A zsidó állam holokauszttagadással vádolja a lengyel kormányfőt

A lengyel kormányfői hivatal vasárnap elutasította, hogy holokauszttagadás lenne Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő előző napi, többek között Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök által is bírált kijelentése, miszerint a második világháború idején akadtak “zsidó elkövetők” is. A lengyel kormányfői hivatal honlapján olvasható közlemény szerint Morawiecki szavainak “a legkisebb mértékben sem a holokauszttagadás volt a célja, mint ahogy…

Vitézi Rend: Gyakorlatozott a Katonai Rendvédelmi Tagozat dunavarsányi egysége

A Nemzetnek és a  Vitézi Rendnek aktív, a honvédelem iránt elkötelezett hazafiakra, képzett vitézekre és tiszti állományra van szüksége. A reggeli gyülekező vitéz Zimmermann Péter kat. rendv. hadnagy úr házánál történt. A dunavarsányi egység állandó tagjain kívül részt vett vitéz Bárány János székkapitány, a Katonai Rendvédelmi Tagozat országos parancsnoka, valamint vitéz Kohánszky András speciális kiképző….

A FEHÉR FAJ KIIRTÁSA NÉHÁNY SZÉPEN KITERVEZETT LÉPÉSBEN

1/  Európa  lerombolása egy-két jó háborúval és a  népek  egymásra uszításával. 2/  Európa felosztásával elvenni az emberek életkedvét. 3/  Erkölcsök felhígítása a vallás háttérbe szorításával. 4/  Antibébi tabletta  felkínálásával az  alkalmi  szeretkezés és a  rövid     kapcsolatok segítségével  megszüntetni a házasságokat. 5/   Az  abortusz segítségével  rendszeresíteni az  egykét vagy a  egysét. 6/   Az  egyén jogainak  erősítése…

Bűncselekményt követtek el a hatóságok Budaházy-ügyben? – tudósítás a másodfokú tárgyalásról

Ma kezdődött a Budaházy György és társai-ügyben a másodfokú büntetőtárgyalás. Mint ismeretes, Budaházy Györgyöt 13 év fegyházbüntetésre ítélték első fokon „terrorcselekmény” miatt. A Hunnia csoporthoz tartozó társai összesen 125 év fegyházbüntetést kaptak. A másodfokú eljárás elején Budaházy György és védője az eljárás felfüggesztését kérte két okra hivatkozva: egyfelől becsatolták azt a feljelentést, amit azon okból…

Hivatalosan is elkezdődik Franciaország iszlám alapokra helyezése

Javult az iszlám megítélése Franciaországban, ahol a társadalom 56 százaléka szerint ez a vallás összeegyeztethető a demokrácia értékeivel, míg 2016-ban csak 44 százalék gondolta ezt – derül ki az Ifop közvélemény-kutatóintézet felmérésből, amelyet a Le Journal du Dimanche (JDD) című vasárnap megjelenő hetilap ismertetett. A felmérés abból az alkalomból készült, hogy Emmanuel Macron nemzeti konzultációt…

Rendőri, ügyészi, bírói önkény – a rendszerváltás akadályai

Kövessék a „terrorcselekmény” miatt 13 év fegyházra ítélt hazafi, Budaházy György és az összesen 125 év fegyházra ítélt, a Gyurcsányékkal szembeni ellenállásban főszerepet játszott Hunnia csoport másodfokú büntetőbírósági tárgyalását, 2018. február 13. és 27. között. Hányan tapasztalták már meg hatósági vagy bírósági eljárásban az irányadó jogszabályoktól történő nyilvánvaló eltérést, azaz a jogállamiság helyett az önkényt?…

Így foglalták el Bécset a muszlimok

BÉCSET FELEJTSD EL ! A kávéház terasza a tavaszi napsütésben szinte megtelt. Csak néhány asztal árválkodik üresen, mindössze az ártábla és a hamutartó díszeleg rajtuk. A Graben emberforgataga azonban olyan képet mutat, amilyet legutóbbi látogatásomkor még elképzelni sem tudtam volna. Fekete ruhában, gyermekkocsikat toló pogány asszonyok, fehér, hosszú köntösben őgyelgő férfiak töltik meg az utcát,…

A gyávaság, mint a valódi rendszerváltás akadálya

Állítólag Magyarországon mindenki fél. Félnek az egyenruhások, félnek az ügyészek, félnek a bírók, félnek az orvosok, ápolók, a tanárok – mindenki retteg… Amikor ezt olvasom, rendre eszembe jut egy történet. Pár éve Szarvas környékén igyekeztem megismerni a „csicskatartást”, azaz a modern kori rabszolgaság egyik formáját, amelynek lényege, hogy kiszolgáltatott embereket erőszakkal, fenyegetéssel vagy más hasonló…

Hamarosan felbukkan a sztratoszférában az új orosz elfogó vadász

A sztratoszférában és a hangsebesség minimum 4-5-szörösével repülni képes, új elfogó vadászgép, a MiG-41 néhány éven belüli hadrendbe állítását tervezi  Oroszország. A MiG repülőipari vállalat főigazgatója, Ilya Tarasenko a TASS-nak  nyilatkozva elmondta, hogy a tervek szerint az orosz MiG-41-es elfogó vadászrepülőgépeknek (nemzetközi elnevezés:  PAK DP gépeknek) a hadrendbe állítása a 2020-as évek közepére várható. A…

Ma 6 éve lépett Csaba királyfi Csillagösvényére Csurka István

UTOLSÓ BESZÉDE SZEGEDEN – KIÁLLÁSA ORBÁN VIKTOR MELLETT /részlet/ „A keresztény magyarság nem fogja feladni a harcot a Lukács György hónaljszőréből kinőtt filozófusmúmiák, a Sorbonne-ra ürüléket kenő pedofil Cohn-Bendit vagy az oválisan fixált Hillary Clinton ellen” – derült ki szombat délután Szegeden, ahol Csurka István több mint ezer bajtársa előtt állt ki utolsó előtti erejével…

Izrael: Megkezdték az afrikai menedékkérők kitoloncolását

Izraelben megkezdték a kiutasítási végzések kiosztását az egyedülálló férfi menedékkérőknek – jelentette a helyi média vasárnap. A belügyminisztérium bevándorlásért felelős osztálya vasárnap elkezdte értesíteni a kitoloncolásra megjelölt menedékkérőket arról, hogy két hónapon belül dönteniük kell: egy őket befogadni kész, de a levélben meg nem nevezett afrikai országba távoznak, vagy inkább meghatározatlan időre börtönbe vonulnak. Az…

Béremelés az egészségügyben és a szociális területen

Az egészségügyben és szociális terület szakdolgozói november helyett már a januári fizetéssel megkapják a szakszervezetekkel korábban kialkudott béremelést – mondta Varga Mihály, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. A szaktárca vezetője azt mondta, ez az intézkedés mintegy 80 ezer embert érint, az előrehozás mellett pedig azért döntöttek, mert ezt…

Erősen szennyezett építőipari fúrógéppel keverték a tésztát a pékáru üzemben

Súlyos élelmiszerbiztonsági hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy budapesti finom pékáru és cukrászati termék előállító üzem működését. A hatósági szakemberek több mint 580 kg élelmiszert vontak ki a forgalomból azok lejárt minőségmegőrzési ideje és nyomon követhetetlensége okán, valamint az egységben tapasztalt műszaki és higiéniai hiányosságok miatt. A Nébih a még…

Mottó: Mi, Ők és Mindenki- BALOLDALI BOHÓZAT

Az egykor szebb napokat látott ballib oldalon tényleg bohózat zajlik. Az MSZP kijelöli miniszterelnöknek Botkát, majd visszahívja. Miután a saját soraikból szégyen szemre nincs új jelöltjük, a pártelnök a nagygyűlésükön Karácsony Gergelyt ajánlja miniszterelnöknek, de ő viszont nem tudja, hogy melyik mikropártocskának a vezetője. (persze, mindegy is…) Karácsony an Ort und Stelle bevallja, hogy nem…

Serge Monast: A TORONTÓI JEGYZŐKÖNYVEK

Az NWO eszméjének akkori irányítói a kanadai Torontóban gyűltek össze azzal a céllal, hogy kidolgozzák a következő 50 évre szóló stratégiájukat. Serge Monast 1995-ben publikálja „A torontói jegyzőkönyvek” (Les Protocoles de Toronto) c. dokumentumot. A szerző szerint a jegyzőkönyvek 1967 nyarán születtek, amikor a NWO eszméjének akkori irányítói a kanadai nagyvárosban gyűltek össze azzal a…

Osztie Zoltán atya objektíven a Horthy-emlékmiséről

Nem állt szándékában a szervezőknek feszültséget kelteni az egykori kormányzóért idén is bemutatni tervezett emlékmisével, a plébános pozitív lépésekkel válaszol a negatív reakciókra. – Két téma kapcsán is előtérbe került a napokban a korábban Ön által vezetett Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) neve. Egyrészt a szervezet 10 kérdést intézett 10 párthoz, másrészt a KÉSZ egyik helyi…

Lezsákék kapituláltak: Nem lesz Horthy-emlékmise

Latorcai Csaba Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára kiemelte: részt venni az Élet menete programjain “egyet jelent az egymás iránti szolidaritás, a párbeszéd, a türelem és a főhajtás kifejezésével.” “Határozott kiállás amellett, hogy a ma élő nemzedékek nem hagyják feledésbe merülni azokat a szörnyűségeket, amelyek a koncentrációs táborokban zsidó honfitársaikkal megtörténtek”. Latorcai Csaba hangsúlyozta:…

Fordítva ülünk a lovon: Miért nem Szél Bettit tették ki az ülésről?!

Kivonultak a kormánypárti képviselők az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának csütörtöki rendkívüli üléséről, így a testület határozatképtelen volt. Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke megismételte: az LMP-s Szél Bernadett jelenléte egy olyan ülésen, ahol a “Soros-tervről”, a “Soros-hálózatról” van szó, nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ezért nem járulnak hozzá a bizottság munkájához. Szél Bernadett szerint a kormánypárti politikusok “megpuccsolták”…

Top