Magyarország nem várhat a saját növekedési programjának elindításával az európai uniós döntésekre, „mert akkor csak a Jóisten tudja, mikor indulnak be a mi növekedést elősegítő programjaink” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben. A kormányfő magyar újságíróknak nyilatkozott, amikor megérkezett a jobbközép, kereszténydemokrata irányultságú pártokat tömörítő Európai Néppárt vezetőinek tanácskozására. A néppárti vezetők a délután kezdődő EU-csúcstalálkozó előtt egyeztetik álláspontjukat.

Magyarország érdekelt abban, hogy növekedés legyen Európában – hangsúlyozta Orbán Viktor, de megjegyezte: „az eltökéltség eziránt szavakban erős, tettekben azonban még gyenge”. Elmondta, hogy a 2013-ra szóló magyar költségvetés, amelynek a vitája már zajlik a parlamentben, „tartalmazni fogja a frakcióval folytatott tárgyalások eredményes lezárását követően azokat a növekedési programokat, amelyekről itt majd egyébként beszélni fogunk, és Magyarország ezeket a programokat el is fogja indítani”. Mint hangsúlyozta, ezek elindítása magyar részről nem függ attól, hogy „itt, Európában ezeket a programokat a többieknek sikerül-e elindítaniuk vagy nem”.

Azzal kapcsolatban, hogy milyen fajta jövő irányába halad az Európai Unió, a magyar miniszterelnök megállapította: ma még minden részletkérdés tisztázatlan. „Egyelőre nem szabad túlságosan előre szaladni, és túlságosan okosnak lenni” – mondta, és hozzátette: Európa integrációs történetében időnként hatalmas, „toronyóra lánccal” jellegű bejelentések hangzanak el. Ő maga „az óvatos, mértéktartó beszéd híve” ebben az ügyben – mondta. A kormányfő szerint mindazonáltal az irány világos: akik bent vannak az eurózónában, „nem tudnak életben maradni másképpen, csak ha létrehoznak egy erőteljes bank-, fiskális és politikai uniót”.

„Nekünk, magyaroknak azt a kérdést kell tisztázni, hogy mi mit akarunk. Mi kormányozzuk magunkat, vagy valaki más kormányozzon bennünket? Ez itt a döntő kérdés. Ezért én most óvatosságot és kivárást javaslok. Nem vagyunk tagja az eurózónának. Nézzük meg, hogy mire jutnak, tanulmányozzuk a részeredményeket, és majd ha eljön az idő, ez évek múlva lesz, döntsünk arról, hogy kell-e valamit lépnünk” – fogalmazott Orbán Viktor. Hangsúlyozta emellett, hogy otthon eközben „egyetlen perc veszteség nélkül” cselekedni kell a növekedési program beindításával.

MTI/magyartudat.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás