatódni fog” – mondta Pierre Laurent, a PC elnöke, aki szerint “bátorságot kell adni a baloldalnak a pénzügyi világ elleni háborúhoz”. Véleménye szerint a kormány által pénteken elfogadott jövő évi költségvetési tervezet, amely 36,9 milliárd eurós adóemelést és kiadáscsökkentést irányoz elő, elfogadhatatlan, és “az európai megszorítást előíró költségvetési paktumot sem szabad ratifikálni, amelyet még (az előző elnök) Nicolas Sarkozy írt alá márciusban”.
A képviselők kedden kezdik meg az ESM ratifikációját megelőző vitát, amely a szélsőbaloldal szerint az európai megszorító politika rákényszerítése Franciaországra. A nemzetgyűlés és a szenátus minden valószínűség szerint október vége előtt jóváhagyja az európai mentőalap elfogadását. A szélsőbaloldal és a Zöldek álláspontja ugyanis nem veszélyezteti a ratifikációt, miután a kormányzó szocialistákkal együtt a jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) által vezetett ellenzék is támogatja azt.
Hollande az elnökválasztási kampányban a paktum újratárgyalását ígérte. Miután azonban megválasztása után sikerült elérnie európai partnereinél, hogy egy, a gazdasági növekedést és munkahelyteremtést ösztönző részt is csatoljanak a költségvetési paktumhoz, az eredeti szöveg változatlan maradt. “Ha most nemet mondanánk (az ESM-re), az az euróból való kilépést jelentené” – figyelmeztetett vasárnap Jean-Marc Ayrault miniszterelnök. “Francois Hollande hozzám hasonlóan soha nem járulna hozzá az euró megszüntetéséhez” – tette hozzá.

MTI/magyartudat.com

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás